Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek

Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek

Benecz Ferenc
Benecz Ferenc - Támogatott tartalom
2023/04/25
Mivel igazából a kerékpározás nem beltéri sport, olykor előfordul, hogy esőben, sárban tekerünk, és ez rendjén is van. Sok emlékezetes kalandnak és élménynek része a csapadékos időjárás, vagy az elázott terepkörülmények. De hogy egy ilyen kerékpározás csak jó élményt tartogathasson, fontos bringánk ápolására és karbantartására is odafigyelnünk.

A német F100 márka ehhez nyújt segítséget. Az 1975-ben Dr Wack által alapított cég alapfilozófiája egyszerű: olyan termékek és megoldások fejlesztése, melyek egyéb termékek működését jelentősen javítja.

Kutatás és fejlesztés a kerékpártisztítás és kenés terén

Ezen elhivatottságnak eredménye is van, hiszen az elmúlt közel 50 év alatt, a rendkívüli kenést, valamint kopás- és korrózió elleni védelmet nyújtó termékek számos nemzetközi elismerést és díjat kaptak már - miközben az aktív kerékpárosok egyre nagyobb része elégedetten használja.

Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek-1
Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek
Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek-1
Forrás: Mozgásvilág.hu

Egy felső kategóriás termékeket gyártó cégnek természetesnek kell lennie, hogy foglalkozik a környezet megóvásával, hát még egy szennyeződések eltávolítására szakosodott márkának! Ennek megfelelően az F100 által kínált tisztító- és ápolószerek környezetbarát összetételűek, de ha nagyon körültekintőek vagyunk, választhatjuk a biológiailag lebomló, és természetes alapanyagú termékeiket is!

F100 kerékpártisztító- és ápoló termékek

Ismerd meg az F100 termékeket - használatuk nagyon egyszerű, hatékony és rendkívül eredményes! Speciális összetételüknek köszönhetően gyorsan és könnyedén eltávolítják még a makacs szennyeződéseket is, és használatukkal a következő alkalom még könnyebb.

F100 Bicycle-Cleaner

Intenzív tisztítószer, aktív zsírbontó formulával a makacs szennyeződésekhez. Az egész kerékpáron használható, beleértve a láncot is. Nem tartalmaz savakat! Csak fújjuk le a megtisztítandó részeket, hagyjuk 5-10 percig hatni, majd gyenge vízsugárral mossuk le.

Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek-3
F100 Bicycle-Cleaner
Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek-3
Forrás: Mozgásvilág.hu

F100 Chain-Cleaner

A használat közbeni kopásból eredő fémpor, a láncra felvitt kenőanyag maradványai, a menetközben a láncra tapadó homok- és egyéb szennyeződések együttese egy igen makacs réteget alkotnak, ami megakadályozza, hogy a legtöbb kenőanyag a következő kenés során kellően behatoljon a láncszemek közé. Ez a termék kiválóan kombinálja a tökéletes tapadást, az áteresztő képességgel, ráadásul öntisztító formulája révén növeli a lánc élettartamát. Korróziógátló adaléka révén nem csak tisztít, de megakadályozza a fémfelületek oxidáxióját is. Nem tartalmaz savakat és elérhető spray, valamint olajcsepegtetős kiszerelésben is.

Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek-5
F100 Chain-Cleaner
Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek-5
Forrás: Mozgásvilág.hu

F100 Chain Lube

A kerékpár egyik leginkább igénybe vett alkatrésze a lánc. Nem csak a kosz és víz éri, de magas kopásnak és feszültségnek van kitéve. Alkalmas minden kenést igénylő alkatrészhez, így például láncok, rugóstagok, bowdenkábelek kenéséhez. Lánchoz való használata során drasztikusan csökkenti a súrlódást és ezzel megnöveli az élettartamát. Speciális összetételének köszönhetően nagyon jól tapad meg a felületen, miközben kiváló korrózió- és kopásvédelmet biztosít.

Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek-8
F100 Chain Lube
Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek-8
Forrás: Mozgásvilág.hu

F100 Dry Lube

A legtöbb kerékpárjára adó bringás azt szeretné, hogy a lánc környékén, vagy a ruházatán ne jelenjen meg a lánckenésből eredő nyom. Erre találták ki a száraz kenőanyagokat, de a legtöbb nem nyújt kellő korrózió- és kopáselleni védelmet. Az F100 terméke, az új hibrid formulájának köszönhetően ötvözi az olajos- és a száraz kenés előnyeit – egy átlátszó, rugalmas és szenny- illetve víztaszító védőréteget képez a láncon és a lánckeréken egyaránt, jelentősen csökkentve a súrlódást és korróziót. Rendkívül erősen tapad, így hosszú ideig biztosítja a megfelelő védelmet.

Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek-6
F100 Dry Lube
Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek-6
Forrás: Mozgásvilág.hu

Elektromos kerékpárokra optimalizálva

Az elektromos kerékpárokon még több kényes alkatrész található, melyekre a kerékpártisztítás során is tekintettel kell lenni. Az F100 Express-ápoló formulájához nem szükséges hozzáadott vizet használni. Csupán lefújjuk a kerékpárt, hagyjuk pár percig dolgozni a tisztítószert és le is törölhetjük, elkerülve ezzel, hogy az elektromos alkatrészekben kárt tegyen a nedvesség. Az F100 eBIKE kenőolaj kifejezetten ebike modellekhez lett kifejlesztve, mivel egy elektromos rásegítéssel rendelkező kerékpár láncát drasztikusan nagyobb igénybevétel éri. Speciális formulája révén még ezen intenzív használat során is erősen tapad a felülethez, ezzel biztosítva minden helyzetben a szükséges kopás- és korrózióvédelmet – megakadályozza a kúszóáramokat. 

Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek-2
Egy felső kategóriás termékeket gyártó cégnek természetesnek kell lennie, hogy foglalkozik a környezet megóvásával
Már hazánkban is elérhetők az F100 termékek-2
Forrás: Mozgásvilág.hu

A BIO termékcsalád

Azok számára lettek ezen termékek kifejlesztve, akik maximálisan odafigyelnek környezetük megóvására - természetes és megújuló nyersanyagokból készülnek. 

F100 Bicycle-Cleaner: Közel 97%-ban természetes és megújuló nyersanyagokból készült kerékpártisztító nem tartalmaz illatanyagot és színezéket. Aktív zsíroldó hatású, felold minden makacs szennyeződést – érzékeny felületeken is alkalmazható. De nem csak a szer környezetvarát, hiszen a palackja és címkéje is újrahasznosítható anyag!

F100 BIO Chain-Cleaner: Közel 90%-ban megújuló nyersanyagokból álló lánctisztító, mely könnyedén lebomlik (a termék megfelel az OECD 301(F) szabványnak). Nem tartalmaz sem illatanyagot, sem színezéket. Hatékonyan oldja a szennyeződéseket, és véd a kopás- valamint a korrózió ellen. Javítja a lánc élettartamát. Palackja és címkéje is újrahasznosítható!

F100 BIO Chain Lube: Közel 90%-ban megújuló nyersanyagokból álló, a DIN EN 16807 szabványnak is megfelelő természetes-alapú lánckenő, mely nem tartalmaz illatanyagot és színezéket. Könnyedén lebomlik (a termék megfelel az OECD 301(F) szabványnak). Nagyon magas kopás elleni védelmet, és kiváló kenést biztosít, ezáltal jelentősen csökkenti a kerékpározáshoz szükséges erőkifejtést – nagyon hosszú ideig! Palackja és címkéje is újrahasznosítható!

F100 BIO Dry Lube: Ez a száraz kenőanyag magas arányban tartalmaz megújuló nyersanyagokat – bio-alapja révén megfelel a DIN EN 16807:2016 szabványnak is. A biológiailag lebomló tulajdonsága révén pedig az OECD 301(F) szabványnak. Nem tartalmaz sem illatanyagokat, sem színezékeket. Kiválóan befedi a láncszemeket és lánckerekeket, mely védőréteg optimális védelmet nyújt a kopás- és korrózió ellen, miközben csökkenti a súrlódást! Palackja és címkéje is újrahasznosítható!

Kerékpárápolás minden kerékpár tulajdonosnak

Az F100 kerékpárápoló termékcsalád nagy előnye, hogy az otthoni tisztítás első fázisától kezdve, az alkatrészek ápolásáig kínál termékeket, amelyekkel hatékonyabban és kíméletesen gondoskodhatunk a kerékpárunk alkatrészeinek megfelelő és hosszantartó működéséről. Az F100 termékeknek minden kerékpár tulajdonos tárolójában helye van, akár csak a tisztításról, csak a kenőanyagokról, vagy a komplett kerékpárápolásról van szó. Környezettudatos kerékpárosok számára pedig elsők között ajánljuk az F100 BIO termékcsaládját.

Az F100 kerékpárápoló termékeket keresd a hellocar.hu webshopban!

hellocar.hu