Tai Chi Hír

Rengeteg képzőművész, sőt sportoló is rendszeresen végzi ezeket gyakorlatokat, hogy elérje azt a tudati és fizikai lazaságot, nyitottságot, amelyre szüksége van alkotása megkezdésekor. Csak a 18. század közepétől ismerjük pontosan a Tai Chi történetét. Akkoriban egy Chen Chang Shen nevű ember tanította a művészetet rokonainak és néhány kiválasztottnak. A hagyományok szerint a legtöbb harcművészetben a tanítványok csak a rokonok és a hasonló nevű emberek közül kerülhettek ki, csak nagyon ritkán juthattak be a családba idegenek is. Chen Chang Shen Chen Jar Gaóban, Huo Nan megyében élt és ott oktatta saját családjára jellemző Tai Chi stílusát. Élt arrafelé egy ember, akit Yang Lu Shannak hívtak (1780-1873). Yang Lu Shann szeretett volna Tai Chit tanulni, de nem volt a Chen család tagja, ezért nehezen jutott be hozzájuk - végül mint szolgáló került a házhoz. A háztartás tagjaként Chen Chang Shen tanított ugyan neki Tai Chit, de csak a tudás felszínét. Yang Lu Shann sokáig csalódott volt, hogy nem juthat hozzá a harci alkalmazás kulcsaihoz, de ennek ellenére szorgalmasan gyakorolt. Nagyon lassan haladt, egészen egy bizonyos éjszakáig. Ezen az éjszakán távoli kiáltások verték fel. Amikor felkelt, hogy megkeresse a zaj okát, meglátta Chen Chang Shent és tanítványait, akik éppen gyakoroltak. Yang Lu Shann elbújt és elleste a harci alkalmazás titkait, például a Hun és Ha módszert, amely kiáltások segítségével növeli a küzdő erejét. Ez idáig nem tudta használni tudását harc közben, hiába ismerte a pusztakezes formagyakorlatot, ezek után azonban rendszeresen megleste az éjféli gyakorlókat és egyedül tökéletesítette tudását. Egy napon Chen Chang Shen felkérte, hogy küzdjön meg tanítványaival. Legnagyobb meglepetésére azonban a legjobbak sem voltak képesek Yang Lu Shannt legyőzni, ezért attól a naptól ténylegesen is tanítványává fogadta és teljes mélységben átadta neki a tudást. Yang Lu Shann azután Pekingbe ment, ahol három gyermekét és másokat is tanított. Legidősebb fia hamar meghalt, de a másik két gyermek elsajátította mindazt, amit ő Chen Chang Shentől tanult. Kettejüktől ágaznak el a Tai Chi különböző stílusai és ekkor vált a rendszer igazán népszerűvé. Filozófiai szempontból a Tai Chi gyökerei a taoizmusban találhatók. Különösen két olyan taoista szöveg létezik, amely fontos volt - és a mai napig is az - a Tai Chi gyakorlója számára: a Tao Te King és az I King. Bár egyik sem harcművészeti kézikönyv, mindkettő abban a világszemléletben fogant, mely a Tai Chi minden részét áthatja, a légzéstől az erő kifejlesztéséig. A legtöbb teljes harcművészeti rendszerhez hasonlóan a Tai Chi Chuanban is számos különféle technikát, gyakorlatot találunk meg, melyek tanulás és sok gyakorlás útján sajátíthatók el. Először is, a Tai Chi elmélete és gyakorlatai két alapvető csoportra oszthatók: a mozdulatlan, ülő meditációk és a mozgás közbeni meditációk. Számos Tai Chi gyakorló nem tudja, hogy a meditáció mennyire fontos és szerves része az edzésmunkának. Bár a legtöbb harcművészet foglalkozik a meditációval, ezt a legtöbb esetben a meditáció lazító, nyugtató hatása miatt teszi. Például az olyan Shaolin-stílusokban, mint az imádkozó sáska, a hosszú ököl vagy a saskarom a mindennapos meditáció nélkül is magas szintre lehet jutni, a Tai Chi mesterévé azonban csak az ülő meditációk rendszeres gyakorlásával tudunk válni. Összefoglalva azt mondhatjuk tehát, hogy a Tai Chiban, mint harcművészetben és önvédelmi rendszerben az ülő meditációktól kezdve a harci technikákig sok mindent megtalálhatunk. Az elmélete viszonylag gyorsan megérthető és megtanulható, de a gyakorlati tudást hosszú évek alatt lehet csak tökélyre fejleszteni. Emiatt tartják úgy, hogy 18 évi Tai Chi gyakorlás után még mindig csak annyit mondhatunk: most már tudok valamit.
Forrás: Fittség.hu