Menü

2017.09.14.     Hozzászólás 0

Horváth Zoltán

Új-Zéland két keréken - II rész

Őszintén mondom sokkal nehezebb egy túra útvonalát megtervezni, mikor nincs konkrét célja az embernek.


 

Mindjárt indulunk

Január 30-án reggel kezdetét veszi a nagybetűs TÚRA, amelynek első kitűzött célja Auckland és alvó kertvárosi kerületeinek elhagyása déli irányban.

Kinga szárnysegédasszony készen áll az indulásra?

Igen?

Akkor legyen szíves szélárnyékban maradni, és követni tűzön, vízen, piros lámpán át, mert úgy érzem nem lesz sétagalopp a városi forgalom.

 

Auckland az ország legnagyobb és legnépesebb városa. Forrás: Fotozoo - Horváth Zoltán

 

Azt mondják Új-Zéland gyéren lakott, nos, ezt itt egyáltalán nem érezzük. Amennyiben nem lenne annyi viccesen kimondhatatlan nevű kerület és utcanév tábla, simán elhinném, hogy London ismeretlen részére keveredtünk. A gyarmatosítás egyetlen pozitívumát az angol nyelv használatában látom, a maorival igen csak meggyűlne a bajunk. Ízelítőül néhány aucklandi kerület neve: Takapuna, Pakuranga, Puketutu, Papatoetoe, Takanini, Papakura. Mosolygás nélkül nehezen kimondható nevek, nem is bírjuk röhögés nélkül mikor hangosan próbáljuk kiejteni a táblákon látható szavakat.

 

Vicces táblákból nincs hiány. Ha minden út 200 méterre balra van, akkor vajon mi lehet jobbra az a bizonyos Te Puna? Forrás: Fotozoo - Horváth Zoltán

 

Őszintén mondom sokkal nehezebb egy túra útvonalát megtervezni, mikor nincs konkrét célja az embernek.

 

Modern épületek és maori jelképek jól megférnek egymás mellett. Forrás: Fotozoo - Horváth Zoltán

 

Vannak persze olyan érdekességek, mint a hihetetlen nevű Whangamomona, egy külön mini állam Új-Zélandon belül. 1989-ben kikiáltották városkájukat független köztársasággá, mert lakosai elégedetlenek voltak a járásilag hozzájuk tartozó önkormányzat működésével. Azóta minden januárban megünneplik saját függetlenségük napját, melyet demokratikus elnökválasztással koronáznak meg.

A választásokat egyszer Billy a kecske nyerte, aki piti választási csalással került az elnöki székbe, egyszerűen megette a vetélytársak szavazócéduláit. Leszámítva a vicces sztorit, az útlevélbe pecsételt „vízumot”, azért nem bakancslistás látnivaló. Habár neve felejthetetlen, Kingát mostantól Whangamomonának hívom. Nekem is jut persze név a térképről, mostantól Whatamango lesz a maori álnevem. Hát ilyen hasznosan bújjuk a térképet órákig, fogalmunk sincs mi alapján jelöljük ki a csapásirányt. Mindenképpen szeretnénk lejutni a Déli-szigetre, és meglátogatni Lacikát Taupo városában, ami az Északi-szigeten található. Akárhogy számolom, ez összesen kettő konkrét dolog, amely nem teszi feszített tempójú rohanássá az előttünk álló 50 napot. Kinga első nagyobb túrája ez, nem akarok fölösleges terhet tenni a vállára, meglátjuk majd hogy bírja. A térkép fölötti hosszas gondolkodás után ördögi tervet eszelünk ki. Letekerünk Wellingtonba, az Északi-sziget déli csücskébe, majd a Cook-szoroson átkompozunk a Déli-szigetre. Az addig megtett tapasztalatok függvényében nagyjából már ki tudjuk kalkulálni, hogy mennyi időt tölthetünk az Antarktiszhoz közeli szigeten, mikor kell újra észak felé venni az irányt, hogy március 18-án Csiszke ne várjon hiába minket a reptéren. Az ördögi terv ugyan nem tér ki olyan „apró” részletekre, hogy melyik úton, mely városokat, látványosságokat érintve jussunk le az ország fővárosába, de ne legyünk telhetetlenek, tőlünk már ennyi tervszerűség is megsüvegelendő.

 

Feltevésem szerint, közvetlen környezetünk hatással van a természethez fűződő viszonyunkra. Csoda, ha ők jobban tisztelik? Forrás: Fotozoo - Horváth Zoltán

 

 

Felszerelés

Figyelem, ez a rész termékmegjelenítést tartalmaz. Sajnos a gyártók és forgalmazók nem tömték tele zsebeinket pénzzel – hozzáteszem, ezt azonnal pótolhatják a következő OTP bankszámlaszámon: 11773470-00942032. Utalnak vagy sem, én azért közkinccsé teszem a túrán használt legfontosabb felszereléseink listáját.

A Japánban is tökéletesen teljesítő Diamondback Vertec Expert 26-os montit használom, amelyet Continental Contact Travel gumikkal szerelek fel, ez aszfalton, sóderen, és földutakon is jó megoldás lehet. Kinga egy éve összeforrt a Haro ICS 4.0 montijával, amelynek 2.25-ös Panaracer terepgumiját sem engedi aszfaltbarátabbra cserélni. Tűzpiros színe miatt Kinga vérgépnek hívja. Próbálom meggyőzni a vékonyabb gumi előnyeiről, de ő a sóderre hivatkozva biztonságosabbnak érzi az övéit. Mindkét bicikli első teleszkópos, de az én V-fékesemmel ellentétben a Haro hidraulikus tárcsafékkel bír. A japán túrán jól bevált Kelly’s Trial 3 részes táskámmal vágok neki Új-Zélandnak is, de az ott kicsinek találtatott sátramat egy Vango Mirage 200 kétszemélyes túrasátorra cserélem. Nagyon könnyű, kicsi, belsősátorral ellátott szuper kecó, mindössze arra nem gondoltam a vásárlásakor, hogy az éles bevetésen két lakója is lesz. Úgy látszik nem tudom elkerülni a sorsom, a cuccok valószínűleg ezúttal sem férnek majd be mellénk a sátorba. Mondanám hogy veszek egy háromszemélyest a következő alkalomra, de minek, úgyis betársulna valaki hozzánk...

 

Nagyjából így néznek ki szerelmetes kétkerekűink teljes harci díszben, útra készen. Forrás: Fotozoo - Horváth Zoltán

 

Ez a sors, én mondom. A cuccok kinti éjszakázásához teljesen vízálló táskákat választunk Kingának. Két klasszikus Ortlieb pannier megy a hátsó csomagtartóra, amelyek legendásan strapabíróak és garantáltan nem áznak be a legnagyobb esőben sem. Matracnak az A200 Quechua Ultralight-ot választjuk mindketten, hihetetlen kicsi és könnyű. Hálózsákból is az ultralight jöhet csak szóba, nekem Vango, Kingának Salewa típusú ágyneműje lesz a következő hetekben.

Nélkülözhetetlen egy jó pumpa és akkor itt és most tényleg jó reklámot csinálok a Lezyne gyárnak, de tényleg ők a legjobbak. (Ajánlom figyelmükbe a fenti számlaszámot.) Minden szempontból tökéletes minipumpákat gyártanak, amelyek mindkét szeleptípusra (Schrader, Presta) működnek egy megfordítható cső segítségével. Ezen kívül felkészülök szerszámokkal az apróbb szerelésekre, defektekre, van nálam pár pattintós láncszem, tartalékbelső, némi olaj, és rongyok. Nagyjából ennyi. Meg annyi, hogy otthon maradt a bélelt nadrágom, kilyukadt a kesztyűm, és nem megy bele az újonnan rendelt sisak a fejembe. Na és? Én így túrázok.

 

Csak természetesen

Egyikünk sem városnéző típus, Új-Zéland pedig egyébként sem a nagyvárosi vagányok gyűjtőhelye. Elméletem szerint, a természet erejének jobban kiszolgáltatott országok lakói mindig jobban tisztelik az elemeket, sokkal inkább óvják környezetüket, védik természeti értékeiket. Új-Zéland tipikusan ilyen hely. Aktív vulkanikus tevékenységek, gyakori földrengések, szélsőséges időjárási jelenségek, ugyanakkor a természetet mélyen tisztelő emberek.

A legfontosabb szabály: ne hagyj nyomot magad után.

Sátorozhatsz zord hegyeken, zúgó vízeséseknél, gyönyörű tengerpartokon, de ne szemetelj, az ürülékedet pedig ásd el. Ez a szemlélet pedig nem csak elméletben létezik, hanem mélyen belül az emberekben is. A szabályok inkább a turisták miatt vannak feltüntetve.

Talán, ha a Kárpát-medencében élő emberek is jobban ki lennének szolgáltatva az elemeknek, akkor nem kidobott rozsdás boilerek és biciklivázak díszítenék az erdőinket, nem szemétkupacok borítanák a tisztásokat. Hangsúlyozom, ez csak az én elméletem, elképzelhető, hogy belénk genetikailag van kódolva a szemetelés kényszere, a beton és térkő tisztelete a természettel szemben.

 

Új-Zéland tengerpartjait inkább vitorlások tarkítják, semmint fürdőzők. Forrás: Fotozoo - Horváth Zoltán

 

Maradjunk inkább Új-Zélandon, nézzük milyen állatok táplálékaivá válhatunk ezeken a rendkívüli földrajzi adottságokkal megáldott szigeteken: Tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt országgyűlés, kedves egybegyűltek, a jó hír az, hogy egyáltalán semmilyen emberre veszélyes élőlény nem garázdálkodik a maorik földjén, ismétlem semmilyen, leszámítva magát az embert.

Nagyjából 200 éve még szó szerint is igaz lett volna az emberi veszélyforrás, mivel a kannibalizmus elterjedt szokás volt a maori törzsek körében, a „szomszédos” Fidzsin pedig a mai napig is vannak olyan területek, ahová nem javasolják turisták látogatását. Kicsit marketinges legendának tűnik nekem, de biztos van alapja. Ausztrália „közelsége” miatt sokan azt gondolnák, hogy itt is hemzseg a vidék a mérges pókoktól, kígyóktól, krokodiloktól. Ezzel szemben a valóság éppen az ellenkezője. Az egyetlen veszély a tengerből leselkedhet ránk, elsősorban cápák formájában, de Ausztrália tökéletes homokos partjaival ellentétben, itt ritkábban találunk strandokat és az időjárás sem olyan barátságos. A tengert főleg szörfösök, vitorlások, és halászhajók népesítik be. Kinga legendásan fél a mérges biszbaszoktól, fantasztikus megkönnyebbülés számára Új-Zéland állatveszélytelenségi besorolása. Én sem bánom, pedig úgy találkoznék végre egy medvével... Álmodj te kis nyomorék, majd felébredsz. Medvét nem hurcoltak be a madárparadicsomba, nem volt rá kereslet.

 

Állítólag a maorik hajdan emberevéssel is foglalkoztak. Elnézve ezt a maszkot, megalapozottnak érzem a feltételezést. Forrás: Fotozoo - Horváth Zoltán

 

Hol is tartottam? Ja igen, tervek. Célok. Útvonal. Tudod mit Kinga? Pattanjunk nyeregbe, és keressük meg azt az átkozott gyűrűt. Itt kell lennie valahol Új-Zélandon.

Olvass többet a témáról: Új-Zéland két keréken
Ez is érdekelhet: Japán két keréken