Sportolás kerekesszékkel

Baumann Viola
Baumann Viola
2015/03/04
Nagyot szoktam álmodni, mindig úgy megyek bele egy sportba, hogy olimpikon leszek.
Hirdetés

Marietta ritkán unatkozik. Teljesített félmaratont, vívott, kajakozott, kosarazott, most erősít, zumbázik, és részt vesz az alakuló curling csapatban. Emellett tanul, harmadik lett a Miss Colours szépségversenyen, és nyílt természetével olyanok érdekeit képviseli, akiknek elég sok akadályt kell leküzdeniük. Képletesen és szó szerint értve is, mert Marietta kerekesszékkel űzi ezeket a sportokat, és így próbálja ledönteni a tabukat és határokat, amikhez még nem épültek meg a rámpák. Molnár Marietta Laurával beszélgettem.

 

Mondtad, hogy suliból jössz az interjúra. Mit tanulsz?
Műszaki fősulira járok, környezetmérnöknek tanulok. Júniusban végeztem mint könnyűipari mérnök, és itt ragadtam, ez lesz a második diplomám.

 

És közben egy alapítványnak dolgozol, igaz?
Igen, fogyatékossággal élőkkel és hátrányos helyzetűekkel foglalkozó alapítványnak dolgozom. Mindenes vagyok, ha menni kell valahova képviselni az alapítványt, akkor én megyek, mert én hitelesen tudom tenni. Nem tudnék úgy dolgozni, hogy nyolcra bemegyek az irodába, négykor pedig kijövök. Azt szeretem, ha minden nap más: konferenciára kell menni, megbeszélésre, egyeztetni...

 

Molnár Marietta Forrás: Molnár Marietta
Molnár Marietta
Kép forrása: Molnár Marietta

 

Hogy fér bele a sport, mennyit edzel?
Hát egy ideje nem nagyon, mert angol tanfolyamra jártam elég intenzíven. Korábban vívtam meg kajakoztam, de mind a kettőtől beteg lettem. A vívástól szétment a hátam, a kajakozástól meg sebes lett a lábam, ezért abbahagytam. Most járok a barátnőmmel zumbázni, és konditerembe erősítgetni, és abban bízom, hogy a curling működni fog. Az annyira persze nem sport, de mégis, a versenyzés, a versenyszellem jelen van benne. Most kezdtem el a curlinget, most alakul a csapat, most mérjük föl a jégpályát.

 

De futottál/gurultál is, nem?
Igen, a Suhanj!-nyal voltam versenyezgetni, de az angol miatt most ők is háttérbe szorultak. Futottunk, és krankinget edzettünk, ami olyan, mint a spinning, csak kerekesszékeseknek, és kézzel kell tekerni. A Suhanj! segítségével megcsináltam ebből egy edzői képzést, és most az a terv, hogy ez beinduljon, hogy kerekesszékeseknek tarthassunk majd edzéseket.

 

A Suhanj!-nál van eszközpark?
Van eszközünk a Suhanj!-nál, igen, de most kerestünk helyet, mert nem egyszerű olyat találni, amit ki is tud fizetni egy alapítvány, és be is tudnak menni a fogyatékossággal élők. Budakeszin volt ilyen hely a rehabon, de az nagyon kinn van, nem mindenki tud elmenni oda edzeni.

Elég nehéz akadálymentes helyet találni, olyat pedig, ahova tíz ember is be tud menni, gyakorlatilag lehetetlen.

Molnár Marietta Forrás: Molnár Marietta
Molnár Marietta
Kép forrása: Molnár Marietta

 

Hogy kerültél a Suhanj!-hoz, honnan jött a motiváció, hogy velük gurulj?
Még 2011-ben volt ott egy kerekesszékes lány. Facebookon tartottuk a kapcsolatot, és mondta, hogy lesz egy futóverseny, jöjjek le. Akkor még Mezőkövesden laktam a szüleimnél, bejöttem, és azonnal teljesen egyértelmű volt, hogy mennyire fontos a csapat, és milyen jó ezt csinálni. Most már nagyon kinőtte magát az egész. Akkor még hárman vagy négyen voltunk kerekesszékesek egy futóversenyen, most pedig már a New York Maratonra is vittek ki egy lányt, és látássérülteket is. Emellett minden szombaton van látássérülteknek úszás, és futás kerekesszékeseknek.

 

És a futásban mit tudnak segíteni az ép futók?
Nekem konkrétan nem nagyon kell segíteni, mert handbike-kal tudok futni, de vannak olyanok, akik nem tudnak hajtani, és őket végigtolják. Ők azt mondják, hogy ugyanolyan élmény, mintha futnának.

 

Hogy edzettél a futásra?
A kranking végülis felkészít a versenyre, mert ugyanaz a hajtómozgás. De én voltam úgy félmaratont futni, hogy nem edzettem rá semmit, kicsit felelőtlen vagyok és őrült.

Igen, ilyen velem is előfordult már [nevetünk].
Nekem vívás után szakadt le egyszer a lapockámról egy izom, mert nem nyújtottam. Nem szerettem sem bemelegíteni, sem nyújtani. De most már, mint a kisangyal, mert onnantól, hogy az egyik karom nem mozog, semmit nem tudok csinálni.

 

Mi a kedvenc erősítésed?
Konditeremben karra tudok erősíteni, és hátra. Húzódzkodni nem tudok. Nagyon furcsa, pedig ha edzőgépen edzek, és én húzok le súlyt, akkor 60 kiló lazán megy, de magamat nem bírom felemelni.

 

A konditermek közül találni olyat, ahol tudsz közlekedni?
Találtunk egyet, az egyik kolléganőmmel járok zumbázni és edzeni is, és találtunk egy olyat, ami nem kifejezetten akadálymentes, de nincs lépcső, és be tudok menni. Hét éve vagyok kerekesszékes, és most már fel tudom adni annyira az önállóságomat, hogy ha valahova be akarok menni, akkor a lépcsőn elfogadjam a segítséget. Régebben nagyon nem ment, de most már kinőttem.

 

Milyen céljaid vannak a sporttal, versenyzéssel?
Nagyot szoktam álmodni, mindig úgy megyek bele egy sportba, hogy olimpikon leszek. Most a curling erre a lehetséges befutó. Nincs is magyar csapat. Voltunk kinn tavaly Pozsonyban egy háromnapos edzőtáborban, és ott volt skót, kanadai, valamint dán edző, és mind a három nagyon megdicsérte a magyarokat . Azt mondták, jól játszottunk ahhoz képest, hogy először voltunk jégen. Tavasszal megint lesz kint edzőtábor, meglátjuk.

Elsőre vicces volt, olyanok voltunk, mint a jamaikai bobcsapat. Szólt az edzőnk, hogy készüljünk rá, hogy a jég az nagyon hideg. Bementünk, és teljesen ledöbbentünk, mennyire hideg van. Úgyhogy amit találtunk ruhát másnap, azt a három pulcsit, mindent magunkra vettünk. Nem voltunk előtte soha jégpályán.

mindig úgy megyek bele egy sportba, hogy olimpikon leszek.

 

Molnár Marietta Forrás: Molnár Marietta
Molnár Marietta
Kép forrása: Molnár Marietta

 

Van valami speciális eszköz? Hogyan tudjátok megoldani a törlést?
Az nálunk nincs. 42 méter a pálya, az egyik végén vagy egy irányító, a másik végén pedig, aki ellöki egy hosszú rúddal. És a rúd végén be lehet állítani, hogy milyen irányba menjen a szikla, illetve, hogy hogy forogjon. Aki irányít, az jeleli le, hogy hova lökjem, milyen erősen, milyen szögből, mert nagyon messze van, nem lehet hallani a hangot.

 

És normál kocsival vagytok a jégen? Nem csúszik?
Nem, nagyon furcsa volt nekem is. Ha esik a hó, abban egyből elkaparok, és nem tudok közlekedni, de a sima jégen lehet vele menni.

 

És ezek szerint van magyar edző?
Igen, ő edzi a siket csapatot, és most elvállalt minket is. Csak hát, akadálymentes jégpályát találni… Hétfőn megyünk Kamaraerdőre megnézni a rendes versenypályát, hogy milyen.

 

Utolsó kérdés: mit kérnél a városvezetéstől, ha kérhetnél?
Akadálymentesítést a járdán, a tömegközlekedésben, kórházakban. Nagyon meglepő, hogy csomó egészségügyi intézménybe nem tudok bemenni normálisan. Hátsó mentőbejárat, kiskapun, körben… Az iskolákban is probléma az állapotunk. Úgy félnek tőlünk, mint a tűztől. A munkaadókkal, - vállalókkal is problémás néhol. Dolgoztam multinál, ahol kiderült, hogy előttem azon tanakodtak, mit kell majd csinálni velem, nekik kell-e majd tologatniuk. Egyáltalán nincsenek felkészülve ránk.

Ami nagy probléma még, az a rokkantnyugdíj kérdése. Nagyon sok diplomás van köztünk, és meg van szabva, hogy rokkantnyugdíj mellett csak a minimálbér 150%-át lehet keresni. Ha normálisan dolgozunk, és egy kicsit többet kapunk, akkor egyből elvesznek máshonnan, miközben az életünk sokkal-sokkal drágább.

Hirdetés