Egirdir Hír

Nagyon úgy néz ki, hogy nekem idén csúnyán belesz***tak a ventillátorba

Láncszakadástól kizárásig már sok minden volt és ez az utazás is szépen beleillik a sorba.

De kezdeném elő‘ször is azzal, hogy ezen a hétvégén miért nem az OB-n indultam. Eredetileg úgy volt, hogy részt veszek a Vasi Vasemberen, de aztán jött egy-két kellemetlenség, ami után úgy döntöttem, hogy egzisztenciális okokból sajnos ki kell hagyjam.

Mit is értek ez alatt?

Sokan sokszor ostoroznak, hogy žvajaskenyér versenyeken indulok ahelyett, hogy a szokásos žnagy versenyekre készülnék! Azaz OB-ra, EB-re, VB-re.

Na már most, kíváncsi lennék, hogy ki tudna megélni abból felnő‘tt versenyző‘ként, hogy ezekre a versenyekre összpontosít? OB első‘ hely 200 euro, illetve annak megfelelő‘ forint! No comment! EB-n, VB-n pedig a realitás az, hogy még egy kifejezetten nagy menéssel sem lehet pénzdíjat nyerni, arról nem beszélve, hogy ezeken a versenyeken, beleértve a világkupákat is, az első‘ tíznek éri meg, a többiek alamizsnát kapnak csupán.

Amíg egy versenyző‘ fiatal, addig semmi probléma. De felnő‘tteknek ezt már munkának kell tekinteni, azaz meg kellene belő‘le élni. Mivel nincs mögöttem fizetést adni tudó egyesület, így minden évben szó szerint össze kell versenyeznem a kajára, hitelre, kocsira, egyébre való összeget.

Na, most akkor számoljunk! Ha valaki végignyeri a triatlon tourt, akkor mennyiért is versenyzett? Hatszor nyerni, az 300ezer, plusz 500 az összetett győ‘zelem.

Az annyi, mint 800ezer “ 6 versennyel 600euros átlag

Bardolino második helyem 1500-at ért.

Elég nagy a kontraszt.

De ha valaki már csak második, akkor 6versenyhez 600ezer sem jár, és innen lefelé egyre rosszabb a helyzet.

Nekem ehhez még hozzájött, hogy a Magyar Triatlon Szövetség úgy ítélte meg, hogy maga az a tény, hogy végigversenyeztem a kvalifikációt, mely az ominózus láncszakadás miatt végül sikertelen lett, nem ér egy fitying műhelytámogatást sem. Ez gyakorlatban azt jelentette, hogy azt az 1.2millió forintot, amit már tavasszal megítéltek és már rég kiutalásra kellett volna kerülnie, elvették. Igy Szabó Zita egyesülete 2.4milliót kapott, míg nekem kerek szám jutott:0

Tehát az év eleje nekem mindenképpen egy nagy zéró volt anyagi szempontból. Versenyeztem nyolcat, pénzdíj vagy megbecsülés nélkül, és júniusban kezdhettem a szezont úgy, hogy a hátralevő‘ idő‘ alatt kell megkeresnem a betevő‘t.

Na ezért utaztam ki Törökországba egy 20ezer euro összdíjazású ETU kupára.

A szállás, étkezés ingyen van a rendező‘knek köszönhető‘en, így nekem žcsak a repjegyet kellett állnom plusz a nevezési díjat.

Pénteken indultam, és Düsseldorfon keresztül utaztam Antalyába, ahonnan több mint kétórás transzferrel lehet elérni egy hegyek közötti tó partján fekvő‘ Egirdirt.

Düsseldorfig minden rendben, ott aztán azt látom, hogy a tervezett 16:00-ás indulási idő‘ helyett 22:45 van kiírva. Ezt még átütöttem fejben, beültem a tranzitba, és elpötyögtem a laptopomon pár órát.

Aztán gondoltam ránézek az indulási idő‘kre, hátha valami változott.

Változott is, már nem volt kiírva semmi! Rohantam a transfer deskhez, hogy most akkor törölték, vagy miafranc?

Válasz: a gép Kölnbő‘l indul!

Na, itt egy kicsit megrogytam. Egyrészt, ha nem állok fel, akkor senki sem szól? Másrészt meg hogy jutok egyáltalán Kölnbe?

Fogtam, és átverekedtem magam néhány ellenkezni próbáló határő‘rön, és szembe a forgalommal kijutottam az elő‘térbe. Ott irány a poggyászos, mert azért keró is kellene a versenyzéshez. Itt már a hölgy tudott a kálváriánkról, így egy kisajtón bekísért a bő‘röndökhöz, és meg is találtam a bringám. Utána szépen megszervezték nekünk, hogy az antalyai utasokért jöjjön négy busz, és irány Köln. Egyébként, mint elmondták, azért lett Köln, mert oda jött egy gép Kubából, amire mindenki felfért. Közben üzentem a szervező‘knek, hogy a transzfert kicsit késő‘bbre kellene nekem

Á‰jfél körül fel is szálltunk. Ami újabb csúszást sejtetett. Négyre voltam Antalyába, ahol becsületükre legyen mondva, vártak engem!

Az Egirdirbe vezető‘ úton megpróbáltam aludni, de ennek több akadálya is volt. Egyrészt a felkelő‘ nap kiégette a szemem, másrészt a sofő‘r lepukkant Fiat Doblójával olyan tempót ment a kacskaringós úton, hogy végig trapézoltam hátul. Harmadszor meg, szerintem itt a dohányzás kötelező‘, mert miután az öreg felvette még Antalyában két haverját, hogy ő‘ket is elhozza Egirdirbe, mindhárman pöfékelni kezdtek, és egy dobozt szerintem simán kivégeztek a két óra alatt. Olyan szmog volt a kocsiban, mint egy csehóban.

Alvásról tehát szó sem lehetett.

Hétre értem a szállodába, kezdhettem rögtön egy reggelivel. A menü fájdalmasan egyszerű: szeleteld magad kenyér (amit így szépen végigfogdos mindenki), valami lóhúsfelvágott, zsírsajt, lekvár, méz, oszt annyi. Víz nuku, mondták: igyál teát! A terítő‘k a múlt században voltak utoljára cserélve, mind kiégetve, lekajálva, a többit tudni sem akarom, milyen folt

A szobámban mintha lovat öltek volna, szép foltos minden, azt hittem beborult, mert kilátni az ablakon alig. A bútorzat a zánkai úttörő‘tábort idézi, csak az a baj, hogy ott azóta cseréltek is. A liftajtónak meg ne dő‘lj neki, ugyanis nincs ajtó! Csak úgy megy a fal az ember mellett. Persze ajándék lónak ne nézd a fogát! Szóval nagyon megakadva én sem voltam a dolgokon, csak vicces ez a belső‘ Törökország, olyan idő‘utazás žfeeling-je van a dolognak. J

A szobámba érve rögtön besötétítettem, és egy hatalmas három órát aludtam.

Pályabejártam, regisztráltam, majd újra sötétítés, újra három óra

Majd pasta party, és megint alvás.

Remélem valamennyire sikerült kialudnom magam a versenyre, mert kell az a vajaskenyér! J

Nahát, akkor a versenyrő‘l, mert a fentieket még a verseny elő‘tt írtam

Az már verseny elő‘tt tudtuk, hogy egy nagy névvel nem kell számolni! Szegény, helyszínen lévő‘ Gaagot nem engedték indulni, mert elő‘ző‘ évben a szintén török alanyai versenyen úgy ért be a célba, hogy a kapott trófeát széttörte a néző‘k elő‘tt ő ezzel csak tiltakozni szeretett volna amiatt, hogy rengeteg korábbi pénzdíját nem fizették ki az alanyai szervező‘k. A törökök viszont elérték, hogy nem versenyezhet náluk.

Úgy tűnik elég jól kirúgtam magam, mert Poznanhoz hasonlóan megint sikerült végigvezetnem az úszást. Ez azért nem minden ok nélkül volt! Nem akartam a Poznanban nagyot alakító cseh Burest az első‘ bolyban látni, és várható volt, hogy a szűk mező‘nyben nem lesz neki hátul partner ahhoz, hogy felérjen.

Á‰s így is lett! J

Bures sehol, Malishev, Sapunov, Tutukin és David Hauss viszont a fedélzeten! Kilencen alkottuk a szökevénycsoportot. Az elején jó orosz szokás szerint össze-vissza rángatták Malishevék a tempót, és egy körbe került, hogy megértessem velük, semmi értelme emberkedni, inkább az egyenletes tempóra szavaznék, és jó lenne, ha ő‘k ebben részt vennének, elszökni meg úgy sem fognak

Többé-kevésbé megértették, és onnantól fogva szép nagy tempónak voltunk ki gazdái. Nem mondom, néha elgondolkodtam, hogy ezek után vajon mi lesz a futáson, de reméltem, hogy ez mindenkiben hasonlóan mély nyomokat fog hagyni.

A legkevésbé Sapunovon látszott meg a fáradtság, szépen el is lépett már a futás elején. A múlt héten Poznanban harmadik Malishev már macskásabbnak tűnt, de annyival mindenképpen jobb futó nálam, hogy a második helyét megvédje. Á‰n a harmadik pozíciót céloztam meg, és elő‘bb sikerült kirakni a francia Hausst, majd Tutukinnal kezdtünk bele egy kis fartlekbe. Orosz barátom nem nagyon akart a szélben vezetni, de az összes megindulásomnál ott tudott maradni. Gondoltam egye fene, hiszen elég cérnalábú a srác, csak lesprintelem a végén, meg egyébként is, kezdett olyan hangokat kiadni, mint egy húszéves raketa porszívó

Az utolsó kilométeren aztán minden mindegy alapon nyomtam egy harakiri megindulást, és hál Istennek megadta magát, így meglett a harmadik hely.

Vele együtt 1500 euro

Máris kevésbé bánom a Vasi Vasembert