Menü

2007.10.11.     Hozzászólás 0

Iványi Gábor (Pimpa)

A Magyar Raftcsapat

Hazánk magas hegyek híján nem bővelkedik gyorsvizű, vad folyókban, amelyek alkalmasak volnának a sokféle vadvízi sport gyakorlására. Mindig voltak azonban olyan honfitársaink, akiket érdekeltek a vadvízi evezés kihívásai, és keresték az alkalmat, hogy próbára tegyék magukat ebben a tajtékoktól fehér világban.

Korábban ez csak néhány szerencsés kiváltsága lehetett, de nagyjából tizenöt évvel ezelőtt megjelentek az első olyan magyar vállalkozások, amelyek a szomszédos országok közepesen nehéz folyóira kezdtek túrákat szervezni a kalandokat kereső, kezdő evezősöknek. Innentől ment minden a maga útján: egyre több cég kezdett vadvízi túráztatással foglalkozni, és az egyre tapasztaltabb és képzettebb magyar túravezetők segítségével mára már több tízezren tapasztalhatták meg a vadvízi evezés izgalmait és szépségeit Európában és a nagyvilágban egyaránt.

Bár a vadvízi sportoknak négy olyan ága is van, amiben Világbajnokságot rendeznek, sőt ezek közt a szlalom kajak és kenu az Olimpiák egyik legnépszerűbb versenyszáma, mégis sokáig kellett várni az első olyan magyar rafting csapatra, amely a versenyzésben többet látott, mint egy barátokkal, vidám hangulatban eltöltött hétvége lehetőségét.

 

 

A raftingosok négy vagy hat személyes hajókban, három különböző versenyszámban mérhetik össze az erejüket: A „sprint” illetve „head to head” versenyszámban egy 1-2 perc hosszú pályán egy egyenkénti időfutam után a hajókat párokba osztják,ahonnan a győztesek továbbjutnak, a vesztesek kiesnek.

A „szlalom” versenyben egy 3-4 perc hosszú pályán meghatározott sorrendben és irányból kapukat kell kerülgetni, ahol a hibákat időbüntetésekre váltják.

A „down river” versenyszám egy 10-12 km hosszú folyószakaszon zajlik; ez a 40-50 perces verseny komoly állóképességet, és nagyfokú vízismeretet igényel.

 

 

2003-ban a Kanyon túravezetőiből –mely cég egyike volt a vadvízi túráztatás úttörőinek- alakult meg az első olyan versenycsapat, amely kijutott a csehországi Világbajnokságra, és ott újoncként rögtön a középmezőnyben végzett. Ez azért is volt különösen szép teljesítmény, mert ez a lelkes amatőr csapat olyan, nagy vadvízi hagyományokkal rendelkező országok csapatait győzte le, mint Ausztria Norvégia vagy Ausztrália.

2005-ben a Hungaroraft már olyan csapattal indult az Európa bajnokságon, amelyben korábbi síkvízi válogatott kenus versenyzők is helyet kaptak. Ennek meg is lett az eredménye, megszületett a magyar raftingsport első dobogós helyezése. Bár az ecquadori Világbajnokságon nem sikerült megismételniük ezt a szép eredményt, a nemzetközi mezőnyben jegyezni kezdték a magyarokat.

Már a múlt év végén sejteni lehetett, hogy 2007 a sportág legerősebb éve lesz. A Hungaroraft csapata jelezte, hogy részt kíván venni az idei dél-koreai Világbajnokságon, ugyanakkor a Kanyon új, az eddig volt legerősebb csapattal kezdte meg a felkészülést. Az első erőpróba tavasszal a horvátországi Európa Kupa futam volt, ahol mindkét hazai csapat rajthoz állt, hiszen itt kellett eldönteni, melyikük képviselheti majd Magyarországot Dél-Koreában. A közel 30 csapat között a Hungaroraft szép versenyzéssel az összetett 5. helyet érte el, de ez nem volt elég a VB induláshoz: Az újonc Kanyon csapat minden számban (sprint, szlalom, down river) dobogón végzett, és az összetett második helyével illetve a sprint számban elért győzelmével minden idők legjobb magyar eredményét produkálta.

 

 

A csapat lelkesen folytatta a Világbajnokságra való felkészülést –eközben újabb Európa Kupa futamot nyert Ausztriában, ezúttal „down river” versenyszámban-, de ugyanakkor támogatók híján egyre bizonytalanabbá vált a koreai utazás. Mikor az utolsó pillanatban a Játéksziget, a Provice és az Otp-garancia segítségével mégis meglettek a repülőjegyek, a csapat két meghatározó tagja sérülés miatt lemondta a részvételt. A konkurens csapat kapitánya és egy újonc versenyző segítette ki a kanyonosokat, akiknek ebben az új összeállításban kellett felvenniük a versenyt a világ legjobb, legösszeszokottabb csapataival.

Sok viszontagság után a magyar csapat végül megérkezett Dél-Koreába, a Szöul közelében található Naerinechon folyóhoz. A versenyt monszun idején rendezték, az eső mégis késett, ezért az első napokban alig volt víz a folyóban. Így az elsőként megrendezett sprint verseny inkább szlalomhoz hasonlított, ami a rutinos, összeszokott csapatoknak jelentett némi előnyt, hiszen ők ügyesebben tudták kerülgetni a sziklákat, zátonyokat. A mezőny erősségét jól jellemzi, hogy a közel három perc hosszú sprintverseny 3. és 11. helyezettje közt alig egy másodperc volt a különbség!

Ebben a futamban a magyar csapat a 9. helyet érte el, ami szép teljesítmény volt ugyan a körülményeket figyelembe véve, mégis csupán arra volt elég, hogy a Head To Head versenyszámban a legjobb idővel kvalifikált szlovák csapat ellenfele legyen. A rendezők hibája miatt –akik későn igazították a kijelölt pályákat az időközben megváltozott vízszinthez – csapatunknak nem volt esélye, hogy a tavaszi Európa Kupához hasonlóan legyőzze a szlovákokat, így a rendezők későbbi bocsánatkérése sem változtathatott már azon, hogy ebben a számban a 13. helyen végeztek a magyarok.

 

 

Ezután a szlalom verseny következett, ami nagy kihívást jelentett az új felállású, kevéssé összeszokott Kanyon csapatnak. A viszonylag lassú, de nagyon technikás pályát – ahol több borulás is történt – két érintő hibával sikerült teljesíteni, és ez ebben a mezőnyben a 17. helyhez volt elég.

Az utolsó versenynapra valóban megérkezett a monszun, így a Down River versenyszámot már az eredetileg tervezett folyószakaszon lehetett lebonyolítani. A vízszint elég magas lett ahhoz, hogy a folyó éppen, hogy evezhető legyen, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a VI fokozatú vadvízi skálán immár IV-V-ös erősségű zúgókat összekötő szakaszokon továbbra is a felakadás ellen kellett küzdeni. A magyar csapat Dél-Afrika és Kanada csapatával rajtolhatott egyszerre, és bár elsőként került ki a rajtból, röviddel ezután felakadt egy kőre, ráadásul, mint később kiderült, hibás rajtért még 50mp büntetést is kapott. A verseny változatosan folyt tovább, mert hol az egyik, hol a másik csapat „ült fel” egy sziklára, a célban pedig így épp Kanada volt elöl, a mieink és Dél-Afrika pedig utána. A versenyszámot jó szlalom csapathoz illően Csehország nyerte, a magyarok a büntetésnek köszönhetően a 16. helyen végeztek.

Három versenyszám után az összetett versenyben a 17. helyet sikerült megszerezni, ami elmaradt ugyan a csapat előzetes várakozásaitól, de a sok nehézséget figyelembe véve mégis jó eredménynek mondható az egyre erősödő nemzetközi mezőnyben.
Rövid pihenő után a csapat kiértékelte az újonnan szerzett tapasztalatokat, és megkezdte a felkészülést a jövő évi, Ausztriában rendezendő Európa Bajnokságra. Figyelembe véve a „hazai pálya” előnyeit és az idén hasonló körülmények között elért győzelmet, a Kanyon csapata nagy reményekkel várja a versenyt. Reméljük, hogy az Európa bajnokság újabb mérföldkő lehet a hazai raftingsport történetében, hiszen májusban a Salza folyón talán már női csapat is képviselheti hazánkat.

A világbajnoki csapat tagjai voltak: Kovács Zoltán, Iványi Gábor, Viktor Endre, Takács Gyula, Fodor Szabolcs, Erdélyi Zoltán, Markovics András.

 

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.