- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A Budapesti Olasz Kultúrintézetben hétfőn tartott sajtótájékoztatón a Giro d’Italiát szervező RCS Sport kerékpársportért felelős igazgatója, Mauro Vegni bejelentette, hogy sikerült megállapodni a magyar kormánnyal, és 2020-ban Budapestről fog elrajtolni a világ egyik legnagyobb kerékpáros eseménye, a háromhetes olasz körverseny.
Kép forrása: Mozgásvilág/Pintér László
Giro d\'Italia budapesti rajt prezentáció
A kerékpársportot szerető hazai nézők hitetlenkedve olvasták a múlt héten, belső információkra alapozott külföldi sajtóértesülést, a hivatalos bejelentés azonban az utolsó kételyt is eloszlatta. A szerződést Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Paolo Bellino, az RCS Sport ügyvezetője a sajtótájékoztatón írta alá ünnepélyesen.
A Giro Magyarországra hozatalában komoly szerepe volt Stefano Favaro sportmenedzsernek és Giacomo Pedranzininek, a Kométa tulajdonosának. Az ő személyes kapcsolataiknak köszönhetően és közvetítésükkel kezdődtek meg a tárgyalások az olasz és a magyar fél között.
Kép forrása: Aktív Magyarország
Mauro Vegni, a Giro d\'Italia főszervezője
A Kométa évek óta jelen van a profi kerékpársportban. A sokszoros grand tour-győztes Alberto Contador nevével fémjelzett csapat, a Polartec-Kométa Cycling Team egyik névadó szponzora. A sor, melyben több magyar versenyző is szerepel, tavaly a Tour de Hongrie-n is rajthoz állt. A sajtótájékoztatón Alberto testvére és menedzsere, Fran elmondta, hogy jövőre szeretnének egy kategóriával feljebb lépni, prokontinentális státuszba, amely a World Tour-szint után a második legmagasabb kategória. Ez azért lenne fontos, mert háromhetes körversenyeken a 18 World Tour-csapat mellett csak négy prokontinentális csapat indulhat, ők is csak meghívásos alapon, szabadkártyával. Ennek egyikét remélik megszerezni, amennyiben sikerül szintet lépniük jövőre. Ez jelentené egyúttal a legreálisabb reményt arra nézve, hogy néhány magyar versenyzőért is szurkolhassunk a versenyen.
A Giro d’Italia a háromhetesek közül élen jár a külföldi rajtok tekintetében. A budapesti lesz a 14. alkalom, hogy az olasz körverseny nem Itáliából rajtol. Mostanság kétévente viszik külföldre a „Grande Partenzát”. Legutóbb tavaly Izrael látta vendégül a legendás verseny mezőnyét.
Kép forrása: Mozgásvilág/Pintér László
A Trofeo Senza Fine, azaz a végtelen trófea, a világ talán legszebb sporttrófeája
A külföldi rajt lehetőségéért a pályázó országok licencdíjat fizetnek a szervező RCS Sportnak. Az összeg mindig egyedi megállapodás kérdése, így erre csak sejtések vannak. Ami biztos, a magyar kormány 7,8 milliárd forintot különít el a rendezésre, amely összegnek csak egy része a licencdíj, a másik része pedig a várható költségek. A szervezőnek konkrét és szigorú előírásai vannak a rendezőkkel szemben, így például a verseny útvonalán megfelelő minőségű útburkolatot kell biztosítani.
A megállapodás három magyarországi szakasz rendezésére szól. A részletes útvonalat egyelőre nem ismertették, ezekről még ezután kezdődnek meg az egyeztetések. Leghamarabb júniusban állapodhatnak meg a hazai etapokról, de a hivatalos útvonalprezentációra novemberig várni kell. A versenyt minden évben májusban rendezik. Ami biztos, hogy a verseny egy rövid egyenkénti időfutammal, azaz prológgal fog kezdődni, melynek Budapest ad otthont. Ennek lehetséges helyszíne lehet a Budai Vár, a Parlament környéke, valamint a Hősök tere – Andrássy út. A további két szakasz már országúti mezőnyszakasz lesz, ezekről azonban csak pletykák keringenek. Logikusnak tűnik a dunántúli folytatás, a Balaton környékével, de konkrétumokra még néhány hónapig várnunk kell.
Egy biztos: most már elhihetjük, hogy jövőre hazánkba érkeznek a világ legjobb országúti kerékpárosai.
Kép forrása: Aktív Magyarország