Eljött az új éra: Head Era 3.0

Baumann Viola
Baumann Viola
2012/11/27
A lécek fejlesztői is rájöttek, hogy a hobbisíelők nem teljesen úgy kanyarodnak, ahogy azt a carvingok tervezésénél kitalálták.
Hirdetés

Legtöbbünknek évekbe tellett, mire megtanultunk szépen síelni. Összezárt láb, völgy felé néző felsőtest, alakuló rövid lendület. Nyomd a sarkad, terhelj előre, testsúly-áthelyezés minél hamarabb a stangli után.

Aztán bejöttek a „piskóták” - elsőként Kneisslék gyártósoráról - és már nem a sarkunkat kellett nyomni, nem a völgylábra kellett terhelni, és nem szabadott összezárni a lábat. Hát ez bizony sokunknak gondot okozott és okoz a mai napig. Igaz, ha nagy rádiuszú lécet vettünk, akkor azt használhatjuk úgyis, mint ami csak rásegít a kanyarodásra. És valljuk be, a legtöbben bizony így csúszunk. Ha kicsi a sugár, akkor viszont illene tudni leírni a teljes kört, ami völgylábon nem fog működni. És ha bátrak vagyunk, még a hegyre is megpróbálhatunk felfeküdni kanyarodás közben, hogy kipróbáljuk, hogyan visz minket a carving forma, miben különbözik a régi egyenesektől.

Természetesen a lécek fejlesztői is rájöttek, hogy a hobbisíelők nem teljesen úgy kanyarodnak, ahogy azt a carvingok tervezésénél kitalálták. Fékezni kezdenek, ha esésvonalba kerül a lécük, vagyis még mindig nyomják a sarkukat, és farolgatnak. Ahelyett, hogy leírnának egy tiszta bal, majd egy tiszta jobb ívet, sodródnak. (Ha magunkra ismertünk, akkor hasznos ugyan az önkritika, de legközelebb győződjünk meg arról is, hogy a lécünket rendesen megélezték).

 

A leckét tehát feladtuk. Olyan síre van szükségünk, ami a kanyar első harmadában lényegesen könnyebben és gyorsabban indul el az íven, mint az eddig használtak. Több gyártó is tisztában van a feladattal, de úgy tűnik, a Head ki is talált egy használható megoldást, ez pedig az Era 3.0 technológia nevet kapta.

Az első összetevője a fejlesztésnek, hogy egyesíti a camber (hídív) és a rocker technológia pozitívumait. A rocker kiemeli a léc orrát és farát, ezáltal lehetővé teszi a szűz- vagy mély havas siklást. Keményebb, kezelt pályákon inkább nagy sebességnél stabil, a kiemelkedő orr pedig segíti a kanyarodást is. A camber ezzel szemben lassabb, kezelt pályán történő csúszásnal igazán stabil, a mély hóba jobban besüpped, hiszen hosszabb felületen érintkezik a talajjal, lejjebb van az orra, így könnyebben befúródik.

A Head Era viszont úgy egyesíti ezt a két technológiát, hogy a léc 80%-a camber feszítéssel fut, az első 20%-a viszont rocker tulajdonságokkal rendelkezik.

Az eredmény egyszerűbb és kevesebb energiabefektetéssel járó kormányozhatóság, ami főként az ívek első felében érezhető.

 

Az új megoldás második eleme az ún. progresszív sugár. Az orr kiszélesítésével azt érik el, hogy a szokott módszer helyett, ahol a síelőnek tovább élen kell tartania a lécet kanyarodás közben, itt 20%-kal csökken a rádiusz, és mégis kisebb energiával nagyobb élfelület érintkezik a hóval. A több él pedig jobban kapaszkodik, így könnyebb elindítani és tartani az ívet, vagyis erőlködés nélkül tudunk kanyarodni. Persze kérdés, hogy mi lesz így a combizmainkkal?

A harmadik újítás a Head saját találmányú anyagának a léc elejébe való beépítése. A rocker szerkezetű síkre az volt a jellemző, hogy lassab tempónál keményebb pályán ráztak, nem voltak elég stabilak. Az Intellifibrék alkalmazásával a léc kényelmesen használható ilyen körülmények között is: stabilabbá vált, és csökkent a vibráció.

Az Era 3.0-val a Head mindenhol használható modelleket dobott piacra. Ha valaki nem világversenyeken indul, és nem sziklákról ugrál le, akkor ideális választás számára valamelyik 3.0-s síléc.

 

Ezek közül a darabok közül lehet válogatni:

Head Integrale 007 síszett
Közepes, gyors sebességre képes, haladó tudásszinthez tervezték, ideális síterepe a kezelt pálya. Stílusa carving vagy speed carving, 149/156/163/170/177 mértekben került forgalomba. A rádiusza 170 centis hossz esetén 13,3 méter, a geometriája ugyenennél a méretnél 126/72/109.

Head Integrale 007
Head Integrale 007

Ez egy famagra épített, szendvics szerkezetű sí, versenyre tervezett UHM C alapú siklófelülettel, PowerRail beépített kötéssín tartozik hozzá, és síléc-leszorító légcsatornákkal láttál el. Bővebb infó, ár, stb...

 

Head Mya 2 síszett

Mérsékelt vagy közepes sebességre, kezdőkre és középhaladókra optimalizált léc. Kedvenc terepe a kezelt pálya, stílusa carving. 142 / 149 / 156 / 163 centis méretben választható, 156 centinél a sugara 10,5 méter, a geometriája pedig 121/69/105.

Head Mya 2
Head Mya 2

A test üvegszálas erősítést kapott, LiteRail kőtéssínnel kapjuk kézhez, a kötése pedig MYA 9 LRX. Bővebb infó, ár, stb...

 

HEAD REV 75 síszett

A lécet közepes sebességre tervezték, középhaladók és haladók számára. Minden síterepre alkalmas, stílusa a carving vagy free-carving. 149/156/163/170/177 centis hosszakban elérhető, 170 centinél 13,5 a rádiusza, és 125/75/109 a geometriája.

HEAD REV 75
HEAD REV 75

Karbonszálas erősítéssel látták el, strukturált UHM C alapú siklófelületet kapott, és PowerRail beépített kötéssín jár hozzá. Bővebb infó, ár, stb...

 

 

Hirdetés