- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Elkezdődött az eilati program. Délelőtt a mintegy 1500 amatőr lepte el az utakat, míg délután kettőkor az U23 fiúk következtek, köztük Tóth Tomival és Faldum Gáborral. A verseny olyan volt, mint egy nagy hullámvasút. A kissé szűkebb mezőny érdekes versennyel ajándékozott meg minket. 36-an rajtoltak mindössze, mely azt a veszély rejti magában, hogy ha valaki úszáson leszakad, egyszerűen nincs kivel kerékpározni.
Fiaink egész jó úszást követően hamar az első bolyban találták magukat, amelyben minden esélyes benne volt, kezdve a portugál világkupa győztes Silvával, az összes orosszal, a franciákon keresztül az olaszokig. 21versenyző alkotta az élmezőnyt ekkor. Az orosz Brukhankov és a VK negyedik francia Raphael megunták a társaságot, és faképnél hagyták a többieket. A duó olyan szépen dolgozott együtt kerékpáron, hogy 1:10-vel eltávolodtak a többiektől. Ekkor mindenki azt hitte, hogy ez az előny elég is lesz a gyorslábúak ellen, és besöprik az EB címet.
A futás kezdetén aztán azonnal látszott, hogy a szeles idő és a hegyes kerékpáros pálya megtépázta a lábaikat. Szélsebesen közeledett rájuk a legjobb 10futóból álló üldöző boly, benne mindkét magyarral. A második körre aztán meg is fogták a szökevényeket és innentől elkezdődött az adok-kapok. Először a francia Diemusch robbantott, de a duatlon világbajnok srác saját magát nyírta ki. Következett óriási meglepetésre az olasz Uccellari, aki az élre állt és sorra szakította le magáról a potyautasokat. Egy valakit nem tudott, mégpedig a legvégig rutinosan megbúvó Silvát. A portugál megvárta, míg a fiatal olasz leamortizálja magát a szeles időben az élen futással, majd ha nem is könnyen, de faképnél hagyta. A harmadik helyen sokáig egy fekete ló, a dán Schilling futott, de a végén az orosz Polyansky leküzdötte. Fiaink árnyékként követték egymást végig, majd az utolsó kilométeren hajrában döntötték el a helyezéseket. Faldum Gabi olyan rohant, hogy majdnem elérte a 10ik helyet, de azt Brukhankov megvédte. Végül 11ik lett, míg Tóth Tomi szintén egy orosszal megvívott sprint után a 13ik.
Mindketten szépen versenyeztek. Egy ilyen hosszú idény végén remek eredményt értek el az Európa-bajnokságon, amely Faldum számára egyben a búcsút is jelentett a korosztálytól. Jövőre ugyanitt áprilisban már a felnőttek között bizonyíthat.