Napsütés és rengeteg nevező Orfűn az 5Próbán! Hír

sportagvalaszto.hu
2016/06/13
Hatalmas érdeklődés mellett zajlott az idei esztendő második kiemelt 5próba Rióba eseménye.
Hirdetés

Nem csalódott, aki igazi, hamisítatlan tömegsport-élményre vágyott szombaton, a Pécsi-tó partján: ragyogó napsütés, remek hangulat illetve a Pécsi Sport Nonprofit Zrt., mint az esemény társszervezője által kitűnően előkészített útvonalak fogadták az 5próba Rióba programsorozatra érkezőket – minden adott volt tehát a szabadidő aktív eltöltéséhez.

A Baranya megyei településen már korán reggel megérkeztek az első helyszíni nevezők a 8 órakor elrajtoló gyaloglás tusára, az idő előrehaladtával pedig ez a létszám folyamatosan emelkedett. Délelőtt a túrázók mellett a futók is rajthoz álltak, akik választhattak, hogy egy vagy három és fél kört teljesítsenek a csodálatos Pécsi-tó körül. A rendezvényközpont tőszomszédságában lévő csónakház előtti stégen ekkor már javában gyülekeztek a kajak-kenu, illetve sárkányhajózás próbára nevezők, akik 10 órától szakaszosan, folyamatosan szálltak vízre. Nem kellett sokat várni az első úszókra sem: a tó túloldalán fekvő szabad strandon egy órával a déli harangszó előtt csobbant az első csoport, akik abszolválták a 300 vagy 1500 méteres, hatalmas bóják által kijelölt nyíltvízi távot.

A sűrű délelőtti program ellenére délutánra is maradt bőven esemény. Pontban 14 órakor, mindenki két kerékre pattant: ekkor startoltak ugyanis a kerékpározók a Széchenyi téri rendezvényközpontból, és akkor álltak rajthoz azok a bátor bringások is, akik az orfűi kilátótól induló, mintegy 800 méter hosszú, rendkívül meredek downhill-pályán tették próbára tudásukat – és szerencséjüket.

 

Napsütés és rengeteg nevező Orfűn az 5Próbán! Forrás: Sportagvalaszto.hu
Napsütés és rengeteg nevező Orfűn az 5Próbán!
Kép forrása: Sportagvalaszto.hu

 

A rendezvény – rendhagyó módon – eredményhirdetéssel ért véget, hiszen az EvoChip jóvoltából a futás, a kerékpár, valamint a downhill számokban valamennyi teljesítő időeredménye rögzítésre került. A színpadon felvonuló legjobbak hatalmas ováció közepette vehették át megérdemelt serlegüket, illetve a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos szponzora, a Scitec Nutrition által felajánlott értékes táplálék kiegészítő termékeket. A DECATHLON is ismét kedveskedett a próbázóknak hiszen a szerencsések között 10 ajándékutalvánnyal lett kisorsolva.

Az eseményen résztvevő több mint ezer nevező tehát ragyogó körülmények között sportolhatott és gyarapíthatta tovább riói pontjainak számát – a kérdés már csak az: ki lesz az a szerencsés és nem utolsósorban kitartó Próbázó, aki másodmagával együtt utazhat a riói olimpiára! Válasz július végén, addig pedig folytatódhat a szorgalmas pontgyűjtés a hátralévő három kiemelt eseményünkön: június 25-én Tiszafüreden, július 2-3-án Révfülöpön, és végül július 23-án a Margitszigeten. Várunk minden érdeklődőt sok szeretettel!

Hirdetés