A győriek a leglelkesebb BringaSulisok Hír

Vasvári Press
2011/07/26
2011 tavaszán a legaktívabbak a győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola diákjai voltak.
Hirdetés
A McDonald’s BringaMánia program támogatásának köszönhetően idén tavasszal országszerte 12 iskolában tartott kerékpáros közlekedésbiztonsági oktatást a Vuelta Sportiroda . A BringaSuli oktatás két hónapon keresztül zajlott, képzett oktatók vezetésével. Kétezer-egy tavaszán a legaktívabbak a győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola diákjai voltak.
Az elmúlt három évben az ország hét régiójában, 30 iskolában, több mint tízezer gyermek találkozott a BringaSuli programmal . Közülük több százan a gyakorlati foglakozásokon is részt vettek, és tanultak meg éles helyzetekben is biztonságosan közlekedni. Dunaharasztiban, Kaposváron, Karcagon, Székesfehérváron, Győrben, Nyíregyházán, Szeghalmon, Dabason és Budapest két kerületében, Soroksáron és Kőbányán nyílt lehetőség arra, hogy általános iskolák diákjai gyakorlatban is megismerkedjenek a közlekedési alapismeretekkel – a McDonald’s BringaMánia program támogatásának köszönhetően.
A legtöbb diák a győri Kölcsey Ferenc Általános Iskolában vett részt a gyakorlati foglalkozásokon. Ebből is látszik, hogy mennyire népszerű ez a közlekedési eszköz a városban. Győrben az elmúlt években több komoly kerékpáros fejlesztés valósult meg, a város vezetése elkötelezett a környezetbarát közlekedési eszköz iránt. Jámbor László igazgató, Nyilas József BringaSuli oktató és a szülők egybehangzó véleménye szerint is nagy szükség van erre a képzésre. A gyerekek pedig természetesen imádnak biciklizni, és mindannyian szívesen vesznek részt a programban.
 
81736-bringasuli.jpg az iskolában készült rövid videó
Az országos programban a második és a harmadik legeredményesebb iskola a kőbányai Fekete István Általános iskola (oktató Szőke Viktor) és a karcagi Kováts Mihály Általános Iskola (oktató: Szepesi Tibor) voltak.
A BringaMánia program szakértője, Eisenkrammer Károly elmondta, célul tűzték ki, hogy minden általános iskolában elérhető legyen a gyakorlati foglalkozásokat tartalmazó kerékpáros közlekedésre nevelés, vagyis a BringaSuli oktatás. Néhány éve angol és svájci modell alapján a közlekedés tárca megbízásból adaptálták a programot a magyarországi viszonyokra. A BringaSuli célja a biztonságos közlekedésre nevelés mellett az alternatív közlekedési módok népszerűsítése is. Az oktatás során általános iskolák 4-6. osztályos tanulóival ismertetik meg gyakorlati foglalkozásokon a közlekedési alapismereteket, majd sikeres vizsga után felkészült oktatók vezetésével a kisforgalmú utcákon is gyakorolnak a gyerekek, hogy később önállóan is biztonsággal jussanak el az iskolától az otthonukig. A 10-12 hétig tartó gyakorlati képzés három szintre épül: BringaSuli -1, BringaSuli -2, és a 12 évnél idősebbek a BringaSuli -3 szintjén – szülői engedéllyel és kísérővel – valódi forgalmi szituációkkal is megismerkedhetnek.
További információk találhatók itt:
Hirdetés