A túlfeszített életmód, a mindennapi stressz nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy szervezetünk energiatartalékaink kimerüljenek, ízületeink, és főként gerincünk veszélynek legyen kitéve. A Csonka Csaba által Egyensúlytorna néven kidolgozott mozgásforma a több mint 1500 éves kínai mozgáselemekre és egyben gondolkodásmódra épülő módszer, amelyben a Shaolin Kung-Fu, Chi Kung, Thai Chi elemei találhatóak meg.
Az edzések filozófiai és szellemi mondanivalóval is kiegészülnek, hiszen mentális és fizikai síkon is összhangban kell lenni önmagunkkal ahhoz, hogy jól tudjunk működni a világban. Talán nem is véletlen, hogy a harcművészetet gyakorló buddhista szerzetesek ritkábban betegedtek meg, kitartóbban bírták a meditációs gyakorlatokat, és a vándorutak során a támadásokkal szemben is hatékonyabban tudtak védekezni.
Az edzések során először ízületeinket, izmainkat dolgoztatjuk meg és erősítjük, majd közös énekléssel energetizáljuk egymást, végül pedig meditációval zárjuk a gyakorlatokat.
Az Egyensúlytorna hatására csökken a stressz szervezetünkben, javul a koncentrációnk, pozitív lesz életszemléletünk, és nem utolsó sorban mérséklődnek derék-, nyaki- és hátfájdalmaink. A mozgásformát természetesen gyerekek is végezhetik, esetükben is pozitív változások következnek be: jobban összpontosítanak, javul az egyensúlyérzetük, viselkedésük fegyelmezettebbé válik.
További információ: Klikk ide!