Esti séta Parti Andrissal Hír

Olimpikonok egymás között

A 2008-as évben Andris és én együtt készültünk Kanári-szigeteken a pekingi Olimpiára. Ha nem is óriási mértékben, de talán benne voltam abban a szenzációs 23-ik helyezésben azzal a pár edzéssel, amit együtt teljesítettünk. Emlékszem, volt egy 100km-es etap, amelynek a fordítója 50km-nél egy hegy tetején volt. A hegyre 10km-es szerpentin vitt fel. Szóltam is Andrásnak, meg a csapat másik két tagjának, Buruczki Szilárdnak és akkori szponzoromnak, jó barátomnak, Tordai Csabinak, hogy én azt megpróbálnám legjobb tudásom szerint extázisban végignyomni. Szilárd és Csabi köszönték szépen, inkább lassan tekertek fel, míg Andris természetesen eljött velem. Egy ideig ringattam magam abban a hitben, hogy ez most neki is kegyetlenül nehéz, és majd leszakad.

 

Aztán gondoltam legalább lihegni fog, mint egy kutya. Nem jött be ez sem. Orrán vette a levegőt…Gondoltam, most már legalább izzadj, te Istenverte! Ezt a szívességet megtette, de meglehet, csak azért, mert aznap volt vagy 30fok.

Szóval nem egy kategória voltunk, na. Nem érdekelt, nekem akkor is jól esett, hogy egy montis olimpikonnak feltekerhettem a pulzusát egy picit. Sőt, lefelé meg is dicsért, hogy egész jól nyomtam, mert neki sem esett könnyen, már elérte a max pulzusának 70%-át. Nem akartam mondani, hogy én 110-en voltam…

Az akkori edzőtáborban mellettem még ott volt Benőcs Zoli és Major Józsi is, akik az 5-6órás tekeréseknél voltak partnerei Parti Andrisnak. Jó kis alapozás volt, utána egy sikeres évvel. A végén egy pekingi parádéval.

-     Ahogy hallom, a 2009-es idény köszönő viszonyban sem volt a 2008-assal.

-     Sajnos semmi sem jött össze igazán. Az Olimpia után klubot váltottam, és SRM-Stevens-nél folytattam pályafutásomat. Nem egy nagy klub, konkrétan hárman voltunk benne, de azokat a lehetőségeket, amelyeket így megkaptam, egy hazai egyesület sem tudta volna biztosítani. Érdekes mód, hívtak a Fradiba országúti csapatba, de ők sem álltak úgy anyagilag, hogy überelhették volna az SRM-Stevens ajánlatát. Ráadásul eszem ágában sem volt váltani MTB-ről országútira.

-     Mesélj a tavalyi évről, mi nem jött össze?

-     Inkább azt kellene megnézni, hogy mi jött össze! Arra rövidebben tudnék válaszolni: semmi. Kezdeném az alapozással, amelyben betegségtől, bukáson át, karambolig minden volt. Volt, hogy egy táborba a bringám nem érkezett meg, úgy elég nehéz tekerni. Aztán a versenyeken sem pártolt mellém Fortuna. Az OB-n például utcahosszal vezettem, majd defektet kaptam, amikor cserélhettem volna kereket, akkor nem volt még ott a pótkerekem a depóban, így továbbmentem 20percet felnin, a végén már ráfon… Mondanom sem kell, mindenki leelőzött. Aztán becsületből végigtekertem, és sikerült is felküzdenem magam a dobogó harmadik fokára, mégis, az itt elvesztegetett világranglista pontok nagyon hiányoznak. Pillanatnyilag talán már a 200-ból is kicsúsztam.

-     Azért az OB-n kívül lehetett volna még szerezni pontokat, nemde?

-     Szerezni lehetett volna, de vagy én voltam formán kívül, vagy a versenyek alakultak folyton rosszul számomra, a lényeg, hogy 67-ik helynél előrébb nem végeztem egyik VK-n sem, pedig ötre is elmentem. Ez is megér egy misét: háromszor lettem 67-ik! 200-250 versenyző indul egy világkupán, a 67-ik hely végül is az első harmad, de ezzel elmehetek a sóhivatalba, mert csak a top60 kap pontot. Na, ezért hiányzik az elég komoly pontot adó OB első hely.

-     A tavalyi háromfős csapat idén legalább tovább bővült?

-     Túl zajosak voltak a klubgyűlések, ezért kicsit karcsúsítottak a csapat létszámán. Most ketten vagyunk. Nincsen klikkesedés klubon belül, az biztos.

-     Mivel tud segíteni az egyesületed?

-     Hát, a közös edzőtáborozásnak túl sok értelme nem lenne, ezt nem is erőltetjük. Kapok egy fix összeget, ebből kell megoldanom az edzőtáboraimat, az utazásokat, versenyeket. Egy kritérium van, ötször kell, hogy szerepeljek a Bundesligában. Emellett természetesen minél több világkupán is el szeretnék indulni. Ami fontos, hogy az ígért fizetést minden hónapban, pontban utalják a számlámra, és ez a magyar sport világában nem annyira természetes jelenség.

-     Számszerűen mivel lennél elégedett 2010-ben?

-     OB-n természetesen csak az első hely lehet a cél, míg világkupákon az első 40-ben kellene bejönnöm többször is. Azzal már elégedett lennék. Amellett, hogy ezzel a világranglistán is felfelé venném az irányt a pénztárcámnak is jót tenne. A klubomnál ugyanis a megszerzett pontok szerint kapok prémiumot, tehát a pontszerző helyek igen fontosak számomra.

-     Lassan vége az idei Kanári-szigeteki táborodnak. Ilyenkor már húz haza a honvágy? Barátnődnek nem hiányol?

-     Van barátnőm, és bizonyára nagyon vár haza, de egy sportoló társának ezt el kell viselnie, hagy ne magyarázzam ezt pont neked! Sőt egy újabb edzőtábor sem ártana még a szezon előtt, tehát jó eséllyel hamarosan megint útra kelek.

-     Akkor jó utat haza, és élek a lehetőséggel, hogy ezennel meghívjalak a Frejus-i edzőtáborunkba! Ha addig nem találsz jobbat, március 12-től 40fős csapatommal szívesen látlak a Cote d’Azur-ön egy két hetes vérengzésre. Jót tenne válogatott utánpótlás korú triatlonosaimnak, ha valaki jól helyben hagyná őket… Én már öregszem, sokszor bottal járok, meg miegymás. Számíthatok rád?

-     Egészen jól hangzik, mivel nem sok minden körvonalazódik, lehet, hogy élek az ajánlatoddal, és csatlakozom hozzátok. Egyszer már bejöttek a triatlonosok, mint kabalák, hátha most is egy jó szezon következik ezután.

-     Úgy legyen! Rád férne…

 

-     Rám férne…