Az VI. Tarján Kupa országúti kerékpárverseny mellett a McDonald’s BringaMánia Park színes programjai is várják a kerékpárosokat és a szurkolókat július 31-én Salgótarjánban.
Hatodik alkalommal rendezi a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület Salgótarján környékén a Tarján Kupa országúti mezőnyversenyt, mely a Magyar Köztársaság összetett kerékpáros amatőr bajnokságának egyik állomása is egyben. A rangos esemény színvonalát emeli a Vuelta Sportiroda szervezésében a McDonald’s BringaMánia Park, mely minden korosztály számára kínál szórakoztató, látványos és hasznos programot: ügyességi pályával, látványos kerékpáros bemutatóval és bringapárbajjal vár kicsiket és nagyokat.
A VI. Tarján Kupa 27 és 81 kilométeres távjára több kategóriában is nevezhetnek az érdeklődők. A hosszabb táv mezőnye áthalad Salgótarján belvárosában, hiszen a rajt-cél terület a város központjában kerül kialakításra, ahol a BringaMánia Park is helyet foglal majd. A szervezők a versenyzők és a családtagok mellett Salgótarján lakosait is várják.
- Az előnevezések száma alapján népes, a szlovák résztvevőkkel nemzetközi mezőnyre számítunk a Tarján Kupán, mely jelentős városi, kistérségi összefogással valósul meg. A rendező a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület, fő támogató a város önkormányzata, de segíti az esemény sikeres lebonyolítását az egyesület mintegy 40 tagja mellett a Salgótarjáni Rendőrkapitányság, a Salgótarjáni Polgárőrség és a Karancs Motoros Baráti Társaság. A Tarján Kupa útvonala véleményem szerint aszfaltminőség szempontjából a magyar átlag feletti, amit a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád Megyei Igazgatósága csak tetézett azzal, hogy átütemezte a nyári kátyúzási munkáit, így a verseny útvonalának teljes hosszában kijavították a meglévő úthibákat. A rendezvény mellé társuló McDonald’s BringaMániánál jobb kiegészítő eseményt nem is lehetne találni, így a versenyzőkkel érkező kísérőknek, családoknak is változatos programokkal telik majd a nap. Elsősorban a helyi érdeklődésre tekintettel az Amatőr Kupa kategóriáin kívül hobbi férfi és hobbi női kategóriákban is lehet majd nevezni a helyszínen; egy-egy kör, azaz 27 kilométer lesz majd itt a penzum – nyilatkozta Kéri István, az országúti verseny szervezője.