- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
A tavalyi évben világranglista-elsőséget szerző német Multivan Merida Biking Team versenynaptárából már év elején kiderült, hogy idén is rajthoz állítanak néhány versenyzőt a T-Mobile Top Maraton sorozat első állomásán, a Caprine Maraton Szilvásváradon. Andreas Rottler csapatvezető a napokban, levélben megerősítette magyar meghívójánál: a 2005-ös Európa-bajnoki nyerő páros, a tavaly Duna Maraton-győzelmet szerző Hannes Genze és Andreas Kugler érkezik hazánkba a május 30-ai versenyre.
Rottler rövid közleményben tudatta a – Merida kerékpárokat forgalmazó – magyar meghívóval, hogy a versenyre a német Hannes Genze és a svájci Andreas Kugler mellett egy kisegítő személy is utazik a csapattal.
Hannes Genze tavaly több jelentős nemzetközi maraton-versenyen, többek közt a Trans-Schwarzwald-on és a Trans-Germany-n is előséget szerzett, az Európa-bajnokságon 9. helyen zárt, 2006-ban a német bajnoki trikót kapta. Andreas Kugler a Trans-Schwarzwald-on a győztes csapat tagjaként végzett 2009-ben, a Cape Epic-en összetettben lett harmadik, 2007-ben Eb-ötödik és vb-tizenkettedik helyen zárt, míg 2005-ben Európa második legjobba lett Genze mögött, a világbajnokságon pedig 9. lett. A duó a jubileumi, tízedik Duna Maraton dobogójának első két helyén osztozott, megelőzve a harmadik helyen célba érő olimpikon Parti Andrást.