Faddozás Hír

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2009/08/03
Hirdetés

Csak idézni tudom Kozma Pistát, aki anno az Újpesti focisták egyik nemzetközi (volt ilyen? :) ) kupasikerénél élő‘ egyenesben lerogyott a kispadról a fűre és könnyes szemmel üvöltötte bele a kamerába:

Megvan a lóvééééé! :)

Szóval a Fadd idén nekem arról szólt, hogy megnyerjem a Triatlon Tourt általa. Túl nagy elánnal nem is vetettem bele magam a harcba, lélekben egy ideje már a Tiszaújvárosi VK-n vagyok. Szóval nem túl nagy meggyő‘ző‘déssel indultam neki a 750m-es úszásnak. Az Erox 50rugós utalvány sem hozott lázba, gondoltam, valamelyik fiatal ráharap, és legalább lesz tempó. Nagyjából ez be is jött. Úszás közben láttam a Csortit, akivel egy ideig elpöföltük egymást, aztán megnyugodva, hoy jó helyen van, mentem tovább. Láttam aztán az öreg Bartost is, ő‘t már csak féltávnál tudtam kikerülni, épp Ruzsamagdi lábán csúsztatott. Mint kiderült a Kenéz meg épp Molnárádit ütötte az Eroxért. Szóval jól megvoltunk. Gondoltam mind az öten első‘boly tuti.

Nem jött be! A Csorti-Bartos duo hozta a formáját, és valahol elvesztek a hullámokban.

Sebaj, maradtunk elöl tízen, benne három Uniqás. Volt egy egész fair, egyenletes menés, ami után gondoltam, hogy nem lesz olyan ficergő‘s futás. Azt tudtam, hogy akár meg is verhet a Rendes Úr, csak ne férjen közénk senki. Közben a Török Dusi húzta annyira, hogy Baja leszakadt, tehát már csak az ezüstöt kellett bebiztosítani. Maga az OB cím most nem annyira tüzelt fel, Csabika boritékolhatóan gyorsabb nálam, nekem meg nem hátrány, ha nem ölöm meg magam a VK elő‘tt. Egy szó, mint száz, amikor elindult Csabi, gondoltam (reméltem) Dusi is hasonlóan nyugodt lelki állapotban van, és még véletlenül sem töri a fejét olyan értelmetlen dolgokon, mint hajrá, meg csumasav! :)

Ez így is volt, ezért szépen beérkeztem a második helyen, ami most kemény 30ezer forintot (külföldieknek:110euro...) hozott a konyhára. Ellenben a Tour újra a zsákban, ami legalább így utólag értelmet ad az egész hazai szezonomnak. Hogy csak az első‘ négy kap manit, az elég szomorkás nekem, mert fő‘leg fiúknál, többen is érdemelnének...

A csapatomról:

Anheuer kollega a serdülő‘knél idén vagy nyer vagy második, most utóbbi, de ettő‘l még szikla a srác.

Boros kollegina is junior nő‘i 2ik lett, nem volt annyira táltos, de szép idény volt. Talán nem kellett volna maxra csúzaparkozni verseny elő‘tt pár nappal...

Kenéz-Ruzsa U23-ban 1-2, szóval szó nem érheti a ház elejét.

Kiskirály-Borsó junior fiúknál 1-6, hasonlóan süvegelendő‘ teljesítmény. Elő‘bbi ezt fáradtan, edzésbő‘l nyomta, ami külön extra volt.

Á‰n behúztam a felnő‘tt 3-as kategóriát! :D Kremmi a 4-est, ahol Ica 3.-ik lett. Amcsi második. Varga reni is nyert a maga felnő‘tt kettő‘jében.

Szóval hatalmas kasza volt a hétvége! :D

Hirdetés