Tökéletes verseny tökéletlen felvezetéssel Hír

Az úgy kezdődött, hogy először lemondtam Des Moines-ról, és mondtam is Zitának, hogy akkor most akkor ennyi. De aztán úgy voltam vele, hogy elnézve az idei versenyeket, szerintem egy ideig igen nehéz lesz kijutni bárkinek is. Kicsit bezombultak a dolgok nálunk is, ugyanúgy, mint 70.3-ban vagy Ironman-en. Szóval, ha már ilyen közel vagyok, egy lövést még adok magamnak arra, hogy jó eséllyel életemben utoljára kijussak egy ilyen rangos futamra. Körbenéztem hát, hogyan lehetne mégis kisomfordálni .

Árban magasan a torontói volt a legolcsóbb repjegy, így sokáig nem kellett agyalnom, lefoglaltam vicces negyed millióért... Kértem, és kaptam homestay-t, így legalább azon spórolok, de egy szállás Torontóban és kocsi 3 napra azért kellett még hozzá. A szumma úgy nézett ki, hogy akkor top2-ben kell legyek, ha nem akarok nagyot bukni. Ha kicsi a tét, kedvem sötét...

Befoglaltam tehát az igen híres Integrity Rent a car-nál egy Mazda2-est, érdekes mód féláron volt, mint bárhol máshol. Szállást a már jól megszokott Motel6 nyújtotta a legjobb áron. Nos, a repülőn szépen végigájuldoztam magam, péntek 22:15-re meg is érkeztem, gondoltam most egy gyors kocsifelvétel, pikk-pakk alvás következik.

Nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Mutatom az információnál, hogy keresem ezt a céget, a manus erre mondja, hogy merre, de hozzáteszi, ilyen "no name"-nél eszembe ne jusson többet foglalni! Megyek át, ahova mondta, olyan kóma voltam, hogy az airtrainnel két kört mentem, mert elfelejtettem leszállni. Ott kérdezem megint, hol a cég, egy figura elvitt az egyik sarokba, és rámutatott egy telefonra, amin a szennybérlők nevei álltak egy-egy gomb mellett. Az enyém sehol. No akkor végigcsörögtem mindet, sehol sem veszik fel. Visszamásztam az airtrainnel az információhoz, mondom ilyen cég nincs.

Az ember nagyon megsajnált, elkezdett telefonálgatni, de semmi. Mondom jó, akkor taxi, mert mindjárt meghalok. Laza 10ezer forinttért el is vitt a Motel6-be, ott elájultam. Reggel, köszönhetően hatalmas jetlag-emnek, hamar felkeltem, a hotel recepcióssal is hivogatni kezdtem a céget. Megint semmi.

Elborultam. No, akkor kérnék egy taxit! Jött is egy indiai, erősen érthetetlen angollal, legalább 100 éves kocsival, és egy GPS-szel, ugyanis fingja nem volt arról sem, melyik városban taxizik éppen. Na remek. Újabb 10ezerért megvolt a székhely, amin egy cetli állt kitűzve, elköltöztünk, és egy másik telefonszám. Mondom usgyi tovább, a másik székhely újabb 10rugóért megvolt! Na, ott nyoma nem volt a cégnek, egy járókelővel felhivattam a számot, persze megint semmi. Mondom az indiánnak, hogy akkor tünés egy bérlős céghez. Nem kicsit volt nagy a fejem, szegényt elkezdtem osztani, hogy mekkora rohadék ország ez, meg hogy néz ki a kocsija. Utólag bocsi. Elértem a szumma 35ezret taxikiadásban, mire meglett a némileg ismertebb Payless rent a car. Ott tényleg lett egy Mazda2-esem (remek gép!), és elindulhattam húsvéti nyuszi szemeimmel a 2órásra tervezett útra. Gyanúsan lassan kezdtem a városban, olyan 30-as tempó ment, gondoltam begyorsulunk. Ez sem jött be. Le kellett állnom, mert eléheztem a vezetésben, 3 óra alatt félúton voltam.

5óra alatt azán begördültem Huntsville-be, ahol utoljára 20éve jártam, még juniorként, amikor itt volt a VB. De jó kis verseny volt... De arról már írtam, akit érdekel keresse meg.

Szóval akkor keressük meg a címet, ez egy benzinkutasnak hála egész jól ment. Homestay megtalálva, kerót összedobtam, és elájultam, immár sokadszor.

Aztán nevezni begurultam, lábaim, mint Stark Tibinek, nehézsúlyú súlyemelőnknek 200kg szakítás után. Minden puklitól nyakig savasodtam, gondoltam ez minden lesz csak remek nem vasárnapra.

Aztán a jetlag először jött jól vasárnap reggel, hipp-hopp felkeltem 4kor reggelizni, gondoltam kimegyek futni, de az orromig sem láttam, és se medvével, se rókával nem akartam incidenst, ezért ettem, és elájultam.

5kor újra fel, és tűz befelé keróval. Egylábaztam, meg próbáltam mindent, de elég olmos volt a dolog. Utána futkorászás, kicsit már jobb, aztán némi úszás.

7-kor rajt, hogy miért ilyen korán, azt fel nem fogom. Mindenesetre, otthon tájékozódtam, hogy ki hogy megy a mezőnyből, és láttam, hogy úszáson el lehet lépni. Előre is álltam, erre látom, hogy egy lány elkezd előzni. Ne neee! Baálltam möge, a szemem majd kifolyt.

A célban kiderült, hogy 8:52-je van 800-on... És 50-esben! Akkor ez így rendben.

A legvégén azért persze bedaráltam szegényt, hogy a fotókon úgy tűnjön én jöttem ki elsőnek. Az élet nem habostorta édesem. Kerón aztán jött a Bechtel gyerek, aki tavaly 2ik volt a 70.3 Kanadán. Tekerni bír, futni már kevésbé. Elmentem vele 10km-t, telesírtam a szemüvegem, és lassan kezdtem fibrillálni, szóval kicsit visszavettem. Szép lassan távolodott, fordítónál 35mp-re volt, gondoltam látjuk még egymást barátom. Erre felértek ketten, az egyik még futni is tud, az új-zélandi Tom Francis. Na, innen már nincs szakadás, gondoltam.

20km purgatórium következett. Egyszer egy átlagemberbe annyira beletenném ezt az érzést egy fél percre. A savat, meg a leégett torkot. Kiváncsi vagyok, mit kezdene vele, Na mindegy.

Sikerült végigmenni velük, ekkor már tudtam, hgy a dobogó tuti megvan. Futáson először ledolgoztam a végén kapott 20mp-et, picit kilihegtem magam mögöttük, majd harakiri volt 5km-ig. 16:30-ra toltam az első felét, nagy meglepetésemre itt már meg is lett a másfél percre elkerózó Bechtel. Gondoltam sima ügy innen, erre látom, hogy a Francis elindult, na remek. Kicsit kezdtem megviselődni közben, ezért ha nem is légiesen könnyen, de 17:30-ra abszolváltam a 2ik kört a síknak semmiképpen sem nevezhető futópályán. A célban mosoly, fotó, Thank you very much és társai.

Eredményhírdetés után alig bírtam hazatekerni, úgy kivoltam, és ez még nem igazán változott azóta sem. Azt hiszem elmegyek enni valamit. Egyebet nem tudok mondani. Ellenben megvan Des Moines!