Peking VB – U23 nők, Junior lányok, Felnőtt férfiak Hír

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2011/09/10
Hirdetés

A nap a junior lányok küzdelmeivel kezdődött, ahol három versenyzővel is érdekeltek voltunk. A legjobban meglepetésre Pap Eszti úszott, Horváth Zsani rögtön utána, míg sajnos Dudás Eszter jócskán lemaradva érkezett. A kerékpározáson aztán hamar összeverődött az élboly, melyben Pap és Horváth is benne volt, míg Dudás csak az üldözők között kapott helyet. Egy ideig úgy nézett ki, hogy a két boly összeérhet, hiszen a három körös kerékpározás második körében már csak 20mp-re voltak. Ekkor azonban valami történt hátul, mert a második kört már majd 1perces hátránnyal fejezték be Dudás Esztiék, a végére pedig másfél percre nőtt a különbség. Reményeink tehát az első két lányra szálltak, de ez hamarosan már csak Pap Eszti vállát nyomta, mert Zsanett előtt sajnos elesett egy ausztrál lány, így mindketten leszakadtak a bolyról. Zsani végül a két csapat között félúton, hősiesen teljesítette a kerékpározás. Pap Eszti igen jól kezdett futáson is, és egyértelmű volt, hogy éremért küzdhet, egy butaságot azonban elkövetett, amiért futáson bűnhődött. Még az úszás befejeztével nem tette a dobozába az úszósapkáját, így 15mp-es büntetést kellett letöltsön az első futókör végén. Utána ismét nekiiramodott, de már csak közeledni tudott az élen álló hármashoz, a dobogóra már nem ért fel, pedig a különbség az Európa-bajnok, most bronzérmes német Philippin és közte kevesebb volt, mint 15mp…  Horváth Zsani remekül küzdött, a 21ik helye abszolút rendben van. Dudás Eszti végül 23ik lett, melynél sokkal többet vártunk tőle, egyúttal intő jel, hogy ilyen lyukas számmal, mint az ő úszása, már egyre ritkábban lehet odaérni. A télre máris megvan a legfontosabb célkitűzésünk...

A felnőtt férfiak versenye volt a második versenyszám, benne a tiszaújvárosi bronzérmes Vanek Ákossal. Áki óriásit úszott, és a legnagyobb nevekkel karöltve a 8ik helyen kezdte meg a kerékpározást. A bringa elején rögtön nagy vízválasztó volt a 600m-es hegy, ami ma kifogott Ákoson, és sajnos leszakadt az élbolyról, mely a 40km alatt végig forgácsolódott. Ákos a második bolyban próbálta abszolválni a kerékpározást, de pechére ez sem volt sétautazás, hiszen az éppen olimpiai távhoz visszatérő McCormack húzta a sort, és volt pillanat, amikor majdnem fel is értek. Ennek a nagy száguldásnak megint csak Áki volt a kárvallottja, ugyanis innen is leszakadt, majd a 3ik bollyal fejezte be végül a második számot. Az élboly végül 35fősként váltott a futásra, és egy őrült izgalmas menet végén a papírformának megfelelően nyert Alistaire Brownlee, ezüstért óriásit ment a svájci Riederer, míg 3ik helyen a kis Brownlee érkezett. Gomez csak hatodik tudott lenni a hajrában. Ákos végül 53ikként végzett, aminél lehetett volna jobb is, de úgy gondolom, hogy ha azt nézzük, hogy itt tényleg a világ legjobbjai indultak, akkor ez meglehet nincs is olyan messze helyezésben a valóságtól…

Következett a magyarok által leginkább várt szám, az U23-as nők versenye, benne az utolsó éves Kovács Zsófiával, aki épp azért nem a felnőttek között indult, hogy utoljára még egy nagy eredményt érjen el a triatlonnak és önmagának mielőtt végleg felnőtté válik. Zsófi bombaformába került, amit rögtön egy nagy bravúrral mutatott meg, ugyanis elsőként ült kerékpárra! Ez tőle több mint szokatlan. Kerékpáron így kényelmesen kezdhetett, és nem is volt egy cseppnyi gondja sem az emelkedőkön. A boly picit belassult, így felértek a gyengébb úszók, köztük a lengyel Jerzyk a francia Morel, a ukrán Yerisratova. Végül mintegy 26-an kezdhették meg az első bolyban a futást, ahol az esős időben tovább tartott az álmatag versenyzés, és az első 5km-nél is még több, mint tízen futottak együtt az élen. Zsófi, ha kicsit későn is, de végül rávette magát egy élénkebb iramra, melyet már csak kevesen bírtak, és a harmadik kör végén az ukrán és a lengyel lány maradtak csak a nyakán. Ugynez volt a helyzet 9km-nél, ahol Zsófi egy hosszabb hajrát kezdet, aminek meglett az eredménye, mert maradtak ketten Jerzykkel, aki viszont rákontrázott. Ez picit meglepte Zsófit, de lévén a célegyenes több, mint 300m hosszú volt, még visszaküzdötte magát mellé. Innentől őrült hajrába kezdtek, de az izmosabb, robbanékonyabb alkatú lengyel lány ellen nem lehetett mit tenni, 2-3méter előnnyel megnyerte a világbajnoki címet. Zsófi eredménye így is az utóbbi évek legfényesebb sikere, ráadásul az ő esetében már attól sem kell félni, hogy megállja-e a helyét majd a felnőttek között, hiszen idén EB 7ik lett ott is! Fejlődése egy évvel az Olimpia előtt igencsak bíztató. Bravó Zsófi!

Hirdetés