Miért fuss Brooksban?

Miért fuss Brooksban?

Takács Viktor
Takács Viktor - Támogatott tartalom
2023/11/23
A magyar viszonteladókat kérdeztük!

Bár - mivel Magyarországon nem olyan régóta találunk Brooks termékeket a polcokon - sokan nem tudják, a Brooks az egyik legnagyobb múltra visszatekintő sportszergyártó Amerikában. Portfóliójuk a múltban igencsak széles volt, gyártottak pl. görkorcsolyákat, baseball és amerikai futball cipőket is, azonban mára már gyakorlatilag csak futócipőkkel foglalkoznak. Ikonikus modelljük volt pl. a 70’-es évek végén piacra dobott Vantage, mely az első pronáló lábra tervezett Brooks futócipő volt, és amely modell hozzásegítette a Brooksot, hogy bekerüljön az Egyesült Államok top három futócipő gyártója közé az eladások tekintetében. Nem csoda tehát, hogy a Brooks cipői felkerültek a magyarországi szaküzletek polcaira is. Megkérdeztük a három legnagyobb viszonteladót, hogy miért tették le a voksukat a márka mellett, illetve, hogy milyen módszerekkel segítik a vevőket a megfelelő modell kiválasztásában.

Spuri futóbolt

A Spuri futóboltban a márka 6 modelljét forgalmazzák, melyek mindegyikéből többféle változat is elérhető. Alapvetően azért döntöttek a Brooks futócipők forgalmazása mellett, mert a nagy gyártók termékei mellett szerettek volna egy olyan márkát is forgalmazni, mely specifikusan csak futócipőket gyárt. Ennek oka érthető, ugyanis egy specializálódott gyártó jó eséllyel készít funkcionálisan jól, jobban működő cipőket. Mint már a bevezetőben szó volt róla, a Brooks egyike azon kevés gyártónak, melyek kizárólag erre a területre összpontosítják erőiket. Azt, hogy mennyire speciálisak is a Brooks cipők, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a Brooks a konkurensekhez képest viszonylag kevés modellel képviseli magát a futócipő piacon, ami arra enged következtetni (és a következtetést a tapasztalatok is alátámasztják), hogy nem a divatfronton, az ilyen-olyan különböző vizuális felhasználói igények kiszolgálásával kívánnak versenyezni a többi gyártóval (értsd: nem akarnak 1000 féle trendnek megfelelni), hanem energiáikat inkább a funkcionalitásra koncentrálják. Ennek eredménye a viszonylag kevés, ám technikailag kiváló modell. További jó pont, hogy a konkurensektől eltérően szinte minden cipő 4 féle különböző szélességben kapható (narrow, normal, wide, extra wide), így a felhasználó egészen biztosan megtalálja közöttük a lábára tökéletes darabot. Ez a variálhatóság sok ajtót kinyit azoknak a vásárlóknak, akik eddig „különleges igényeik” miatt nehezen találtak maguknak megfelelő futócipőt. Egyes információk szerint a Brooks a jövőben azért tervez valamelyest nyitni az uralkodó trendek irányába is, ám egy biztos, továbbra is a funkcionalitás lesz az elsődleges cél, csak a tökéletes futóélmény megvalósítása után jöhetnek a tiritarka színek és a sokszor már az értelmezhetetlen határát súroló formák. A Spuri futóboltban egy futópados videós mozgáselemzést követően a szakemberek több különböző modellt is javasolnak az adott vásárlójelölnek, melyek közül ő maga választhatja ki a számára legkényelmesebb darabot. 

Spuri futóbolt

Miért fuss Brooksban?-3
Miért fuss Brooksban?-3
Forrás: Spuri

Maratonman

A legtöbb futónak Maratonman üzletét sem kell bemutatni, ahol szintén több Brooks modellt is találunk a kínálatban.  A márka viszonylag rövid magyar történelme ellenére ezek a futócipők a kezdetektől a Maratonman üzletek polcain csücsülnek. A választás több más gyártó mellett azért is esett a Brooksra, mert a Maratonman csapat tagjainak nagyon jó tapasztalatai voltak a gyártó korábbi modelljeivel, pl. a PureCadence-el, a Ravennával vagy az Adrenalin széria korábbi darabjaival.

Miért fuss Brooksban?-4
Adrenaline GTS 23
Miért fuss Brooksban?-4
Forrás: Kakuk András - Mozgásvilág

Ebből fakadóan számtalan személyes tapasztalatot tudnak megosztani a vásárlókkal, az eladás így nem csak a szép színes cipők mutogatásáról, illetve száraz tények és számok felsorolásáról szól, hanem valódi, tapasztalatokon alapuló ajánlásokat is tartalmaz. A visszajelzések alapján egyébként határozottan a márka mellett szól, hogy a felhasználók többsége az első Brooks cipő után többnyire nem tér át más gyártók modelljeire. A márkahű vásárló a legjobb reklám! Ha a sok pozitív tapasztalatot hallva és az egyes modelleket felpróbálva sem vagy biztos benne, hogy a Brooks lesz a te márkád, akkor számodra jó hír, hogy a Maratonman üzletében állandó tesztkészlet áll rendelkezésedre a Glycerin és a Ghost modelljeiből, melyeket élesben is kipróbálhatsz. Egy kiadós teszt után már biztosan nem lesznek kétségeid!

Maratonman 

Miért fuss Brooksban?-1
Maratonman depo
Miért fuss Brooksban?-1
Forrás: Maratonman

Nyúlcipőbolt

A harmadik nagy futócipő üzlet(lánc), a Nyúlcipőbolt polcain és webáruházában is megtalálhatók a Brooks futócipői és futóruházatai. A márka termékeit Magyarországon ebben az üzletben lehetett először megtalálni és azóta is ők tartják a legszélesebb választékot mind a modellek, mind pedig színek tekintetében. A Nyúlcipőboltban terepfutócipők, maximális csillapítással rendelkező aszfalt modellek és gyors, dinamikus versenyfutócipők egyaránt kaphatók és évente 1-2-szer frissülő tesztkészlettel is rendelkeznek, hogy a vásárlók élesben is ki tudják próbálni az éppen kiszemelt darabot. Érdemes ellátogatni tavaszi tesztnapjukra, ahol a Brooks futócipőin kívül más brandek termékeit is ki lehet próbálni. Az alábbi videóban mondanak pár szót arról is, hogy milyen eszközökkel és praktikákkal segítik a vásárlókat abban, hogy a számukra legmegfelelőbb modellt vihessék haza az üzletből.

Nyúlcipőbolt