Alive in Hell

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2010/06/29
Hirdetés

 A fenti rövid kis mondat van az érmemre vésve, amit a hétvégén nyertem az olaszországi Idro-ban. Valami olyasmit jelent, hogy élve maradni a pokolban… Gyanús volt a dolog, hogy Rendes Csabi felhívott, amikor megtudta, hogy indulok. Lelki támogatásáról biztosított, meg hogy full respect, ha egyáltalán végigmegyek, és ezt minden cremonai edzéstársa is üzeni egyben. Vérprofitól merőben szokatlan módon csak ekkor rohantam fel a netre, és néztem meg a verseny weboldalát, mi is vár rám. A verseny a Spartacus Challenge részeként egy klasszikus 70.3-as verseny volt. A hely a Garda-tótól nyugatra van kb. 20km-re, ellenben a kettő között van egy 1500m-es hegyecske. Na, ott volt a keróspálya. A pályarajzon egy 12km-es sík szakasz után két kört láttam. Minden körben volt egy 10km-es emelkedő, utána 6km iszonyat lejtő, utána 6km emelkedő, utána pár km himbi-limbi, majd 10km downhill lefelé. Az első emelkedőhöz csatoltak is egy profilt, ebből kiderült, hogy az utolsó 4km-e 10% feletti. Remek. Aztán a helyszínen kiderült, hogy az igazi szívás a második emelkedő, továbbá, hogy a sík szakaszt is kihagyták valamilyen okból kifolyólag. Talán ezt könnyűnek ítélték? :)

A lényeg, hogy inkább egy hegyes 5km-t iktattak be bemelegítésként is, amit mindkét kör előtt teljesíteni kellett. Így elmondhatjuk, hogy sík szakasz egy méter nem volt. Ekkor már gondoltam, hogy verseny közben a szpíker nem az én nevemet üvöltve fog berekedni. Hogy mély nyomokat hagyjak a nézőkben, toltam egy nagy úszást. Illetve csak elnyomtam az elején, nehogy én adjak lábvizet mindenkinek. Utána egész gazdaságos iramban is kaptak egy percet a kollegák. Másodiknak rutinosan Csortos Imi mászott ki, mögötte az olasz DeGasperivel, akit nem normális bringát állatként tisztelnek az olaszok is. Később jöttek ki a hosszútávosok, meg a duatlonosok. Imiék nagyon elkezdték a kerót, mert az egy percet 6km alatt behozták rajtam az emelkedőn. Mondtam is Iminek, hogy ha ez ilyen lazán megy, akkor tolja végig az olasszal, legalább akkor tuti dobogón lesz a végén. Az első emelkedőn jó is volt Imrénk, de aztán jött a második, amiről a rajt előtt még mindenki azt hitte, hogy a könnyebbik, hiszen ahhoz nem volt profil sem csatolva. Na, ennek a vége 15-18%-os volt…

Imrénk nem arról híres, hogy elhajtja ülve a kónuszt. Ő pörgetve működik. Be is állt, mint a gerely, így a kör végén újra találkoztunk, akkor ő már jajgatott, hogy bizony itten mi nem fogunk végigmenni… Konkrétan volt olyan nekem is, hogy kilométereken át nem tudtam leülni a nyeregbe. Ülve nem tudtam megtekerni a 39-23-at. Tény, hogy minimum kellett volna hátra egy 25ös fogaskerék is, Iminek szerintem még a 27 is elkelt volna. Így viszont mindkettőnk combja végzetes csapást szenvedett el. Nekem is komoly kétségeim voltam, hogy végig tudok-e egyáltalán menni. Nem fejben voltam gyenge, nem nem akartam, hanem csak fogalmam sem volt, ha első körben totál KO vagyok, utána mi lesz a másodikban?

Szóltam is Iminek, hogy innentől egy parancs van: végigmenni!

Imi a relatív „sík” szakaszon egész magához tért, bizonyítva, hogy menne ő, ha lenne áttétele, a második hosszú emelkedőnek így megint együtt mentünk neki. Hatodik-hetedik helyen voltunk ekkor, ami az állapotunkhoz képest igen hízelgő volt. Ekkor Imi megint bekötött, mint a cement, nekem meg a jobb térdem adta meg magát újra. Minden hajtásnál, mint egy üvegszilánk a térdembe. Na, ezt akkor majdnem Isteni jelnek vettem, hogy kiálljak. Az tudtam, hogy ha legurulok, akkor Imi szintén így tesz, ezért inkább küzdöttem tovább. A második kör második kaptatója már maga volt a pokol, szerintem nem mentem 10km/h-val sem. Aki kielőzött, az úgy ment el mellettem, mint aki szembe jött. Itt az elsőktől megkaptuk a távolságot, mint üveggolyót… 15 percnyi üveggolyó… :)

Értelmes eredményre már esély sem volt, de legalább, mint egy jó edzést, teljesítem a távot, gondoltam. Kiromboltam tehát futni, és legnagyobb meglepetésemre ment! 3:30-3:40-ben futkároztam, és pikk-pakk a top10ben voltam megint, ekkor átfutott az agyamon a pénzdíj lehetősége. Ehhez top8ba kellett érjek. Hatodiktól-nyolcig 50euro ütötte a versenyzők markát. :)

Ekkorát még nem küzdöttem 50euroért! Zoknit elfelejtettem felvenni, így a második körben már tocsogtam a vérben, de kellett az a top8! :)

Fel is futottam ötödik futóidővel a hetedik helyre. A második körben többekről is le akartam könyörögni a zokniját. Sajnos sem Csortin , sem csapattársaimon, de még Csorti mamán sem volt zokesz, így maradt a célig való véradás. Imi is nagyot küzdött, harminc körül ért be. Itt tényleg nagy dolog volt a célba érkezés! Annyi tapasztalatot leszűrtünk, hogy csak sík, vagy enyhén hullámos pályán indulunk legközelebb, illetve hogy elkezdjük jobban erőltetni a KA és K3-as alacsony fordulatszámos edzéseket. A héten pedig ne hivjon senki hosszú keróra! Nem megyek!!! :)

Nem megyek Esztergomot, meg Dobogó-kőt sem! Pihenek…

Hirdetés
Hirdetés