- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Útvonal: Lillafüred – Bánkút – Lusta-völgy – Lillafüred
Könnyed túránk kiinduló pontja a keleti Bükk egyik népszerű turista központja, Lillafüred. Parkolni viszonyalg könnyedén tudunk, főleg ha kellő korán érkezünk, plusz számos büfé és kifőzde nyújt lehetőséget egy elmaradt reggeli pótlására illetve túránk végeztével egy energia bevitelre. Lillafüred önmagában is több látnivalót tartogat számunkra, így érdemes úgy időzíteni a túránk, hogy ezekre is jusson időnk.
Lillafüred
A Garadna-völgyben két patak összefolyásánál kialakult természetes tavat 1813-ban egy völgyzáró gáttal visszaduzzasztották, hogy biztosítsák a vashámorok – vízzel hajtott pörölyök – működéséhez szükséges vizet. Gróf Bethlen András az 1890-es évek elején elhatározta, hogy a Hámori-tó közelébe kormányüdülőt építtet. A település nevét Bethlen unokahúgáról, Vay Erzsébetről kapta, akinek a beceneve Lilla volt (Lilla Vay Elemérnek, Borsod vármegye akkori főispánjának testvére volt). Amikor 1920-ban Horthy Miklós kormányzó gróf Bethlen Istvánt kinevezte miniszterelnöknek, az új kormányfő a Népszövetség támogatásából építtette fel a Palota-szállót. A Szinva-patak eredetileg a Hámori-tóba torkollott, de a Palotaszálló építésekor áthelyezték folyását, többek között egy mesterséges vízesést is kialakítva, mely Magyarország legmagasabb vízesése. Egyéb látnivalói a kisvasút, a Hámori-tó, és két barlangja, melyek egyike cseppkő, míg másika mésztufa jellegű.
Túránk a Hámori-tó, illetve a Palotaszálló felé kezdjük. A tónál Bánkút/Ómassa felé fordulunk, mely szakasz végig a tó partján, csodálatos környezetben vezet. Az út enyhén kacskaringózik, de vészesen nem emelkedik közben. Pár kilométerrel indulásunk után érjük el az Őskohót. Itt érdemes rövid szünetet tartani és mind a kohót és a hozzátartozó múzeumot, mind pedig az út túl oldalán található szabadtéri bányászati skanzent megtekinteni.
Magyarország első ipari műemléke, az újmassai faszéntüzelésű nagyolvasztó, közismert nevén az ún. „őskohó” története a 18. századra nyúlik vissza. Fazola Frigyes, aki kiemelkedő eredményeket ért el a hazai acélgyártás megteremtésében, előbb a Garadna patak mentén 1810-1812 között megépített egy duzzasztógátat, mellyel létrejött a Hámori tó, majd 1813-ban Újmassán egy korszerűbb kohót, vasművet telepített. A kohó, mely 1831-ben átépítésre került, az 1870-ben Miskolc és Diósgyőr között telepített vasgyár üzembe helyezése után, 1872-ben fejezte be működését. A következő évtizedek során romba dőlt nagyolvasztót a diósgyőri kohászati üzemek hathatós támogatásával a XX. század közepén rekonstruálták. Az építmény Magyarország legrégibb ipari műemlékeként vált közismertté hazánkban és határainkon túl.
Tovább tekerünk az úton, lassan, komótosan egyre jobban emelkedik az út. Bal oldalt fogjuk elhagyni hazánk kevés pisztrángos-telepének egyikét, ahol akár helyben kisütött falatokra meg is állhatunk. Innen közel 1 km-re érjük el az ómassai elágazást, ahol élesen jobbra, és már erőteljesebben felfele vesszük az irányt. Az út innen rossz minőségű, figyeljünk jobban oda. Az úton kis forgalom halad, de azért tartsuk be a KRESZ szabályait.
A csodálatos erdővel körbeölelt úton az elágazástól nagyjából 10 kmnyi mászás vár ránk, mire felérünk a bánkúti bekötőhöz. Itt fizikailag egyenesen, de a közúti szabályok szerint balra fordulunk, figyeljünk, nehogy Mályinka felől érkezzen szabályosan közlekedő jármű. Innen 2,5 kilométer van a síközpontig. Balunkon már egy-egy ritkásabb részen nem csak a fantasztikus bükki táj, de a sípálya felett elhelyezett hatalmas fehér „fagyitölcsér”, a katonai radarállomás is látszik.
Beérve Bánkútra lehetőségünk nyílik enni, és friss vizet tölteni a síház melletti forrásból, mely az út szintjétől kicsit lentebb, balkézre található.
A Bükk második legmagasabb pontja, a Bálvány (956 tszf.) alatt található síközpont. Nem alkot zárt települést, állandó lakosa nincs. Nevét a Bán-patak forrásáról kapta. Az 2000-es évek elejéig a terület a magyar télisport fellegvárának számított, de utána a fejlesztések elmaradása és a nemzeti park szigorú rendeletei miatt nem tudta tovább ezt a szerepkört betölteni.
Ha kifújtuk magunk, és ismét kellő erőt érzünk lábunkban, haladjunk tovább a keskeny aszfaltozott úton. Miután kikerültük az utat lezáró sorompót, egyre több fény szűrődik be a sűrű falombozatok között, míg teljesen kitárulkozik a táj, ahogy egy T-elágazásba érünk. Ez már a Bükk egyik jelképe, a Nagymező kezdete. Itt forduljunk jobbra, de legyünk fokozottan óvatosak! Forgalomra nem igazán számíthatunk (a korábban kikerült sorompó a közforgalmat tartja kívül, elméletben csak erdészek és parkőrök haladhatnak át rajta), viszont innen pár kilométeren keresztül az út szörnyen rossz minőségű!
Miközben a lenyűgöző, és ámulatba ejtő látványú Nagymezőt kettészelő úton gurulunk, egy parányi füves szigettel a közepén, hármas elágazáshoz érünk. Itt balra tartunk, miközben jobban kerékpározható, de továbbra is rossz minőségű út fut alattunk.
Hazai viszonylatban egyedülállóan, 900 méter feletti magasságban terül el. A XVIII. század második feléig fás terület, de az ekkor kezdődő erdőirtások miatt mára már csak egy-egy magányosan álló idős faóriás emlékezik az egykori bükkösről. Felszínét víznyelők szabdalják, melyekben összegyűlt víz a földalatti járatokban utat törve magának az alacsonyabban fekvő forrásokból tör felszínre. A terület növényvilága nagyon változatos: a töbrök alján és oldalain borókások, rekettyések váltják egymást, a mező többi részein pedig változatos, ritka, védett virágokat találhatunk, mint az északi sárkányfű, csinos tárnicska, füles kosbor, kakukk szegfű. A helyi mikroklíma a geológiai viszonyoknak megfelelően elég hűvös, a víznyelők alján nyáron sem ritka a 0 °C fok körüli hőmérséklet.
Pár száz méterrel később már magunk mögött hagyjuk a hatalmas mezőt, és ismét fenyvesek és lombhullatók között, illetve ezek közé beékelődő kicsiny rétek mellett haladunk. Egy rövid szerpentinen legurulva újabb elágazás, ahol jobbra fordulunk, és a töredezett régi aszfalt csíkot követve betekerünk Lusta-völgy lélegzet elállító környezetébe. Az út minősége mmiatt legyünk óvatosak!
A széles völgyben enyhén tekergőző szürke út mindkét oldalán széles rét húzódik, rajta a Bükkre oly jellemző víznyelőkkel. A völgy szélét hegygerincek és rajtuk erdők határolják, melyek előre haladtunkkal egyre közelebb szorítják az út széléhez a völgyet, míg teljesen összeérnek, és ismét erdő borul ránk, kellemes hűst biztosítva nyári napokon.
A fennsík széléhez érve az út egyre jobban lejteni kezd, és sebességünk is felgyorsul, mígnem újabb sorompó állja utunk, melynek túloldalán már az Eger-Miskolc műút jó minőségű aszfaltja tekereg. Innen balra tartva, a nagyobb forgalomra figyelve már csak le kell gurulnunk kiindulási pontunkra, Lillafüredre.
Egy négyes hajtűkanyar kombinációt követően bal kézre kavicsos parkolóhoz érünk, melynek erdő felöli végén 3 forrás friss és hideg vízéből tölthetünk kulacsunkba. Érdemes itt megállni rövid időre. Innen már csak kicsit több mint 2 kilométer Lillafüred, és a Hámori-tó.
A miskolciak közül sokan járnak ide gépkocsival forrásvízért. A Szinva-, Bársonyos-források és a kicsit lentebb található Kis-kút mind a Szinva-patakot táplálják. Ezek közül a Bársonyosnak stabilnak a vízhozama.