Esős, saras, de nagyon jó volt - Salzkammergut Trophy 2012

Simon Ádám
Simon Ádám
2012/07/17
Idén sem hagytuk ki az év egyik legjobb montiversenyét, sőt egy kicsit fel is turbóztuk.
Hirdetés

Tavaly már kiveséztük, hogy a Salzkammergut Trophy-ért megéri Bad Goisernbe utazni (Budapesttől 532km), de ha már arra jártunk, még tovább fokoztuk az izgalmakat. A Trophy-ra eredetileg csütörtök este érkeztünk volna, de megtoldottuk két nappal az "osztrákiai" kikapcsolódást, két éjszakára a schladmingi RideHouse vendégszeretetét élveztük. 

Mi családiasra vettük a figurát és mindkét nap egy-egy völgytúrára neveztünk be. Első nap a Wilde Wasser fantázianevű túristalátványosságot tettük magunkévá, második napra egy valamivel hosszabb, tónéző útra indultunk. Ezekről bővebben itt!

 

Salzkammergut Trophy 2012
Salzkammergut Trophy 2012

 

És akkor irány a Salzkammergut Trophy!

Csütörtök este átautóztunk egyik kedvenc osztrák szálláshelyünkre, a Loser sípálya-rendszer völgyében fekvő Hagan Lodge apartmanházak egyikébe. Sokszor és sokat dícsértük már az otthonos, fullon felszerelt, szaunás, wifis, sí- és bringatárolós, komplett-konyhás apartmanokat, de minél többet jövünk ide, annál jobban tetszik. 

Pénteken megtekintettük Hallstatt mesevilág-falucskát zuhogós esőben és megállapítottuk, hogy így se csúnya, de azért szép időben az igazi. Bad Goisern-ben a rajtszámokat a négyezer résztvevő ellenére sorbanállás nélkül sikerült felvenni, kábé három percet vett el az életünkből. Azaz, még további egy percig tartott, amíg felvettük a PowerBar energiacsomagot (zselék, energiaszeletek, izo-italpor), ami a nevezéshez jár mindenkinek és ami bőven sok volt az 53,5 km-es D-távra, de még a 73,6 km-es C-re is elég lett volna.

Erre a napra nem is terveztünk mást, visszamentünk a szállásra, belőttük a bringákat, megfőztük a pörköltünket a kint vásárolt Kotányi fűszerekkel és a lemenő nap fényében elfogyasztottuk a ház melletti teraszon. Sör, filmnézés laptopról és alvás.

 

Salzkammergut Trophy 2012
Salzkammergut Trophy 2012

 

A szombati nagy versenynap felhősen indult, de számítottunk már rá, mert valaki még hóval is riogatott bennünket. Egy órával rajt előtt érkeztünk a helyszínre, viszonylag közel találtunk parkolóhelyet a tűzoltóknak és némi helyismeretnek köszönhetően. Bringa felchipezve, rajtszám a helyén, Camelbak megtöltve a jelentéktelennek tűnő nagy kék hordóból jelentős mennyiségű PowerBar izotóniás itallal és már álltam is a rajthoz.

Ahogy közeledett az idő, a zene egyre hangosabb lett, a szpíker egyre gyorsabban és egyre lelkesebben beszélt valamiről, aztán rajt! Viszonylag gyorsnak tűnt a tempó, amíg kikacskaringóztunk a városból és nekiveselkedtünk az aszfaltos, ámde nagyon meredek és hosszú emelkedőnek, úgy éreztem mindenki fel van spirázva. A helyiek ahelyett, hogy a szombati matinét nézték volna a tv előtt, a házuk előtt drukkoltak a többezer vadidegen bringásnak, ordibáltak, tapsoltak, sörrel kínáltak és pacsit adtak.

Szép lassan murvássá változott az út, majd az első kapaszkodó után végre igazi hegyi terep következett... volna. Azt állapítottam meg, hogy a helyiek - egyik oldalról - el vannak kényeztetve a sok jó minőségű, kezelt murvás hegyi kerékpárúttal - másik oldalról meg -, ki vannak tiltva a földes-köves-gyökeres túrautakról, ezért nincsenek hozzászokva az itthoni maratonokon jellemző terephez. Az ilyen szakaszoknál rendszerint majd' mindenki leszállt bringájáról és tolták, akár lefelé, akár felfelé. Nem mondom, időnként a közben ránk zúduló szakadó eső áztatta sárban tényleg voltak gyilkos szakaszok, de ahhoz képest, hogy mennyire nem vagyok egy rutinos bringás, a többiekhez képest ott úgy éreztem magam, mintha az lennék.

 

Óvatosan másztam a szintvonalam kétpúpú-tevéjének 500méterről 1050 méterig tartó első csúcsára, mert sejtettem, hogy a másodikkal már lehetnek gondok. És tényleg voltak...

Az első nagy lefelé még nem tartogatott sok izgalmat, egyedül a sípályán leereszkedés volt technikás. Aztán 580 méter környékén újra emelkedni kezdtünk és az 1200 méterig tartó falon számomra is jött a fal, hiába tartalékoltam. Keményen a lelkem legmélyebb bugyraiban kellett csatákat vívnom, hogy tisztességgel végignyomjam a mászószakaszt, amit csak röpke pillanatokra tört meg némi vízszint. Tudtam, hogy ha felérek a csúcsra, onnan már "csak" le kell gurulni, ezért legszívesebben megcsókoltam volna a pillanatot, amikor elkezdtem az ereszkedést és az előttem álló 20 kilométert.

 

Salzkammergut Trophy 2012
Salzkammergut Trophy 2012

 

A második hosszú lefelén már nem bántak kesztyűs kézzel a versenyzőkkel, igazi rázós, technikás terepre vezettek a pályajelölések. Komolyan, ordítottam az élvezettől és az eufóriában azon kaptam magam, hogy a bringámmal beszélem meg mennyire jó ez a verseny... azt hiszem olyankor nem volt a közelemben senki.

Aztán, amikor leértem a hegyről és azt hittem, hogy mindjárt vége, még hátra volt kb 8 km sík kacskaringó, aminek elég lett volna nagyjából a fele is. Mire alsógatyáig csuromsarasan, szakadó esőben beértem a célba, pont jól esett a beérkezőknek járó frissítőállomás házisütije, a banán, a kolbászos kenyér, meg még egy kis házisüti, az izotóniás ital és a házisüti. Az esőben nem sok kedvünk lett volna végigvárni a sorunkat a bringamosóhoz, úgyhogy kifejezetten jól jött, hogy a szállásunkon komplett bringa-karbantartó felszerelés áll rendelkezésre. A megtisztulás után egy kellemes szaunázással zártuk a napot, no meg persze nagy zabálással és sörrel.

 

Többektől hallottam, hogy sokan feladták a versenyt a kedvezőtlen időjárás miatt. Nekem ilyen meg sem fordult a fejemben, egyrészt talán mert nem áll tőlem távol a hideg víz, másrészt ritkán jut időm egy igazán jót montizni. Esős volt, saras volt, de nagyon élveztem a 2012-es Salzkammergut Trophyt.

 

Salzkammergut Trophy 2012
Salzkammergut Trophy 2012

 

Hirdetés