Amikor Ausztriába utazik az ember túrázni, nem kell feltétlenül a hatalmas tiroli csúcsok közé mennie ahhoz, hogy kivételesen szép túraútvonalakat találjon magának, főleg akkor nem, ha az extremitás nem tartozik az elvásárok közé. Nem messze a magyar-osztrák határtól, Kelet-Stájerországban is számos szuper túra akad, melyek egyike a Stuberbergsee partjáról induló 7 Bacherlweg, vagyis a hét patakocska útvonala.
A túra a tó északi, furcsa módon West strandnak nevezett végéből indul, ahol több (fizetős) parkolót is találunk, ahol otthagyhatjuk az autót. A Feistritz folyó hídjának parkoló felöli hídfőjénél a táblán gyorsan áttekinthetjük az útvonalat, melyet világoskék színnel jelölnek és a 17-es szám alatt fut. Már itt feltűnhet, hogy a kék szín nem megy teljesen körbe, vagyis ezen nem tudunk visszajönni a tóhoz, a visszaúton kezdetben a lila, majd a sötétkék jelzést követjük majd.
Az első néhány kilométeren a Feistritz folyó partján, széles murvás úton haladunk és ahogy szűkül a völgy, egyre hangosabban halljuk a víz csobogását. Az útvonal ezt a részét kerékpárosok is használhatják, így a nagyobb kanyarokban érdemes számítani a szembeforgalomra. Itt még nincs nagy meredekség, azonban ez nem tart sokáig, ugyanis, ahogy az első hídon átkelünk a folyó túlpartjára, ahol egy vízierőmű mellett elhaladva keresztezzük az országutat is, egyből nekiindulunk az első mászásnak. A „hegy” kezdetét szép, színes fatáblácska jelzi, lehetetlen eltéveszteni az irányt. Az út hosszasan kanyarog felfelé, amikor pedig épp elfogy a szufla, kis padokon tudunk megpihenni.
A mászás vége felé hirtelen előtűnik a fák közül a Neuhaus-kastély, mely sajnos magánkézben van, így nem lehet látogatni, azonban a rácsokon keresztül így is bekémlelhetünk pl. az egykori pincébe és többnyire a kapu is nyitva van, ahol megcsodálhatjuk az udvart. Ahogy haladunk tovább a jelzésen, hamarosan a kastély szintje fölé kerülünk, visszapillantva gyönyörű kilátás nyílik nemcsak az egész épületre, de a háttérben felsejlő Stubenbergsee-re is.
A kastély után újra bevetjük magunkat a sűrű fenyőerdőbe, ahol végre átszeljük az első patakocskát is, hogy aztán végre felérjünk a túra legmagasabb szakaszára. Itt szántókon és mezőkön haladva kinyílik a panoráma, mely annak ellenére, hogy nincsenek havas csúcsok a környéken, fenséges. Keresztezünk néhány mellékutat és gazdaságot, melyek közül kettőben is találunk nyilvánosan használható WC-t, illetve kifejezetten a túrázók számára kihelyezett hűtőszekrényt, melyből (becsületkasszás rendszerben) frissítőt vehetünk magunkhoz.
Innen már nagyrészt csak lefelé vezet az utunk, ismét alámerülünk a fenyvesekben és rövidesen megérkezünk a névadó patakocskákhoz. Átkelünk a Rossbach-on, a Schmidbach-on, Zeilbach-on, Mühlbach-on, Zinkbach-on és Freienbergbach-on is, melyek almaültetvények között kanyarognak. Egyébként az Apfelland területén vagyunk, így az ilyen ültetvények száma gyakorlatilag végtelen, külön érdekességük, hogy szinte mindenhol hálóval védik a fákat a madaraktól, a hálókat pedig gólyalábas gazdák tartják karban. A túra lényegi részét egy egyre szűkülő kis kanyon zárja le, mely után már csak annyi a dolgunk, hogy „toronyiránt” visszaereszkedjünk” a tó partjára.
Ez az a rész, ahol érdemes kéznél tartani a térképet, ugyanis a jelzés megváltozik, nem is mindig egyértelmű, hogy pontosan mit is kell követni és több helyen nem is nagyon látszik. Persze nagy hibát nem tudunk elkövetni, de, ha nem szeretnénk néhány plusz kilométert összegyűjteni, akkor érdemes résen lenni. Stubenberg am See falucskájában átvágunk a templomkerten és a Seeweg-en már csak pár száz méter a tó.
