Menü

2008.08.19.     Hozzászólás 0

Montenegró Túra - Beszámoló

Csoportunk hajnalok hajnalán kelt útra Budapestről, hogy a volt Jugoszlávia egyik tagköztársaságának, Montenegrónak a legmagasabb hegyére, a Bobotov kukra is feljussunk. E cél köré szerveződött az alább leírt túra.

Július 26, szombat.

Egy heti hűvös-esős hazai időjárás után változó időjárás reményében indultunk. Áthajtottunk a Vajdaságon Belgrádig, onnan pedig tovább délre egyszer csak elértük a szerb-montenegrói határt Jabukánál. Kedélyes, problémamentes átkelés volt, kifizettük a zöld-adót is. Tovább Plevlja városán keresztülvágva szép lassan leereszkedtünk a Tara-kanyonba és a túlparton felszerpentinezve értük el a Durmitorhegység „fővárosát”, a Balkán félsziget legmagasabban fekvő (1456) városát, ®abljakot. Itt találkoztunk szállásadónkkal, aki felvezetett bennünket a kempingjébe.

 

 

Július 27, vasárnap.

Különféle időjárási prognózisok ismeretében (80%-os eső valószínűség) a negyedik, eredetileg pihenőnap programját előre hoztuk, nem kapkodtuk el az indulást. Előbb a városban végre hozzájutottunk turista térképekhez, vásároltunk friss pékárut és minden mást. Majd buszunkkal visszamentünk azon a szerpentinen, ahol tegnap este jöttünk a Tara hídjáig. Ez egy 150 méteres mélységet 366 méter hosszan áthidaló völgyhíd, igen impozáns látványt nyújtó építmény. Nem könnyű parkolás után kattogtak a fényképezőgépek minden látószögből. Fellendült a Montenegró feliratú kalap eladása is a hídfőnél. Aztán tovább buszoztunk a Tara mellett a világ állítólag második legmélyebb, néhol 1300 méter mély, 80 kilométer hosszú kanyonjában Mojkovacig, tovább pedig a Biogradi Hegység Nemzeti Parkban található lefolyástalan tóig, az 1094-en fekvő Biogradi tóig (Biogradsko jezero).

 

 

 

A környező fák igazolták az előzetes várakozást, őserdőben jártunk. A táj, az időjárás, a társaság csodás volt. Aztán egy dördülés, majd kisvártatva megnyíltak a csapok. Jó félórás záport kaptunk el. Ki elázott, ki bejutott egy-egy esőház oltalmába, ki még a buszban bekkelte ki az esőt. De a nagy többség azért így-úgy körbejárta a tavat, melynek hátsó fertályán deszka-járda könnyítette a befolyó patakok feletti közlekedést. A buszunk előtti ruhaszárítást belülről elősegítette néhány kortyocska rum is. Visszafelé ugyanarra vezetett utunk, közben azonban Dobrilovina faluban megálltunk az 1219-ben alapított Szent György Oszlopai kolostornál (Monastir Svetog Ðorðje), mely az ország egyik legrégebbi kolostora. Ezt kölcsönkapott szoknyák segítségével belülről is
megcsodáltunk.

 

Július 28, hétfő.

Ma az 50%-os eső valószínűség mellett tiszta, száraz, meleg időben tartottuk meg a bemelegítő túrát, célunk a Medve-hegy (Meðjed) volt. A kempingből busszal mentünk a Fekete-tó (Crno jezero) előtti parkolóig. Onnan a Durmitor Nemzeti Parkba történő belépő megváltása után elsétáltunk az 1416 méteren fekvő tóhoz. Megint csodás, hegyek övezte tó képe tárult szemünk elé. Aztán elkezdtük a kapaszkodást, a Toèak-forrásnál (1540) tartottunk először pihenőt. A legsportosabbak még futottak egyet vissza is, ugyanis egy telefon ott maradt a parkolóban.

 

 

Aztán továbbra is erdőben, később már gyalogfenyők között emelkedtünk felfelé a Strugánál levő (1920) elágazásig. Itt ettünk egy keveset, majd már sziklák között szerpentineztünk tovább. Aki először járt velünk, azok között néhányan már kérdezgették, hogy csakugyan arra a jókora hegyre megyünk fel? Mikor érünk már oda? Visszafordulni nem lehet? Persze volt, akiket meg éppen vissza kellett tartani, hogy a végét is meg kell várni, nem szabad addig tovább menni, amíg a lemaradtak is kipihenik magukat. Azért persze előbb-útóbb felértünk a 2170-en levő nyeregbe.

 

 

Jött a tanakodás, hogy a túloldalon leereszkedjenek a korábban hazatérni vágyók, vagy menjenek tovább. Térképismeretünk szerint a mászós részeket pontsorral kell jelölni, itt folyamatos vonal jelezte számunkra, hogy turista útról van csak szó a gerincen. Nagyot
tévedtünk: innen kezdve kissé kapaszkodós, kezeket is igénybe vevő nem túl nehéz mászás következett. A nem túl nehéz jelző persze a gyakorlott magashegyjárókra vonatkozik. A tériszonyosoknak, vagy a kevésbé gyakorlottaknak azonban ez a 2223-ra, a Kis-Medvére (Mali Meðjed) feltörő gerincrész igen megerőltetőnek bizonyult testileg-lelkileg egyaránt. Ittott vezetve, kézen fogva, a fogást-lépést megmutatva segítettük át a csapatot a kitettebb részeken. Azért volt nadrág szakadás, köröm letörés, de mindenki megúszta a megpróbáltatásokat. Így értünk le Ðevojka-nyeregbe (2160).

 

 

A mozgékonyabbak folytatták útjukat további mászásokkal tarkítva a Nagy Medve (Veliki Meðjed) kettős csúcsára (Severni vrh 2287, Ju¾ni vrh 2285). Tovább még sziklagerincen ereszkedtek a 2145-ön levő nyeregig, onnan már kicsit könnyebben pedig a hegylábnál a Katun lokvice pásztorkunyhóig és tovább a völgyben a Radulova kolibáig, illetve a Broji¹ta, a Kamjenièa, a Jak¹iæa malom érintésével a parkolóig. A kevésbé mozgékonyak önszántukból, vagy túravezetői instrukciók hatására a szétválás után megkezdték leereszkedésüket a füves terepen kialakított „lépcsőkön” a feljövetelkor már megismert útra.

 

Július 29, kedd.


Ma megint lebuszoztunk a Tarához, ugyanis a raftingos nap következett 30%-os eső valószínűség mellett gyönyörű fürdőidőben. A már többször látott, Ðurðeviæánál átívelő Tarahídnál átszálltunk szép nagy Setra buszunkról a túrát lebonyolítók Volkswagen Transporter kisbuszaiba, tetőiken szállítva a raftingos gumicsónakokat. Rövid utazás után Spalvisténél elértük a közúthoz legközelebb levő partot, beöltöztünk mellényeinkbe, felvettük sisakjainkat és hamarosan vízen is voltunk már. Megbeszéltük kormányosainkkal, hogy left, right, every body, stop utasításokra hallgatunk. Nem sokkal indulás után már ki is kötöttünk a Vrelo
Ljutice
befolyásánál. Felmásztunk a kis patak forrásához, mely fölfelé, sziklák közül bukkant a felszínre.

 

 

Rövid csörgedezés és kis vízesés formájában érte el a Tarát. Rövid fürdés a jéghideg vízben, úszás, újbóli vízreszállás után elénk tárult a több nagy ívből álló híd.

 

 

Eddig csak fentről csodáltuk, most meg lentről is szemügyre vehettük, fényképezhettük. Ezután, Tre¹njièki bukovinál gyors egymásutánban 5 zúgó következett, végre kezdtük élvezni is a már picit izgalmasabb utazást. Majd láttuk a Tara felett korábban átívelő híd főit mindkét parton. Aztán megint egy attrakció következett! Mu¹ova vrelánál két hajó a négyből kikötött. Az egyik a jobb parton, a másik pedig a balon. Ugyanis a bátrabbak a szikláról a mélybe ugrást gyakorolták e helyt, a többiek pedig fényképezték videózták őket. Aztán egyszer csak élénken csöpögött, csurgott be a sziklák között egy kis csurgó vize.

Orasacnál köteles komp alatt úsztak le hajóink és már vége is szakadt rövid kis hajókázásunknak. Még újból megmártóztunk a vízben, pancsoltunk a fényképészek kedvéért, majd az értünk jött kisbuszokban eszementnek tűnő vezetési stílus során ébredt bennünk néha nem egészen jogtalanul a félelem a murvás, bakhátas, köves, kanyargós hegyi utakon. De minden félelmünk ellenére persze egyben maradva megérkeztünk Buðeèevicánál kiinduló kempingünkbe. Itt házigazdáink jóvoltából tobzódtunk a finomabbnál finomabb hal- és bárányhúsban, a finom kenyérben, főtt krumpliban, a hozzájuk kapott paradicsom és káposzta salátában, illetve a házi (doma¹ica) szilvapálinkában, jó hideg kétliteres, műanyag flakonos Nik¹iæ sörben és persze kólában.

 

 

A bátrabbak borzadva látták a megfőzött bárányok fejét, de legfőképpen a szemüket. Úgy jól laktunk, hogy vacsorára már gondolni sem tudtunk. A nem raftingozó társaink ez idő alatt a hídtól kb. 4 km-re levő I. Szent Mihály Arkangyal kolostorhoz (Manastir Svetog Mihaila Arhanðela) túráztak. A helyet egyébként az e vidéken gyakran előforduló farkas és róka miatt Rókahegynek hívják.

 

Július 30, szerda.

Túránk csúcspontja tiszta, napos, egyre melegedő időben kezdődött. Időben kissé megcsúszva indultunk a Durmitort délről megkerülő úton a napi túra kiinduló pontjául szolgáló 1907 méteren levő nyeregbe (Sedlo). A tervünk az volt, hogy a kempingben maradó, a városban és másfelé kirándulókon kívül három csoportot alakítunk. A fürge lábúak hosszú túrát tesznek: a Bobotov kuk megmászása után egy jégbarlangot érintve visszamennek a kempingbe. A középtúrázók szintén megmásszák a Bobotov kukot, azonban visszajönnek a buszhoz. A harmadik csoport pedig akkurátusan eltúrázik a Zeleni vir tóhoz és onnan visszatér a buszhoz. Hogy mi lett ebből, azt nézzük a következőkben. Együtt indultak a csapatok, de az első rostánál, az Uvita gredánál már nagyjából kialakultak  végső beosztások. Utána már csak egy-két „átszerződő” maradt.

 

 

A hosszú- és a középtúrások együtt haladtak, együtt érték el a Surutka 2082 méteres magaslatát, majd a Fogacskák (Zupci) gerinc lábánál 2140-en átfordulva még a sokat tapasztalt magashegyjáróknak is ritka élményt nyújtó látvány tárult szemük elé. Ugyanis a Nemzeti Park belépőjén is szereplő, az egykori tengerfenék üledékeiből hullám alakban rétegződött hegyoldal innen látható a legjobb szögben. Kedvezően alakult még a nap állása is, mert érintő fény esett rá kiemelve a jelenséget az árnyékokkal is. Innen a kis hegyi tóhoz, a Zeleni virhez kényelmes ereszkedés következett 2028-ra.

Rövid pihenés után a hosszú- és középtúrások a Danilova ploèához kaptattak fel, ahol egy emlékmű található a sziklafalon. Innen sziklás-füves szerpentin következett a 2351-en levő nyeregbe, melynek neve Luèina previja volt. Letettük hátizsákjainkat és kabáttal, csúcscsokival felszerelkezve indultunk neki a csúcsnak. Először csak gyaloglás, majd a kitettebb részeknél már többnyire kapaszkodós harántolás következett a 2523 méteres Bobotov kukra. Fent már egy litván csoport néhány tagja fogadott, a többieket menet közben leelőztük.

 

 

Gyönyörű körpanoráma volt látható a tiszta, kissé párás időben. Egymás és a csapat fotózása, a csúcskönyvbe történő bejegyzés, csokizás után elindultunk lefelé. A szembejövők áradatában még magyarok is akadtak szép számmal. Hamar leértünk a nyeregbe, itt kaptuk rádiótelefonon az üzenetet, hogy a tóig túrázók 1 órát pihennek, és segítségünket nem igénylik a lefelé ereszkedésben. Így kevés kivétellel tovább tudott menni a csapat a hosszú túrára.

 

 

Előbb egy ereszkedéssel, szerpentinezéssel kezdődött az út a Valoviti do-ba 1980-ig, majd át a Biljegov do után elég meredeken fel az Oblava glava hegyen levő jégbarlanghoz, a Ledena peæinához (2100).

A krónikás bot segítségével leereszkedett a barlangba a hóban jól kialakított lépcsőn. A többiek már a túratársunk által hozott, fixre kötött kötél segítségével ereszkedtek le. A barlang nem túl hosszú, nem túl mély és viszonylag széles szája van. Így a fényviszonyok jók voltak, lámpát nem kellett használni. Érdekes, hogy ilyen kialakulás mellett is meg tud benne maradni a jég! A cseppjegek formái igen változatos képet mutattak. Lentről és fentről növő jegek (sztalaktitok, sztalagmitok) is voltak. Előbbiek teteje a rájuk csepegő víz miatt szenteltvíz tartóra emlékeztettek. Olyan is akadt, melynek közepe táján luk volt, ezen átdugva fejünket fényképezkedtünk. A jó kis hűsölés után nem igazán haladósan kezdtük meg ereszkedésünket a Korita karrmezején keresztül a Stari katun düledező kalyibájához, majd tovább a Velikova ploèa emlékmű mellett elhaladva a Kamenjaèa oldalában értünk le a Jak¹iæa mlinhez.

Út közben kaptuk az értesítést, hogy a rövid túrát választó csoport a csúcstámadásból hozzájuk csatlakozókkal baj nélkül leért a Sedlóhoz, a buszhoz. Irigyeltük is őket kissé a jó hideg sör miatt☺ Mi is leértünk további egyhangú gyaloglás után a Fekete tóhoz, annak is a partján álló étterem deres-habos „életmentő” söreihez. Aztán még egy rugaszkodás vagy 150 méter szinttel és máris a kemping-beli szállásunk zuhanya alatt találtuk magunkat. Jó fárasztó nap kerekedett, de megérte, mert szép élményekkel lettünk gazdagabbak.

 

Július 31, csütörtök.

Reggel időben indultunk ®abljakból ©avnik irányába. Az út inkább személyautók számára volt járható, mint a mi panorámás buszunknak. Gondban is voltunk időnként a szűk úton a szembe jövőkkel. Aztán Boannál elértük a kétszer egysávos utat, de az egy hágóba tört fel, ahol is előbb lefelé, majd felfelé, aztán pedig újra csak lefelé szerpentineztünk az immár mindössze egysávosra szűkülő úton. Nem olyan mutatós még erre a Moraèa kanyon, hogy megérje ezt az utat választani. De egyszer a kanyargásnak is vége szakadt, elértük a Podgoricába vezető főutat. Nem sokkal ezután meg is álltunk megnézni a szépen felújított, idegenforgalmilag igen látogatott, élő Moraèa-kolostort (Manastir Moraèa), ahol a legszebb Crna Gorában látható freskók találhatók.

 

 

Tovább folytatva utunkat Podgoricán, az ország fővárosán keresztül hajtottunk. Ettől délre aztán elértük a Skodra tavat, ahol a tó megismerésére hajózni indultunk. Először egy csatorna mindkét oldalán vízitökök, madarak sokaságát figyelhettünk meg. Majd eljutottunk az első szigetig, az Ostrovo Grmo¾urig, melynek török-kori erődítményébe Miklós király úszni nem tudó politikai ellenfeleit záratta.

 

 

Ma a madarak birodalma. Aztán az ellenkező irányba indultunk át a tavat kettévágó töltés alatt. Folytattuk volna a hajózást a tó mocsaras területe felé, de a nagy hőség miatt heveny fürdésbe fulladt az út a lehorgonyzott hajó körül. Újra buszra szálltunk, és elértük a tengert! Út közben felülről néztük csak meg a híresnevezetes Sveti Stefan szigetet a hírességek házaival. Budván aztán nem egykönnyen találtuk meg a lakókocsis kempinget. Az elhelyezkedés után már csak sötétben fürödtünk meg a tengerben és volt fakultatív városnézés, bulizás.

 

Augusztus 1. péntek.

Budva: fürdés, napozás, úszás, vízi labdázás, este séta az Óvárosban. Persze voltak, akik a hőség ellenére elfutottak Sveti Stefanig, meg vissza☺

 

 

A Dubrovnikéhoz hasonló hangulatú óvárosban már esti szürkületben sétáltunk a nagy meleg elmúltával. Sorra került a Keresztelő Szent János katedrális (Katedrala Svetog Ivana Kristitelja), a Szentháromság templom (Crkva Svete Trojice), aztán a Citadellán keresztül felmentünk a várfalra. Szó mi szó, nagyon szép, mondhatnám csuda dolgokat láttunk az esti Budvából. Éjszaka: buli, buli, buli. – sajnos ott is, a kempingben is, ahol a pihenni vágyóknak ez egyáltalán nem esett jól.

 

Augusztus 2, szombat.

Reggeli után elbuszoztunk Kotorba. Irány a 260 méter magasan levő Szent János erőd (Utvdrenje Sveti Ivan)! - 1350 lépcső amíg még árnyékban van a hegyoldal. Nem túl csúnya látvány a város, az öböl, a környező hegyek felülről nézve.

 

 

Leereszkedés után keresztül kasul vágtunk az óvároson. Szent Trifon katedrális (Katedrala Svetog Trifuna), Szent Lukács templom (Crkva Svetog Luka), Tengerészeti Múzeum (Pomorski Muzej), esküvői menet, ifjú pár népviseletben, sikátorok, sikátorok, hal- és gyümölcspiac, stb, stb. Kotorból átkompoltunk az öböl szájánál, majd átkeltünk nehezen Horvátországba. Megálltunk Dubrovnik ékszerkő-város felett néhány képet készíteni.

 

 

Majd átkeltünk Bosznia-Hercegovina tengerpartján. Innen a Neretva-deltájából felfelé a folyó mellett Mostarba értünk. Szállásaink elfoglalása után gyerünk a városnak is nevet adó Öreghídhoz, a Stari Most-hoz! Éppen megszólalt a hangszóróból a müezzin. A híd lábánál kiállítás volt a híd régebbi és sajnálatos újabb kori történetéből. És a keleties kavalkád, az árusok az üzleteikkel, portékáikkal. Aztán dzsámi, szeráj, szökőkút, emlékmű, korzózók itt is magyarokkal. Meg a háború még el nem takarított nyomai, mementói.

 

 

Augusztus 3, vasárnap.

Hajnalban fotótúra „a” híd környékén. Aztán a határosság-határtalanság folytatása: indulás a Neretva völgyében északra, majd partizánok által felrobbantott híd-emlékmű, Szarajevó, aztán Szlavónia, Eszék, Udvarnál már hazai határátkelés, Mohács, Szekszárd, Érd, Budapest. Utunk során mindösszesen 16 határátlépésünk volt! – szerencsénkre komoly probléma nélkül.

 

A túra gps pontjait ide kattintva tudod letölteni!

Nézd meg a túrán készült videóösszeállítást!

Olvass többet a témáról: túra, útibeszámoló

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.