- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Történelmi emlékek a török időkből és a múlt századból, betyárkodás a betyárok nyomában, friss levegő, erdőségek, mi kellhet még egy ilyen túrához? Látogasd meg Drégely várát egy szép erdei körrel, máshogy úgysem lehet megközelíteni. Olyan jól fogod magad érezni, hogy Szondy sem védi meg a várat tőled!
A vártúrához érdemesebb vonattal jönni, mert épp a kezdőponton tesz le a Drégelyvár vasútállomáson. Ami Nagyorosziban van. Érdekes megoldás, de talán azért van, mert innen közelebb van a vár, mint Drégelypalánkról. Na de nem azért jöttünk, hogy csak úgy a legrövidebb úton felszaladjunk, a mi körünk hosszabb lesz és felfedezünk néhány érdekes helyet út közben. Az állomásról a piros jelzést követve vesszük be magunkat a rengetegbe. Kezdetben lapos, később fokozatosan emelkedő ösvényen jutunk el a Pénzásás nyeregbe.
A Pénzásás nyerget nem tudom, miről nevezték el, de ha pénz helyett beleásunk a közeli történelembe, akkor számos betyár történetet fedezhetünk fel, amelyek erről környékről származnak, így akár el is képzelhetjük, milyen mondák nyomán kapta ez a hely a nevét. Jelenlegi állapotában egy szép rendezett rét, ahol működő kulcsosház is található, a Pénzásási turistaház. Nem messze pedig van még egy vendéglátó hely, ez a Wenckheim vendégház, amely a múlt században itt élt földbirtokos család nevét viseli. Ők építették a kulcsosházat is. A nyereg megközelíthető erdészeti úton is, amelynek használata sajnos engedélyköteles. Kis nézelődés, pihenés után a zöld jelzésen folytatjuk a túrát a nyeregből lefelé, amely Deszkáspuszta felé vezet.
Deszkáspuszta már a Nagy-völgy területén található a Nagyoroszit Bernecebarátival összekötő erdészeti út mentén, amely jelenleg bicikliút. Régen állt itt néhány épület, de ezeknek már nyoma sincs, helyettük kényelmes esőbeálló, turistapadok, tűzrakóhely adnak pihenési lehetőséget.
Az erdészet honlapja szerint előre kérelmezett engedéllyel táborozni is lehet itt, de csak a nyári hónapokban. A túrát pedig az erdészeti úton folytatjuk, ahol kétszáz méter után a patakparton egy Mária emlékszobrot találunk. Ez jelzi, hogy elérkeztünk a Deszkáspusztai Mária barlanghoz, amely nem természetes keletkezésű, egy itt élő erdőőr építette, ásta ki a Szűzanya tiszteletére. Itt is kényelmes pihenőpadok várják a fáradt túrázókat.
Tovább haladva a völgyben bal kéz felé felfedezzük a Betyár-kutat, amely egy forrás és elvileg iható is, feltéve, ha átjutunk a Nagy-Völgyi patakon. A forráshoz vezető híd elkorhadt és leszakadt, a patakon pedig elég nehéz átkelni.
A Sisa Pista betyár emlékére készült tanösvény első két táblája is a patakon túl van, így ha nagyon kíváncsiak vagyunk rá, át kell valahogy kelni. Viszont a többi állomás könnyen elérhető, és a tanösvényt követve indulunk tovább, a völgyből jobbra kitérve. Egy innen induló vízfolyáson átkelve a hegyoldalban felmászunk az Oszlai-árokhoz, amely egy igen tekintélyes szurdok szoros. Óriási sziklák határolják mindkét oldalról, a jelzett ösvény a peremére érkezik és innen egy épített teraszról tekinthetünk a szurdok mélyére.
A tanösvény tábláról elolvasva megtudhatjuk, hogy itt a szurdokban található Sisa Pista barlangja, vagyis az a menedék, ahová elrejtőzött. A juhászból lett betyár történetét el lehet olvasni a táblákon, vagy akár az interneten is, a lényeg, hogy hosszú börtönben töltött évtizedek után jó útra tért, és erdőőrként tisztességes munkából élt, míg meg nem halt. Olvasmányos a sztori, érdemes utána járni.
Az Oszlai-árokból felfelé megyünk tovább és felmászunk a hegygerincre a kék barlang jelzésen. Itt találkozunk a Börzsönyi kék turistaúttal, amelyen jobbra fordulva érintjük a Sárkány-törésnek nevezett hegy csúcsát. Az ösvény nem megy fel egészen a tetejére, de ha letérünk róla pár méternyit, a tetőről a fák között lenézhetünk a völgybe Hont felé. Visszatérve az ösvényre egy darabon szintben, majd lefelé erszkedve közelítjük meg Drégely várát.
A Drégelyvár nyeregben összetalálkozunk a Deszkáspusztáról érkező piros jelzéssel, majd rövid emelkedővel megérkezünk a várba.
A tatárjárás után épült várat Ali budai pasa 12 ezer fős serege rombolta le, a vár 146 védője Szondi György kapitány vezetése alatt hősi halált halt. Tinódi Lantos Sebestyén és Arany János is megemlékezett erről. A vár falainak helyreállítására már vannak tervek.
Az ormokról pazar kilátás nyílik észak felé Hont és Drégelypalánk felé, az ellenkező irányba pedig a Börzsöny magasabb csúcsaira. A lila Mária út jelzését követve tudunk visszatérni a Nagyoroszi Drégely vasútállomásra.