Füzéri vár kör

Házi Bernadett
Házi Bernadett
A Füzéri vár kör hossza 11 Km. Az útvonal szintemelkedése 319 m, szintideje 2 Óra, nehézsége Közepes. Az útvonal Magyarország területén található.
Hirdetés

A Füzéri vár

Ezen a körön nem vetjük bele magunkat teljesen a zempléni rengetegbe, viszont a könnyebben tekerhető aszfaltút mellett egy kicsit az erdőbe és a terepútba is belekóstolunk azért.

Ha a Zemplénben járunk mi sem lehet természetesebb, mint egészen megközelíteni a környék legszebb és legvonzóbb pontját, a Füzéri várat. A vár vulkáni kúpra épült fehér falai már messziről feltűnnek, így szinte lehetetlen szem elől téveszteni. 

A Füzéri vár a középkorban épült, első írásos említése 1264-ből származik. Viszontagságos történelmi múltjában számos rangos tulajdonos váltotta egymást, mígnem 1600 körül felégették. Értékét a 18. század végén fedezték fel újra, majd az 1990-es években renoválási munkálatok kezdődtek. A 2000-es évek elején pedig továbbí felújítások és rekonstrukciók eredményeképpen mára már Magyarország egyik legjobb állapotú középkori várává vált.

Az izgalmas történelmi múlt és a környező természeti szépségnek köszönhetően kedvelt kirándulóhely, amelyen áthalad az Országos Kéktúra útvonala is.

(Forrás: Wikipédia)
 

Utazásunk alatt végig segítségünkre volt Suzuki Vitara tesztautónk, amely kerékpárjaink szállítását is biztosította.

 

 

Füzéri vár kerékpáros kör

1. Kerékpártúránkat Füzérkomlósról indítjuk, ha Sátoraljaújhely felől érkezünk, akkor a község elején érdemes egyből leparkolni, hiszen az innen induló kék sáv jelzésen, egy alsórendű aszfaltos úton indulunk el Füzér, és a Füzéri vár felé. Ahogy az útra rákanyarodunk, a Füzéri vár szinte végig a szemünk előtt van, gyönyörű hátteret nyújtva az őszi színekben pompázó erdőnek. Az út egyenletesen emelkedik és kevés kanyarral érkezik meg Füzér településére.

 

Elindulunk a kék jelzésen Füzér felé Forrás: Mozgásvilág
Elindulunk a kék jelzésen Füzér felé
Kép forrása: Mozgásvilág

Galériáért katt a képre!


2. Ahogy az első házak megjelennek mellettünk, az út hirtelen meredekké válik, majd a domb tetején egyből forduljunk balra, még a Szent István Római katolikus templom előtt. Az úton egy oszlop talpára festett kék-, piros és Szent Erzsébet út jelzés is segít az eligazodásban.

Megérkezünk Füzér településére Forrás: Mozgásvilág
Megérkezünk Füzér településére
Kép forrása: Mozgásvilág

Galériáért katt a képre!

3. Ahogy bekanyarodunk a templom előtt, akár az első, vagy a második elágazásnál is jobbra kanyarodhatunk, majd balra tartva, kicsit kaptatósan emelkedve, balról kerüljük a várat. Itt a kék- és piros jelzés még mindig párhuzamosan halad, majd mielőtt a nagy parkolót elérnénk, az útról lekanyarodunk jobbra. Néhány méter után a két jelzés elválik egymástól, a piros felkanyarodik a várhoz, a kék pedig tovább halad az erdőben. Mi a kéken tekerünk tovább, még mindig felfelé. Az emelkedőnek azonban lassan vége és egy íves bal kanyarral az út végre lejteni kezd.

Suzuki Vitarával a Zemplénben, a Füzéri vár a háttérben Forrás: Mozgásvilág
Suzuki Vitarával a Zemplénben, a Füzéri vár a háttérben
Kép forrása: Mozgásvilág

Galériáért katt a képre!

 

4. Azonban alighogy elindulunk lefelé, az út ketté ágazik, mi a sárga háromszögön folytatjuk a gurulást. A sárga háromszögről balra kanyarodva, immár a kék kereszten, 1,7 km lejtőzés után megérkezünk Pusztafalura. Ahogy az aszfaltútra kiérünk - ez a Fő utca - jobbra kanyarodunk rajta, és szép kényelmesen, szántóföldek és mezők szegélyezte aszfaltúton legurulunk a főútig, ahol ismét jobbra kanyarodva 1 km után visszaérkezünk Füzérkomlósra.

 

A túrához kapott Suzuki Vitara a gyári kerékpárszállítóval ezen a kirándulásunkon is hasznos útitársunk volt. A már megszokott kialakítás mellett az új Vitara erejét a vadonatúj BoosterJet motorjai adják. A modern és hatékony, tartós és tiszta üzemű, turbófeltöltéses benzinmotor bőséges nyomatéka mindig elegendő lendületet biztosít, példásan csekély üzemanyag-fogyasztás mellett.

Sőt, mi több, a megújult Vitara még többféle vezetéstámogató rendszere fejlett érzékelőivel mindig figyeli, mi történik körülötted, hogy a legnagyobb biztonságban utazhass. A Vitara összkerékhajtásos rendszere magas szintre emeli terepjáró képességeit. Az AllGrip rendszerre nyugodtan rábízhatod magad. A különféle asszisztensek a vezetés kényelméhez is hozzájárulnak.

A tágas, praktikusan variálható utastér és a kényelmi felszerelések a változatos hétköznapokon és a kalandos hétvégéken is segítenek abban, hogy a legtöbbet hozhassuk ki magunkból.

Hirdetés