Érdekes! Hír

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2008/10/07
Hirdetés

Ez kis érdekességre lettem figyelmes a Kuttor vs. MTSZ ügyben.

Felkerült ugyebár Czencz Péter fő‘titkár reagálása is a szövetség honlapjára, amelyben érdekes megfogalmazásra lettem figyelmes. A triatlonnak megítélt 2.4millió forintot ugyanis kiutalják a Debrecennek, majd az összeg felét ki tudja kinek a bírálata alapján (hiszen nincs szövetségi kapitányunk egy éve) megkaphatom, ha jól szerepelek az Olimpián. Ha viszont égek, mint a Reichstag, akkor az MTSZ a válogatottra fordítja

Hogy is van ez, kérem?

Tehát egy címzett támogatást, melyet eredetileg Olimpiára esélyes versenyző‘knek adhattak, ráadásul felkészülésre, - ergo, abból már egy forintnak sem szabadna, hogy meglegyen - elküldenek egy klubnak (jelen esetben a Debrecennek), majd az visszaad 1.2 milliót a szövetségnek

Hova adja?

Czencz Péter zsebébe?

Vagy egy borítékban a könyvelő‘nek?

Nálam ezt hívják pénzmosásnak. Á‰s ebben úgy néz ki, hogy partner mindenki. Úgy az elnökség, mint a Debrecen!

 

Szóval a klubomtól megtakarított műhelytámogatás összegét hivatalosan a válogatott céljaira költik. Tök mindegy, mert innentő‘l akár költhetik a Czencz Péter szolgálati kocsijára alufelnire is.

Ha úgy tetszik

Azóta az ügyre felhívtam a szakállamtitkárság figyelmét, és személyesen írtam a miniszternek is, aki, mint tudjuk Gyenesei István triatlon elnökségi tag

Hát, kíváncsi leszek mi lesz

Egyébként a hibát félig-meddig máris beismerte Czencz Péter, aki az eredeti válaszát gyorsan kozmetikázta is egy kicsit. Az a baj, hogy létezik a számítógépen olyan funkció, hogy print screen, és én lementettem az első‘ választ, ami imigyen nézett ki:

 

Az általad említett műhelytámogatást ez év tavaszán 50-50%-ban közted és Szabó Zita között osztottuk el. (Sajnos, az összeg rajtunk kívül álló ok miatt a mai napig nem került kifizetésre.) Miután lezárult az olimpiai kvalifikáció, lehető‘ség volt módosításra. Mivel nem jutottál ki, így az a döntés született, hogy a Debreceni Sportcentrum kapja a teljes összeget, azzal, hogy ha Te visszamondások miatt kijutsz az olimpiára és ott megfelelő‘en szerepelsz, tő‘lük megkapod az 50%-ot, ha nem, akkor a válogatott céljaira lesz fordítva ez az összeg. (Ez utóbbi megerő‘sítésérő‘l döntött most az elnökség a 19/2008-as határozatában.)

 

Aki pedig most nézi meg az MTSZ oldalát, ezt látja:

 

Az általad említett műhelytámogatást ez év tavaszán 50-50%-ban közted és Szabó Zita között osztottuk el. (Sajnos, az összeg rajtunk kívül álló ok miatt a mai napig nem került kifizetésre.) Miután lezárult az olimpiai kvalifikáció, lehető‘ség volt módosításra. Mivel nem jutottál ki, így az a döntés született, hogy a Debreceni Sportcentrum kapja a teljes összeget, azzal, hogy ha Te visszamondások miatt kijutsz az olimpiára és ott megfelelő‘en szerepelsz, kompenzációról lehet szó.

 

Szerintem ez azért kemény!

De lehet, hogy csak szerintem

Hirdetés