Túra Tahiból a Vöröskőre

Túra Tahiból a Vöröskőre

Nyáry Tamás
Nyáry Tamás
A Túra Tahiból a Vöröskőre hossza 9.7 Km. Az útvonal szintemelkedése 525 m, szintideje 4 Óra 30 Perc, nehézsége Közepes. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

A Vöröskő egy kikerülhetetlen csúcsa Visegrádi-hegységnek, nem csak azért, mert több turista jelzés is keresztül halad rajta, hanem azért is, mert a tetejéről élvezhető panoráma vetekszik a Prédikálószék Dunakanyar körképével. Igaz, a váci gyárkémények látványa kissé tájidegen, de ez szubjektív dolog, döntsd el te, hogy tetszik-e, ehhez viszont meg kell mászni! Az egyik lehetőség Tahi felől adódik.

Meredek hegyoldalon egy könnyed úton, fel a Vöröskőre

Árkok mentén

Tahiban a hídnál elég nagy a forgalom, és parkolni is nehéz. Ha kocsival érkezünk, akkor a híd utáni első utcán (Bercsényi) kanyarodjunk fel és itt már könnyebb lesz parkoló helyet találni. Aki busszal jön, annak nem lesz ilyen gondja. A hegyoldal itt tele van patakokkal és árkokkal, az Ugró-patak mentén sétáljunk fel a keresztig. Ez az a pont ahol már nem lehet autóval sem tovább menni. A sárga jelzésen induljunk el a hegy felé, és kerüljük meg a sorompót. Továbbra is egy elég mély árok mellett megyünk felfelé, míg el nem érjük a meredekebb hegyoldalt.

Túra Tahiból a Vöröskőre-2
A Vöröskő tömbje
Túra Tahiból a Vöröskőre-2
Forrás: Nyáry Tamás

Itt van szinte az összes szint

Az árok felső végénél balra kanyarodik az ösvény és elágazásba érünk, ahol a sárga kereszt jelzés elindul lefelé. Ezen fogunk majd a túra végén visszajönni. A sárga sávot követve megyünk tovább felfelé, és két hajtű kanyar után megérkezünk egy rétre a dombtetőn. Előttünk magasodik a Vöröskő tömbje, az emberből kiszakad egy gondolat: – Hű, de nagyon magas! Aggodalomra semmi ok, nem egyenesen fogunk felmászni – bár azt is meg lehet tenni. Itt két felé ágazik az ösvény. Jobbra a sárga sáv, a terv szerint ezen megyünk tovább, balra a sárga kör jelzés, amely érinti a Hétvályús-forrást, azon fogunk lejönni. A kör jelzés a forrás után valóban szögegyenesen mászik fel a hegyre és nagyon meredek. Aki se felfelé se lefelé nem szeretné ezt a szakaszt bejárni, itt tegyen egy kis kitérőt a forráshoz (kb. 1 km oda-vissza), majd térjen vissza a rétre. Haladjunk felfelé tovább a sárga sávon, amely a Nyulasi-patakot kerülgeti felfelé, és nagy íves kanyarokkal csökkenti a hegyoldal meredekségét.

A Vértes-hegyi gerinc

A hegy felső részén egyre inkább sziklás a vidék, hatalmas kőtömbök keretezik utunkat, a tűzhányó kitett magáért erre felé. Elérve a hegytetőt még nem vagyunk a csúcson, a Vértes-hegyet és a Vöröskőt összekötő gerincre érkezünk, ahol a piros sáv jelzés halad keresztbe, ezen kell balra fordulnunk, és még egy keveset felfelé mennünk. Itt már nem meredek az emelkedő. Lassan feltűnik a fák között a csúcs közelében lévő eső védő szerkezet, ami inkább vadetetőre hasonlít, mint kunyhóra, itt a fák között kitekintve éppen rálátunk a Vértes-hegyre, és az alattunk lévő hegyoldalra, ahol felmásztunk. A teljes panoráma viszont még nem látszik a fák miatt, ahhoz át kell sétálnunk az 50 méterrel arrébb lévő emlékműhöz.

Túra Tahiból a Vöröskőre-5
Vöröskő emlékmű
Túra Tahiból a Vöröskőre-5
Forrás: Nyáry Tamás

A Vöröskőről lefelé

Lélegzet elállító a kilátás, az egész Duna belátható innen a Szentendrei sziget felső csúcsától Budapestig. Alattunk Tahi, a túloldalon Vác, felette pedig a Naszály magaslik, a kép pedig beleveszik a pesti síkba. Az elemózsiánkat mindenképpen itt fogyasszuk el, addig is bámulhatjuk a látványt. A pihenő végén visszafelé indulunk el. Az esőháznál van egy lefelé vezető ösvény, ahol egy kiálló sziklacsúcsra is ki lehet még mászni, akinek kedve van onnan is megnézheti a kilátást, az ösvény itt már meredek és onnan vissza is kell mászni. A piros jelzésen megyünk egy kicsit még vissza, és akkor feltűnik lefelé egy vékonyabb ösvény a sárga kör jelzéssel. Aki bevállalós, az lemászhat a meredeken a Hétvályús-forráshoz, ez az ösvény jóval rövidebb. A lejtőn kövek és fagyökerek segítik az ereszkedést, de legyünk óvatosak, nedves időben csúszhat is. Aki a hosszabb és könnyebb utat választja, térjen vissza a sárga jelzésre, amelyen feljöttünk. A forráshoz érve megünnepelhetjük a lejutást, innen már nem lesz nehéz a visszaút. Kulacsok elő, még pihenő padok is vannak egy kis lazításhoz.

Túra Tahiból a Vöröskőre-7
Hétvályús-forrás
Túra Tahiból a Vöröskőre-7
Forrás: Nyáry Tamás

Változatok a visszaútra

Ugyanazon az úton megyünk, amelyen érkeztünk az elágazásnál viszont érdemes a sárga kereszt jelzésre fordulni, amely az Ugrói-patak árkának a másik oldalán halad lefelé és éppen a Tahi átkelő hídhoz érkezik meg. Közben bekukkanthatunk a Baptista tábor tágas kertjébe is. Ha fent a keresztnél álltunk meg, akkor a tábor után egy keskeny ösvényen át lehet menni az árkon, nem kell lemenni a főútig.

Hirdetés