Macis játszóteres, oroszlánsziklás kilátótúra Túra

Macis játszóteres, oroszlánsziklás kilátótúra Túra

Simon Ádám
Simon Ádám
A Macis játszóteres, oroszlánsziklás kilátótúra Túra hossza 6 Km. Az útvonal szintemelkedése 210 m, szintideje 2 Óra, nehézsége Könnyű.
Hirdetés

A gyerekeknek való túraútvonalak mintapéldánya, félúton a tényleg igényesen felújított Macis játszótérrel, az Árpád-kilátóval, Oroszlánsziklával és a vége felé füves focipályával és mindezt kellemes, 6 kilométeres hosszal, 210 méter szinttel. Bár végig sűrű fás körmyezetben halad, csak néha távolodik el a lakott területtől, így kezdő túrázók számára is biztonságos. Nem éppen a legritkábban látogatott útvonalak egyike, de ha nem csúcsidőben jövünk, akkor nem sok emberrel fogunk találkozni.

Macis játszóteres túraleírás

Indulás Fenyőgyöngyéről az Árpád-kilátóhoz

Ha Fenyőgyöngyétől indulunk, akkor a Macis játszótér ideális módon éppen félúthoz fog esni. A kék jelzést követve, némi mászást követően máris elérkezünk az Árpád-kilátóhoz, ahol gyönyörködhetünk a panorámában (már amit még nem takartak ki a tövébe épülő magánépületek).

Macis játszóteres, oroszlánsziklás kilátótúra-2
Kéken az Árpád-kilátó felé
Macis játszóteres, oroszlánsziklás kilátótúra-2
Forrás: Mozgásvilág

Innen a kőkapun keresztül a zöld és a zöld patkó jelzést követve ereszkedni kezdünk, majd a lakóházak tövébe érve, jobbra fordulunk és hamarosan meg is érkezünk a Macis játszótérhez.

Macis játszóteres, oroszlánsziklás kilátótúra-13
Macis játszótér
Macis játszóteres, oroszlánsziklás kilátótúra-13
Forrás: Mozgásvilág

Az Oroszlánsziklán keresztül vissza Fenyőgyöngyéig

A piros és zöld patkónyomon eljutunk a Határ-nyeregig, ahol élesen jobbra fordulunk a kék jelzésre. Ezen rövidesen elérjük az Oroszlánsziklát, majd tovább haladva a füves focipályáig jutunk.

Macis játszóteres, oroszlánsziklás kilátótúra-22
Oroszlánszikla
Macis játszóteres, oroszlánsziklás kilátótúra-22
Forrás: Mozgásvilág

Itt balra forduljunk, a focipálya jobb oldala mentén és egyenesen lejutunk a Szépvölgyi út melletti ösvényhez, amin visszasétálhatunk túránk start/célhelyéhez.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés