Egy sherpa verseny belülről

Egy sherpa verseny belülről

Benecz Ferenc
Benecz Ferenc
2013/09/17
Fogcsikorgás, görcsölő izmok
Hirdetés

Eddig is ámulattal és tisztelettel néztem a szlovák teherhordókat, de a szombati nap után isteni szinten csodálom őket.

Régi vágyam volt, hogy a sherpa rally-k felhozatalában - cseppet sem alul értékelve - a legkönnyebb versenyre, az Eger melletti Nagy-Eged hegyen megrendezettre egyszer eljussak. De valahogy ez idáig sosem jött össze. Szeretem a kihívásokat, a határaim feszegetni, és bizony 60 kilogrammnyi téglával a hátadon felmászni egy hegytetőre... hát, mondhatjuk, hogy már-már túllő minden feszegetésen. Hisz ez a feladat még a hazai hegyek adottságai mellett is extrém nehéznek számít.

 

Szóval idén két héttel a verseny előtt ráleltem a dátumra, és hirtelen felindulásból be is neveztem, edzés terén viszont szerényen álltam. Igaz, ebben a szezonban sokat tekertem, pár hete pedig újra megjártuk a Retyezátot egy 25kilogramm körüli batyuval, és másfél hétig előtte súlyzóztam minden nap, meg lássuk be, nem az a cingár alkat vagyok, mint inkább az a jámbor jeti típus... De azért tisztában voltam vele: ennél többre lett volna szükség. Épp ezért inkább a tisztes helytállás, a célvonalon átsétálás volt a kitűzött feladatom, nem pedig „versenyezni”.

 

Sherpa Rally
Sherpa Rally
Kép forrása: Paraferee

Galériához klikk a képre! (Fotó: Paraferee)

 

Aztán eljött az a nap… nedves, hűvös idővel, szakadó esővel. Nem vagyok papírkutya, nem fog visszatartani az időjárás, még ha ez iszonyatosan megnehezíti, és veszélyesebbé teszi az egészet. Az utolsó napokban kellően ráfűtöttem magam a versenyre, így útnak indultunk Egernek. Mire a Nagy-Eged lábától 1 km-re felállított starthelyre értünk, kellően izgultam.

Gyors nevezési lap aláírás és rajtszám választás. 69… Praktikus, mert ha fejre állok, akkor is tudni fogják, kivagyok… vagy voltam. Majd egy rövid orvosi vizsgálat, mielőtt a nap legfontosabb eszközét, az 5×5cmes falécekből, OSB lapból és gurtniból vagy tűzoltó tömlőből készült hordkeretet kiválasztanám. Járdán Zsolt (főszervező) hátamra ad egyet, miközben érdekes háttérinfót tudok meg az adott keretről. Ezt nem más viselte az első Sherpa Rally-n, mint Konyi, azaz Várkonyi László legendás hegymászónk. Megtisztelő és felemelő érzés. Nem is választanék másikat, még ha nem lenne „kényelmes” sem. Bár ez a szó nem igazán passzol semmilyen aspektusból sem ezekre a keretekre.

Zsolt és segítője a választott keretet gyorsan meg is rakják 5 darab hatalmas téglával, majd hátamra kerül a keret. Huhh… Miközben kiszalad a tüdőmből a lélegzet, 5 centivel megyek össze a súly alatt. Érdekes érzés, mert hát tudod előre mennyi súly vár rád, tudod mennyit jelent az a súly, de amikor ténylegesen a válladra kerül, az egyből helyre teszi a dolgokat.

 

A 60 kilogramm nagyjából tízszer több mint egy jól megpakolt napos túrazsák… A 60 kilogramm nagyjából háromszor több mint amennyi terhet cipelsz egy több napos nomád magashegyi túrára… A 60 kilogramm nagyjából egy felnőtt nő súlya…

Így hát itt minden indulónak maximálisan tisztában kell lennie a teljesítő képességeinek határaival, és a vállaltakkal. Ha menetközben elesel, nem tudod megtartani ezt a tömeget, könnyen komolyabb sérülés is lehet a vége…

Időközben, az eső ellenére is apránként összegyűlik közel 30 elszánt nő és férfi. Lassan telik az idő, de végül elérkezünk az utolsó eligazításhoz. Porosak nem leszünk, viszont az elmúlt évek eddigi legrosszabb időjárását nyakunkba kaptuk. Óvatosság a legfontosabb a 4km-es, 300méter szintet tartalmazó útvonalon.

 

Vigyázz, kész, Rajt
A rajt előtti percekben mindenki hátára kapja a feladatot, majd a képzeletbeli vonalhoz állunk. Zsolt egy pezsgős üveget próbál elpukkantani, de pillanatra kifog rajta, majd csak eldurran, mi pedig meglódulunk.

Az első szakasz, cirka másfél kilométer földút, enyhe emelkedővel. Próbálok tempóban maradni a többiekkel, szokni a keretet, és a pántot. A hegymenethez jó közérzettel érkezem. Lépéseim lelassulnak, és szűkebbek. Kavicsos, meredek ösvényen kapaszkodom felfelé, miközben az eső kitartóan áztat mindent és mindenkit.

Nem akarok kapkodni. Nem figyelem mások tempóját, csak abban haladok, ami jó nekem. A párás levegőben a bokros, köves szakasz felett kezd kibontakozni az erdős rész. Muszáj leülnöm, mert a bal vállamon a keret pántja összegyűrődött, és már kegyetlenül vág. Az ösvény széle cirka 30-40 cm magas. Leülni ide nem gond, de tudom előre, a felállás kockázatos lesz. Nem érdekel, meg kell egy picit szabadulnom a súlytól. Kicsit kibújok a keretből, pihentetve a vállaim és a hátam.

Próbálom kivenni mi vár még rám felfelé. Mindenem csurom víz, de cseppet sem fázom, pedig szerintem 10-12 °C foknál nem lehet több. Az eső továbbra is dobolva hullik a fejemre, majd végig csordogál az arcomon és az államról a földre hullik. A vállam lüktet, a derekam iszonyatosan nyomja az OSB-lap. Fújok egy nagyot, majd a tovább indulás mellett döntök. Visszaigazítom magamra a pántokat, és neki feszülök… ám a felázott talajon csúszni kezd a lábam lefelé, oldalra… és a teher is megindul oldalra. Alig bírom visszafogni. A bakancsom éle mély sebet szánt a köves földbe, mire támasztékot találok. Újból próbálkozom. A téglák ismét saját utat járnak, és inkább lefele mennének, mely tervüktől csak fogcsikorgatva, kitekeredett kézzel és lábbal tudom eltántorítani őket. Mielőtt harmadjára is megpróbálkoznék felállni, fújok egyet hangosan. Agyamon a feladás, mint legjobb lehetőség fut át. Sehol senki az ösvényen, csak az esőcseppek hangját hallani. Nincs mit tenni, vagy magam felállok és tovább küzdök, vagy elfekszem, és megvárom, míg egy pályabíró összeszed a végén.

 

Sherpa Rally
Sherpa Rally
Kép forrása: Paraferee

Galériához klikk a képre! (Fotó: Paraferee)

 

Nem, nem adom fel!
Azért jöttem, hogy megcsináljam! Nagy levegőt veszek, és magamra borítva a súlyt guggolásba lendülök. 60 kiló alatt görnyedve próbálok kiegyenesedni… jaj de rég volt már, hogy 100 kg-os súlyokat emelgettem. A szemeim előtt csillagok jelennek meg, de újra felfelé haladhatok.

Az erdős részbe érve a kavicsokat csúszós erdei talaj váltja. Jesszusom, ha itt elvesztem az egyensúlyom nincs felállás… Lefelé ereszkedve buzdítanak a már teljesítők. Már csak 50 méter!

Fentről elém érkezik Árpi is, aki próbál segíteni az előttem álló legnehezebb szakaszon, ahol még kötelet is kifeszítettek a szervezők, mert meredek, csúszós… Le akarom tenni a keretet, de rám parancsol valaki mellőlem, hogy itt már ne tegyem, mert rosszabb lesz.

- Kap’tány!
- Igen Scotty?
- Baj van Kap’tány. Nincs elég energia, hogy feljussunk.
- Nem adhatjuk fel ilyen közel a célhoz Scotty! Minden energiát a hajtóművekbe!
- De Kap’tány, mintha egy feketelyuk szívna minket magához. Egyszerűen szét fog esni az egész kóceráj!
- Meg kell kockáztatnunk! Csak a létfenntartó egységek maradjanak, minden más helyről energiát a hajtóművekbe! Fel kell jutnunk a tetőre! Cél az ismeretlen…

 

20m a cél!
Elmosódott, távoli, vödör mélyéből érkező hangok vesznek körbe. Buzdítanak, még egy kicsit tartsak ki. A sziklalépcsőket féllépésenként veszem, mert mind két vádlim a totális begörcsölés határán van. Félek, ha elveszítem a kontrollt felettük, nem tudom megtartani a terhet.

Fenn van mindkét lábam az utolsó kövön. Innen, a vaskos, lucskos ködben úgy 20 méterre körvonalazódik a fehér maszlagban a célt jelentő kapu. Az enyhén emelkedő füves hegyoldal az esőtől csúszik, ha tudnék sem lehetne nagyobb lépésekben haladni biztonságosan. Még 3 lépés… 2… 1… Vegyétek le rólam! Atya-úr-isten! Megcsináltam!

 

Sherpa Rally
Sherpa Rally
Kép forrása: Paraferee

Galériához klikk a képre! (Fotó: Paraferee)

 

Erőtlenül hullok a nedves fűre, a sírás kerülget, miközben a hátam, a vállam, a derekam ég. Gratulálni lépnek oda még fenn levő versenytársak, szervezők. El kell teljen pár perc, mire érzem, újra mozgás képes vagyok. Amire most szükség is van, mert bizony az eredményhirdetés lent van, a rajt területen. Így hát a fűben heverő megannyi kővé meredt hernyót magunk mögött hagyva elindulunk vissza.

Lefele menet többször rácsodálkozom, hol jöttünk fel. Ezen a csúszós, sár-maszlagon?? Itt, a gyökereken keresztül?? Hirtelen bevillan az érzés, hogy a valódi teherhordók, naponta többször is megfordulnak ilyen és még nehezebb helyeken… nincs kétségem már afelől, milyen isteni erő lapulhat bennük.

 

Az eredményhirdetésre az eső is alább hagy. Egy, nagy családként gyűlik mindenki a sátor alá, és tapsolja meg a másikat, ahogy Zsolt egyenként, név szerint kihívja a teljesítőket… és a 10. helyen célba érkezett személyében engem is. 1 óra 25 perces idő. Nem egy hatalmas teljesítmény (a leggyorsabbhoz képest 30 perc hátrány), de elsőre, határozott felkészülés hiányával nekivágva, igen csak tisztesnek ítélem. Természetesen a legjobbaknak dobogón a helyük, majd minden célba érkezett egy nagy csapatfotóra áll össze.

Meleg kézfogással búcsúzom teherhordó társaimtól és a szervezőktől, s bár most hirtelen inkább nem nyilatkoznék hangosan a jövőt illetően, de azért ismerve magam… ;-)

 

A VI. Nagy-Eged hegyi Sherpa Rally sikeres teljesítői:

Női versenyzők
1. Czibók Ágnes 00:32:15 HUN Budapest
2. Fehér Enikő 00:36:04 HUN Gyöngyös
3. Feledy Ilona 00:38:10 HUN Eger
4. Dániel Dóra 00:40:35 HUN Szolnok
5. Vinczéné Szabó Erzsébet 00:43:25 HUN Eger
6. Erdei Judit 00:51:42 HUN Kőszeg
7. Berecz Orsolya 01:06:45 HUN Budapest

Infó: A hölgyek, hátukon a 20kilós csomaggal, szó szerint futva teljesítették ugyan azon távot, amit a férfiak 60kg-val, ennek köszönhető a sokkal jobb idő.

 

Férfi versenyzők
1. Dr. Kiss Norbert Albert 00:55:08 HUN Budapest
2. Erdei Attila 01:02:28 HUN Miskolc
3. Hegyi László 01:05:52 HUN Eger
4. Dániel Gergő 01:07:35 HUN Szolnok
5. Antal István 01:08:48 HUN Eger
6. Kucsák József 01:09:18 HUN Szolnok
7. Ipacs Norbert István 01:13:12 HUN Járdánháza
8. Suhaj Gábor 01:13:49 HUN Sátoraljaújhely
9. Gyetvai Péter 01:21:34 HUN Eger
10. Benecz Ferenc 01:25:26 HUN Gödöllő
11. Hegyi Ádám 01:27:41 HUN Eger
12. Barta Gábor 01:29:21 HUN Andornaktálya
13. Tóth László 01:30:43 HUN Poroszló
14. Sándor Miklós 01:34:32 HUN Szolnok
15. Szilágyi Attila 01:39:04 HUN Debrecen

 

A VI. Nagy-Eged hegyi Sherpa Rally szervezője a Teambuilding Magyarország volt. A következő verseny előre láthatólag 2014 őszén kerül megrendezésre, így ha kedvet kaptál egy kis fogcsikorgatásra, izomtépésre, kellő időd van felkészülni!

Bővebb infó a sherparally.hu oldalon található a versenyről.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés