Egy peches hétvége Hír

Van a vicc, amikor két rendőr hamburgert kér, és azt mondja nekik az eladó, hogy pechetek van fiúk, a hamburger elfogyott. Erre ők: akkor kérünk két pecheteket!

Na a hétvégén mi kaptunk hármat. A mi, az jelen esetben a Versailles Triathlon-t jelenti. Az egész szezon elég érdekesen alakult. Mint friss első ligás csapat, óriási meglepetésre hatodikak lettünk az első fordulóban. Azt gondoltuk innentől gond nem lehet. Aztán a Kiskirály versenydömpingje miatt nem jött Beauvais-ba, ahová a brit, VB ezüstérmes Bishop sem jött egy kerós bukás miatt. Lettünk is utolsó előttiek... Aztán Párizsban megint rendben volt a csapat, benne Kristóffal. Jött a negyedik forduló, Kristófnak addigra már tombolt a mononukleózisa ,mandula műtét, miegymás, én ifi Olimpián, a csapat megint sereghajtó.

Az alapfelállás az utolsó, ötödik forduló előtt tehát a következőképpen festett: két csapat biztosan kiesett már. Előttük pedig 5(!) csapat állt ugyanannyi egységgel, benne a Versailles velünk, aztán Török Alfréd csapata, és az öreg Török, Dani és Vanek Áki csapata. A magyaroknak tehát brillirozni kellett ahhoz, hogy megőrizzék első ligás tagságunkat.

Nekünk verseny előtt jött az első kellemetlen meglepetés. A spanyol Fidalgo erős szél(!!!) miatt nem tudott elrepülni Barcelonaból. Mondjuk elég agyrém, hogy a verseny napján akart megérkezni... Ez nem is jött össze. Picit kezdtem izgulni.

No, de itt van Bishop úr, aki bombaformában van, meg gondoltam, ha vért hányva is, erősen félállapotban, azért én is összeküzdök egy 30körüli helyezést, és akkor egy gyengébb harmadik helyezéssel is bent maradhatunk.

Ennek jegyében úszáson loptam-csaltam, és kibrusztoltam magam valahol 25-30körül a vízből. Eddig jó. Aztán az első egyenest harakiri végignyomtam kerón, és közeledtünk is az előttünk haladó bolyhoz, ahol a Bishop is utazott. Remek! A bringa három körös volt, így a visszaúton pihenni szándékoztam, és a második körre terveztem, hogy hátszélben megint beszállok vezetni. Ezt meg is osztottam a közben megérkező Török Alfréddal. Ő erre igyekezett leállítani agilis csapattársát is, mondván hagyjuk, hadd vezessenek a franciák, utána meg velünk hármunkkal már tuti a zárkózás.

A srác, jól nevelt lévén a szemkontaktust is igyekezett kialakítani Dusival, ami tekintve, hogy egy 20fős boly kellős közepén volt, nem valami nagy ötlet. Szerintem elég lett volna bólintania... Főleg, hogy mögötte becses személyem haladt. Nos, a srác mosolygott, hogy rendben, aztán a mosolyból vicsorgás alakult, ahogy két kézzel tépte a féket. A boly lassított, ő nem annyira, így rámászott az előtte lévőre. Egy sima kicsúszást produkált, először balra, ami nekem jól jött, aztán vissza jobbra, ami már azt jelentette, hogy vagy átugrom, vagy kikerülöm, vagy letarolom. Első nem ment, mert kábé a nyakára, vagy a kerórája szökkentem volna. Kikerülni képtelenség volt, jobbra nem kevesen tülekedtek. Maradt a fékezés, és a csöndes gázolás. Csöndes semmiképpen nem lehetett, mert hátulról érkezett az orosz Tchutchko, aki gyönyörűen rátolt a gyerekre. Na akkor ugrom, gondoltam. Normális esetben ilyenkor egy dolog a fontos, na támassz ki! Ahhoz viszont, hogy kiforogjam a bukást, kellett volna üres terület. A koma alattam hempergett ijedt tekintettel, fejében benne a hajtókarommal, én meg tigrisbukfenccel operáltam, aminek a végén azért csak letettem a kezem. Ez 40-es tempónál azt jelentette, hogy a hüvelykujjam hátranézett, más bajom viszont nem lett. Szinte semmi!

Felpattantam, féket visszatettem a helyére, gondoltam fussunk, visszaérünk. Lenéztem a kezemre, amin egy elég nagy pukli volt a hüvelykujj alatti begyemnél. Bondoltam kiugrott az izület, ezért jól megráztam, hogy visszaugorjon. A pukli eltünt, ellenben valahogy nem tetszett nekem az az ujj, ezért inkább nem folytattam. Itthon aztán hétfőn a röntgen során derült ki, hogy nem véletlenül nézett ki hülyén a kezem. Az első perc teljesen eltört, a pukli nem az izület, hanem a csont vége volt, ráadásul 20 fokos szögben ferdén állva maradt az ujjam, tekintve, hogy az inak elhúzták. Éppen ezért kellett mindenképpen megműteni, amit hétfőn délután el is végeztek. Egy kis platina lemezt tettek bele hat csavarral, helyi érzéstelenítéssel. Elvileg 4nap, és futhatok vele! Hihetetlen ez a mai orvoslás... A műtétet ráadásul némileg bedrogozva végig beszélgettem. Szerintem már nagyon idegesíthettem a dokikat, mert mindig jött az anesztes kollega, és tolta belém a tompítást. De én nem hagytam magam, végig megosztottam velük, hogy szerintem mit hogy kéne! :) Álombeteg...

Szegény Versailles utolsó csapásként simán kihullott az első ligából. Most a Kiskirálynak nézünk másik csapatot, a Kenéz meg Ruzsa viszont a közben a D2-be feljutott lányokkal jövőre mehetnek együtt versenyekre. Bemutatkozásként jó lesz, aztán remélük 2012-ben már együtt tolhatjuk a párizsiak szekerét újra.