A hétvégén MTB Piknik Vértesbogláron Hír

Mountainbike Challenge
2013/06/19
A versenyt jellemező folyamatos evolúció ezúttal sem áll meg, így mindkét hosszabb táv első szakaszában új nyomvonallal találkoznak majd a rajthoz állók
Hirdetés

Június 22-án, szombaton, immáron hetedik alkalommal kerül megrendezésre Vértesbogláron a Bringabanda MTB Piknik, amely idén is a Mountainbike Challenge sorozat részeként kerül lebonyolításra.

A versenyt jellemező folyamatos evolúció ezúttal sem áll meg, így mindkét hosszabb táv első szakaszában új nyomvonallal találkoznak majd a rajthoz állók, amely látványosabbá és változatosabbá teszi a pályát. A fejlődés természetesen a rendezvény minden elemében tetten érhető, így válhatott az évek alatt a MTB Piknik a legnagyobb kisversennyé.

A MTB Piknik jellege - a szervezők megfogalmazásában -, versenyszerű teljesítménytúra, amivel azt kívánják hangsúlyozni, hogy itt nem vérre menő küzdelemről, sokkal inkább jó hangulatú vetélkedésről van szó. Ezzel együtt a pálya kialakítása és kijelölése a versenyezni vágyók igényeit is igyekszik kielégíteni.

Idén három távon, 8, 20 és 50 km-en indulhatnak a kerekesek, akik közül az U15 korosztályú (14 évesek és a fiatalabbak) gyerekek számára hagyományosan ingyenes a részvétel, azonban nevezni nekik is szükséges.

Előnevezésre a Mountainbike Challenge nevezési felületén, a hegyibringa.hu oldalán nyílik lehetőség csütörtökig, ebben az esetben 3500 Ft a nevezési díj, a helyszínen nevezni a verseny napján 9 óráig lehet 4500 Ft-ért.

A piknik a verseny végeztével nem ér véget, ugyanis a szervezők estére egy jazz koncertre várnak mindenkit, amelynek a helyi Mozi söröző ad otthont.

További információ a verseny honlapján: www.mtbpiknik.hu

Hirdetés