- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Negyedik nap reggelén vékony szürke felhő takarja az eget, de meleg van, és egyelőre jó idő ígérkezik. Macinak nyoma sincs, hiába hagytunk kinn sült szalonnát, úgy látszik vega-napot tartott. Kocsiba szállunk, hogy a pár kilométerre található Torjai-Büdös barlangot illetve a Buffogó-lápot megnézzük. Az országút itt már hozza azt a képet, amit első gondolatban elképzelsz Romániáról. Kátyú ér kátyút különböző mélységekben, hosszabb-rövidebb szakaszokon hiányzik az úttest széle, és mély vízátfolyások gazdagítják az élményt.
A parkolóból, ami alatt egy kisebb, köves, vízmosásos viszonylag vízszintes területet értek, gyalogszerrel indulunk neki a hegyoldalnak. Pár lépés után már érezni a fák között láthatatlanul hömpölygő kén-dioxidot, mint sok ezer záptojást. 20perc sem kell a barlangig, de azért a szokásosan meredek ösvény után szapora a légzésünk.
Torjai-Büdös barlang |
Rövid pihenőt tartunk, majd lassú léptekkel belegázolunk a pince nagyságú helységbe. A külvilág fele irányuló nyílás szája úgy egy méternyivel lehet magasabban, mint a beltér alja, bár az is lejt befele, így a végében rács állja utunk, nehogy olyat tegyünk, ami utolsó tettünk lenne életünkbe. A két oldalfal mellett egy-egy pad, kissé nyirkosak. Felettük a gáz szintjéig vastagon áll a sárgás-zöld kén a falakon. Az itt felgyülemlett gázok szájon vagy orron át gyilkosak, míg bőrön keresztül gyógyítanak… a természet fura és megfoghatatlan varázsa…
Bő félórányi gyógyulás után tovább bandukolunk, megkerülve a hegyet. Pár percnyi séta után érünk a Timsós-barlanghoz, ahol a felszínre törő gázok hatására timsó válik ki a falakon. A talajt sok száz bogár és pók teteme fedi, nem is időzünk sokat. Egy elágazásnál aztán a jelzések követhetetlensége kicsit bekavar, de 20perrccel később ismét jó irányba haladunk.
Lápos, mély saras-mocsaras részhez érünk, két éve is így nézett ki a környék itt, ezek szerint vmilyen forrás lehet, ami fenntartja ezt az állapotot. Nehezen vergődünk át rajta, kidőlt fákon, letört faágakon és letaposott fűcsomókon lépdelve.
Egyre közelebbről dörög az ég, és mintha cseperegne is. Úgy tűnik, nem ússzuk meg… A sűrű és magas gazok között megpillantom a láp tábláját: megérkeztünk.
Buffogó-láp |
Már hallani a kis lápos „tavacskák” fortyogását, ahogy a mélyből feltörő gázok habosítják a felszínt. Körbe buja és extra sűrű a növényzet. Akár csak a Mohosban, itt is lelni húsevő növényeket, kökényt, vagy épp tőzeg-rozmaringot a vastag, átázott szőnyegként elterülő tőzegen. Óvatos léptekkel nézzük körbe a lápot, ahova régebben a helyiek még fürdőzni is eljártak, bár ebből mára már semmi nyom nem maradt.
Mielőtt nyakunkba kapnánk az égi áldást, neki indulunk a visszaútnak. A mocsaras rész felfele sem könnyebb, de szerencsére a csepegő eső egyelőre kitart ennél a fázisnál. Az autókhoz érve a társaságon látszik a tegnapi nagy túra fáradtsága, plusz a felhők is vészesen kavarognak a fejünk felett, így nem erőltetem a Bálványos-várrom túrát. Útközben vissza a szállásra újra elered, és nem is hagyja abba még pár óráig.
Késő délutánra jár, mire az eső alább marad, sűrű ködöt hagyva a hegyek köré tekerve. Rövidebb sétára indulunk a település szélén található Csukás-tóhoz, de végül a Székelyfogadóban kötünk ki. Sanyinak fáj a foga, lazítania kell, így pálinkát kérünk... csak ne igyon egyedül, nem? Hamar jön is a hölgy, két vizespohárral, decinyi kristálytiszta gyümölcspárlatokkal megtöltve azokat… Hát igen, Erdélyben csak a nők isznak féldecit…