A kerékpár Hír

Támogatott tartalom
2020/06/03
Napjaink egyik legsokoldalúbb közlekedési-, sport- és szabadidős eszköze a kerékpár.

A kerékpár (avagy bicikli, bringa, bicaj, brinyó, canga, cajga, drótszamár, keró, bicó, kétkerekű, drótkecske) egy emberi erővel hajtott kétkerekű jármű. 1817-ben Freiherr Karl von Drais szabadalmaztatta elsőként a futómasina (Laufmashiene), másnéven vesszőparipa elnevezésű találmányát, amit még pedálok nélkül, a lábbal a talajt érintve lehetett haladni. Leginkább egy felnőtt futóbiciklire hasonlított.

1939-ben Kikrpatrick Macmillan tervezte meg a taposópedált és a XIX. század második felében jelent meg a sokak számára ismert velocipéd, az elöl óriási kerekű, a kereket közvetlenül hajtó pedállal ellátott kétkerekű jármű. Csak 1885-ben jelent meg a lánchajtás, nem sokkal később pedig a levegős gumiabroncs.
Az azóta eltelt idő alatt aztán a kerékpárból kifejlődött számtalan kerékpározási stílus, többféle versenysport született és munkaeszközként, valamint szabadidős kikapcsolódási lehetőségként is használhatunk kerékpárt, sőt, a versenysporthoz kapcsolódóan a kerékpáros online fogadás is kiemelten népszerű. A versenyeken való fogadás ráadásul manapság szinte bármilyen eszközről elérhető és gyerekjáték a fogadás: bet365 bónuszkód 2020

A legnépszerűbb kerékpártípusok

Városi kerékpárok

Talán ez hasonlít leginkább a kezdeti kerékpározáshoz, hiszen egy általános célú, mindennapi közlekedési eszközként van jelent a kerékpár.

Mountainbike

Masszív felépítésű, vastag gumikkal és különféle rezgéscsillapító rendszerekkel (teleszkóp, rugóstag) ellátott kerékpárok. Mára az mtb kategórián belül is megkülönböztetünk cross country, all mountain, trail, enduro és downhill irányzatokat.

Trekking, cross, túrakerékpár

Szintén nagyon elterjedt kerékpározási forma, átmenet a városi kerékpározás és a hegyikerékpárok (mountainbike) között.

Országúti kerékpár

Aszfalton, gyors haladásra képes kerékpárok. Ezen belül megkülönböztetünk időfutam, trialon, teljesítménycentrikus és komfort országúti kerékpárokat.

Gravel, Cyclocross

Koskormányos, országúti felépítésű, de rezgéselnyelő geometriával és vastagabb, strapabíróbb kerekekkel rendelkező kerékpár, terepfelhasználásra.

Ebike

Elektromos rásegítéssel rendelkező kerékpár, ahol egy elektromos motor is segít a hajtásban. Kizárólag pedálozás közben lép működésbe, emberi erő nélküli haladásra nem képes. Felépítését tekintve lehet bármilyen kategóriájú kerékpár, mountainbike, trekking, városi, vagy akár országúti is.

Ezeken felül további kerékpártípusok is léteznek, mint például a fitnesz kerékpár, rekumbens (fekvőkerékpár), bmx, összecsukható kerékpár, cruiser kerékpár, pályakerékpár, triál kerékpár, vagy a dirt kerékpár.