Kettős Bringabanda győzelem a MTB Pikniken Hír

MTB piknik
2011/06/27
A Mountainbike Challenge második versenyeként Vértesbogláron rendezték meg a MTB Pikniket, amelyen kettős Bringabanda siker született.
Hirdetés
A háromszáz résztvevővel elrajtoló futamon végül Baros Bálint és Búr Zsolt kéz a kézben haladtak át a célvonalon. A korábbi évekhez képest több mint kétszer annyian neveztek a Piknikre, amely a szervezőket is meglepte, így a helyszínen nevezők nagy száma némi csúszást okozott. Végül fél tizenegykor rajtolt el az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő MTB Piknik, amelyen 20 és 55 km-es távokon mérhették össze az erejüket a hegyibringások. A mezőnyben jelen volt a Mountainbike Challenge sorozatot népszerűsítő "arcok" közül három is: Pálmai Zsolt, Tóth András és Búr Zsolt. A falut bejáró lassú rajt után a rajtterületre visszatérve kezdődött meg a verseny a Kuti-földeken átkelve a Kakuk-hegy, Kerek-hegy irányába. Az élen Hasenfratz, Búr, Baros, Pálmai, Makács boly hamar széthúzta a mezőnyt, ám 7 km után Búr Zsolt egy meredekebb szakaszon ellépett a többiektől és Csákányos-pusztáig sikerül 1 perces előnyre szert tennie. A Mária-szakadék utáni elágazásnál a pályát átszalagozó, szorgos kezek nyomán az élmezőny nagy része rossz irányba fordult. A Mészáros-hegy csúcsán lett az élboly számára egyértelmű az eltévedés ténye és visszafordulva nagy erőket mozgósítva eredtek a vezetést átvevők után. Az időközben élre álló Baros Bálintot 20 km-es hajsza után a Vérteskozmára vezető emelkedőn érte utol az addigra egyedül üldöző BúZsó és az innen hátralévő 15 km-t a csapattársak egymást segítve tették meg. A győzelmet megszerző Bringabandás páros alig több mint 2 óra alatt teljesítette az 55 km-es távot. A versenyközpontként szolgáló tisztás újra megtelt, ahogy a bringások visszaérkeztek a pályáról, a mezőny jelentős része 3 óra körüli idővel teljesítette az 55 km-s hosszabb távot. Természetesen a vértesboglári verseny védjegyéül szolgáló piknik hangulat sem maradt el és minden résztvevő megtapasztalhatta a vértesi falu lakóinak végtelen vendégszeretetét, akik gulyással, túrós csuszával és a legendássá váló fánkkal kedveskedtek az indulóknak. Ráadásul mindenki annyit fogyaszthatott, amennyit bírt! A Mountainbike Challenge újabb kihívásra nem kell sokat várni, ugyanis két hét múlva, szombaton Erdőbényén a Drótszamár Fesztivállal folytatódik a sorozat. Eredmények: Férfi, 50 km: Baros Bálint – Bringabanda SC Búr Zsolt - Bringabanda SC Makács Gábor - Testbike.hu-PCCC Női, 50 km: Orosz Anita – Trek SE Cséri Szilvia – ZKSE Bartos Judit – Merkapt Maraton Team SE
Hirdetés