- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Volt egyszer egy nyuszika, aki természetesen a kerek erdőben éldegélt, és próbált boldogulni a nagybetűs mesében. Nyuszi képezte magát rendesen! Még dél-kerekerdei egyetemet is végig seggelte kisnyuszi nevelő szakon, de érezte-tudta, hogy az ő lételeme a répatermesztés. Elkezdett hát répát vetni.
Először csak amatőr szinten répázott, sőt próbálkozott rokon növényekkel is, mint a hegyi-retek, meg a futóbab. Szép sikerei voltak azokkal a növényekkel is, de tudta, hogy a répázással jobban fog keresni, ezért idővel abbahagyta ezeknek a termesztését.
A Kerekerdei Állatok Okos Szövetsége (KÁOSZ) kezdett felfigyelni a tehetséges nyuszikára, akinek egyre jobb répai lettek, és már a kerekerdőn túlra is vittek a répáiból, sőt az üveghegyen túli répa-szépségversenyen is jól szerepelt mindig.
A KÁOSZ nem nagyon tudta menedzselni nyuszikát, akinek mindent magának kellett előteremtenie. Drága volt a répavetőgép, locsolni kellett a répát ugye, meg hát a répa-kiegészítők is egyre többe kerültek. Sőt, nyuszika olyan szorgos volt, hogy szakmailag is tovább akart lépni, ezért elutazott négyszögletes erdőbe együtt répázni az ottaniakkal.
Természetesen a KÁOSZ csak szavakban volt büszke nyuszikára, aki messze vitte a kerekerdő hírét szerte a nagyvilágban, de nem igazán akartak neki műtrágyára valót adni, vagy esetleg lovas-kocsit fizetni neki, hogy kijusson más répás helyekre is, ahol télen is lehet répázni, tovább képezendő magát.
Nyuszika sokszor indult a kerekerdei répabajnokságokon is! Mindig jól szerepelt, volt, hogy nyert is! Pedig közben nyuszika a hosszú répákra specializálódott, amelyeket a kerekerdőn kívül jobban el tudott adni. A KÁOSZ viszont csak a rövid répát favorizálta a kerekerdőn belül, mert az állatok többségének ez ízlett.
Nyuszika aztán egy idő után fogta magát, és elköltözött kerekerdőből, hogy a legjobb répásokkal termesszen répát a végtelen vízzel körülvett nagyerdőben. Kerekerdőbe már csak hébe-hóba jön répát vetni.
A KÁOSZ-nak egyre kevesebb köze van így nyuszihoz, de persze hivatalosan borzalmasan büszkék rá, évvégén még egy plecsnit is adtak nyuszinak, hogy ő a legjobb hosszúrépa termesztő kerekerdőben, de ez már egye kevésbé hatja meg nyuszit, aki a hosszúrépások versenyein megtalálta számítását, és most ott tart, hogy esélyes az üveghegyen túl rendezendő hosszúrépás világversenyen is.
Vajon a KÁOSZ mikor jön rá, hogy a hosszúrépa is finom...?
UI:Hajrá Csomesz! J