- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Íme, 3 olyan bicikli, melyek különlegesek, melyek dögösek (szubjektív), sőt azt állítom még talán használhatók is a mindennapok során, ha másra nem, hát kerékpározásra. Ez utóbbi azért nem kis dolog, mert kicsiny és olykor szürreális bolygónkon sok olyan ember él, aki létrehoz valami fantasztikust, valami egyedit, csak épp használhatatlan a gyakorlatban.
Az „okosbicikli”
Arról már hallottunk, hogy órába okostelefont tesznek. Arról is, hogy telefonba órát, GPS-t, fényképezőt, kamerát, internetet, és vég nélkül sorolhatnám, mi minden kerül ma egy csúcs mobilba, viszont fordítsuk meg egy kicsit, mi van, ha iPhone tartó (mely egyben töltő is) van a vázon, és index villog a kanyarodáshoz – akkor ez az okosbiciklik első generációja?
Az alapkoncepció, elég fura: „A biztonsági előírások azt mondják, hogy mind a két kézzel a kormányt kell fognunk, ugyanakkor azt is mondják, hogy kézzel kell jelezni, ha kanyarodni akarunk a forgalomban.” Felháborító ellentmondás, legalábbis az Ecodrive szerint. Ezért a biciklire indexet kell tenni, hogy a biztonságos kanyarodás és a mások tájékoztatása egyszerre valósulhasson meg! Továbbá tegyünk a vázra egy mobil tartót, hogy GPS-en folyamatosan nézhessük merre is van a helyes útirány.
Oké, de mi van abban az esetben, ha esőben beázik az iPhone, és miközben a kijelzőt töröljük, elfelejtünk indexelni és akkor, ott, abban a pillanatban index nélkül bekanyarodunk egy utcába? Szerintem ekkor az okosbicikli tudja, hogy szabálytalanok voltunk és leereszti az első kereket büntetésből.
Klikk: Ecodrive
Bringával oviba
Azt hallottam egyszer, hogy 8-10 km-es távnál közelebbi célhoz a leggyorsabb út a bringázás. Egész biztos, hogy ez nem igaz Mátraháza és Kékestető közötti 4 km-en, és egész biztos, hogy igaz hétköznap reggelente mondjuk 10-es, vagy 11-es út mellett. Mondjuk ott néha gyalog is gyorsabb, mint autóval.
No, de brit kutatók kimutatták, hogy a szigetországban, amikor a gyereket szállítanak autóban, akkor 62%-ban 4 km-nél rövidebb utat tesznek meg velük. Persze, ha a szülő utána 30 km-t utazik a munkába, miután letette a gyereket, akkor az autó érthető választás, ezzel persze nem számol a „tanulmány”. A biciklizés két kis lurkóval az oviba, vagy iskolába és onnan haza elég hajmeresztő látvány tud lenni. Ezért a dánok kitalálták, hogyan lehet szemmel tartani csemetéket, és beültették őket az első két kerék közé egy biztonsági öves ülésbe.
Rettentően praktikus, ésszerű és látványos megoldás. A kicsi kocsit kabrióra tervezték, így időjárástól függetlenül lehet szállítani 1-4 csemetét, vagy 3-7 napra elég élelmiszert a boltból, de természetesen, aki hajtja a gépet, az ázhat, vagy vehet esőkabátot.
Klikk:
Éjszakai tekerés a városban
Arról már beszéltünk, hogy mennyire fontos az index a városi kerékpározáshoz. Azt tudjuk, hogy mennyire fontos az első és hátsó lámpa, hogy lássanak minket, és mi is lássunk. Az sem meglepő, hogy a lámpák irányíthatók a vázról és az sem szokatlan, hogy egy sebességes bringát hajtunk, amerre csak járunk.
De az, hogy a váz is világít! Az már azért nem megszokott. Pedig a Pulse Urban Bike tudja ezt. Hogy miért azt nem tudom, de tudja ez a lényeg! Ez persze jól néz ki, és oldalról és felülről is látványos, elölről és hátulról viszont alig észrevehető. De a jó hír, hogy az oldalról és felülről jövő autósok egészen biztosan észrevesznek minket – bár lehet, hogy nem pont ez volt ezzel a cél…
Klikk: Pulse Urban Bike
Egy szó, mint száz az új fejlesztések általában meghökkentőek, általában jól is néznek ki, hogy mennyire használhatóak, azt mindenki döntse el maga!