- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Szerdán, a Monkey Boulder mászóteremben tartotta új kiadványa, a Dunazug szikláin hivatalos bemutatóját a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség. A premieren az alkotókon és közreműködőkön kívül szép számmal jelentek meg „szakmabeli” érdeklődők is.
Kép forrása: Ványai Kovács Sándor
Van még fotó, katt a képre!
Kandrács Ildikó, az MHSSZ elnöke méltatta az alkotók fáradhatatlanságát és rugalmasságát, hogy a szűk határidő ellenére is profi munkát végeztek. A szerkesztők, Tiboldi András és Babcsán Gábor érdekes, a kulisszatitkokat is bemutató előadás során avatták be a nagyérdeműt a kiadvány készítésének többéves folyamatába (az első falrajzokat Gabáék már 2010-ben elkészítették). Egyértelműen átjött, hogy hatalmas munka rejlik az elkészült kalauz mögött. Persze amint kézbe fogjuk és elkezdjük forgatni a kétkötetes művet, erre magunktól is rá fogunk jönni.
Kép forrása: Mozgásvilág/Pintér László
Van még fotó, katt a képre!
A kalauz a Dunazug-hegység kéttucatnyi mászóhelyének nagyjából 1000 útját ismerteti – és még így sem fért bele minden a két kötetbe. Információtartalmát tekintve történelmi áttekintést is kapunk, hiszen az összes tradicionális mászóhely benne van, olvasmányos szöveges ismertetővel, megszámlálhatatlan fotóval (kortárs és archív) és falrajzzal, továbbá az egyes mászóutaknál az első megmászók megjelölésével. Különlegessége, hogy kétnyelvű: a fontosabb információkat angolul is megtaláljuk benne.
Kép forrása: Mozgásvilág/Pintér László
Van még fotó, katt a képre!
A kiadvány elkészítésében Babcsán Gáboron és Tiboldi Andráson kívül közreműködött – tényleg csak néhány nevet kiemelve – Urbanics Áron, Nádasdi Oszkár, Neidenbach Ákos, Zupán Tamás, Kosztin Arnold, Kangyal András és Bubb Ferenc is. A kétkötetes mű igazi csapatmunka eredménye, amely meggyőződésem, hogy nemzetközi szinten is bárhol megállja a helyét, sőt.
A Dunazug szikláin mászókalauz kizárólag a készítést támogató hat vállalkozásnál és szervezetnél szerezhető be:
a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetségnél, űrlap kitöltésével
vagy a Tengerszem webshopjában itt.
Korunk digitális világában ez a nyomtatott kiadvány mindenképpen üde színfolt, és nagyon örülnénk, ha ennek a minőségi és igényes munkának lenne folytatása. Erre azonban csak akkor lesz lehetőség, ha a hivatalos csatornákon keresztül megvásároljátok a kalauzt, és nem beszkennelt példányok forognak kézről kézre.
Íme néhány szemelvény a könyvből, lapozzatok bele!
Kép forrása: Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség
Van még fotó, katt a képre!
Fotók:
Tengerszem Sport - Ványai Kovács Sándor
Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség
Mozgásvilág - Pintér László