Peking VB – U23 fiúk Hír

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2011/09/09
Hirdetés

Peking VB – U23 fiúk

A 67 fős mezőnyben három magyar is indult, közülük az első számot Király Kristóf teljesítette leggyorsabban, aki a depóból a kiváló úszókból álló orosz és brit srácokkal pattant a nyeregbe a kilencedik helyen. Faldum Gábor és Tóth Tomi egymást követve a huszadik hely környékén váltottak. Az úszás végeredménye igen meglepő volt, hiszen a három srác közül Tóth a legjobb úszó papíron, sőt a rajt után is ő volt az, aki a top10ben helyezkedett, míg a másik két magyar az utolsó 10ben! A pálya most, ugyanúgy, mint az Olimpián, mindössze egy körös volt, azaz akinek nem megy esetleg a verekedés, az itt ki tudott menni büntetlenül oldalra. A Király-Faldum páros úgy tűnik nagyon meghúzta a második felét.

Kerékpáron aztán nem sikerült a jó úszóknak elszökni, a hatkörös pálya első köréből már együtt jött vissza egy 38fős boly. A pálya legnehezebb szakaszán, a mintegy 600méteres emelkedőn aztán mindig ledobta valaki a vasmacskát, így az élcsoport lassan fogyni kezdett. Sajnos Faldum Gábor is a második csoporttal fejezte be a kerékpározást, míg Király és Tóth remekül helyezkedve, taktikusan teljesítették az első bolyban a 40km-t. Az sem hozta ki őket a sodrukból, hogy hárman megszöktek közben. Poole, Davison és Shaw több, mint egy perces előnyre tettek szert.

A nagy boly 27fősre olvadt, mire elérkeztek a futásra. Az első méterektől látszott, hogy a szökevényeknek esélyük sincsen megtartani előnyüket, hiszen a kerékpáron is domináló britek futáson is kegyetlen tempóban kezdtek. Velük csak az amerikai Billington és a francia La Corre tudták tartani a tempót. Az első körökben Tóth Tomi a 25ik hely környékén utazott, míg Király helyezésről helyezésre egészen a 13ik helyig ment fel. Ekkor már 20mp-re volt a nyolcadik hely Királytól, és igencsak elkezdtünk reménykedni egy egyszámjegyű eredményben. Sajnos az utolsó körre Kristóf teljesen elkészült az erejével, így a végén picit leszakadt, és 16ikként futott át a célvonalon, míg Tóth Tomi a 19ik helyig küzdötte fel magát. Faldum Gabi 42iként lett. Az első 20ban végezni ebben a mezőnyben, ezen a pályán mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény. Ha hozzávesszük, hogy Király Kristóf majd egész évben betegeskedett, és különböző egészségügyi okok miatt edzésmunkája meg sem közelítette az ideálist, akkor mindenképpen bizakodóak lehetünk, hiszen olyan U23-as versenyzőink vannak, akik a közvetlen elit előszobájában helyt tudnak, tudtak állni.

Hirdetés