Így előzd meg a kerékpáros sérüléseket Hír

(x) - Támogatott tartalom
2018/06/15
A kerékpározás a legjobb ízületkímélő sportág

A nagy sebesség, időjárás változás, váratlan akadályok – főként ezek okozzák a kerékpáros baleseteket, a bukásokat, amelyek olykor halálos végkimenetelűek is lehetnek. A kerékpársportban a legfontosabb a megfelelő védőfelszerelés – ezt hangsúlyozza dr. Knoll Zsolt, ortopéd-traumatológus, térdspecialista, az Emineo Magánkórház vezetője is, aki a kerékpározást a legjobb ízületkímélő sportágnak tartja.

"Ha megtanulunk jól esni, az bizonyos szempontból javíthat a helyzetünkön, hiszen a kerékpársport az, amiben ha bukunk, all-in van, mindenünk sérülhet, ha nem tudjuk, hogy miként védjük meg magunkat ebben a helyzetben. Semmi mást nem kell tenni, csak hagyni kell kigurulni az energiát magunkból, s akkor kisebb-nagyobb zúzódásokkal megússzuk. Ha nem ezt tesszük, jön a csuklósérülés, az alkar törése, a könyökficam, mountainbike-ban pedig a kulcscsonttörés, ami az egyik leggyakoribb sérülés” – mondja dr. Knoll Zsolt.

Egy korábbi felmérés alapján a legtöbb kerékpáros sérülés térd-, illetve deréktájon történik, de gyakoriak a váll- és combsérülések is – általában ficamokkal, repedésekkel, törésekkel, zúzódásokkal érkeznek a delikvensek a kórházakba. Ám akadnak olyan sérülések, amelyek nem baleset következtében alakulnak ki, s amelyek bizonyos szabályok, feltételek betartásával megelőzhetőek.

 

Nem balesetben előforduló kerékpáros sérülések

Megfelelő kerékpározási technika

„Véleményem szerint a legfontosabb a réteges ruházat, hogy az ízületeink ne fázzanak meg, s így a jövőben ne alakuljanak ki reumatikus panaszaink – mondja a szakember. – Fontosnak tartom, hogy helyesen bringázzunk, ha így teszünk, nem terhelünk feleslegesen semmilyen ízületet, ha azonban nem tudjuk a jó technikát, akkor bizony térdproblémáink lehetnek. A sportolóktól általában azt szoktam kérni, hogy öt fokban befelé tartó lábfejjel bringázzanak, ez bekényszeríti a térdüket a kerékpárvázba, és onnan tekernek ki. Semmi mást nem kérek, csakhogy nézzenek meg egy országúti közvetítést, ahol, ha hátulról veszik a versenyzőt, egyszerűen nem lehet látni a térdét. A jó bringások nem úgy tekernek, mint akinek a lába között ott van a gázpalack.”

Helyes kerékpárbeállítás

Dr. Knoll Zsolt a kerékpár helyes beállítására, a jó vázgeometriára is felhívta a figyelmet, hiszen ennek is megelőző hatása van.
„Ha rossz a kerékpárunk beállítása, akkor mind a csuklóban, mind a nyakban, a csípőben és a gerincben is kialakulhatnak alapproblémák. Országszerte vannak olyan kerékpáros centrumok, amelyekben kifejezetten a beállításokkal foglalkoznak, ez egy-másfél órát vesz igénybe az ember életéből, de nagyon megéri” – magyarázta a szakember, aki szerint nem ördöngösség a kerékpáros sérülések megelőzése.

  

A protektorok, vagyis a bukósisak, a szemüveg, a kesztyű mellett figyelni kell tehát a réteges öltözésre, hogy mindig legyen nálunk folyadék, legyen nálunk ionpótlás, banán és csokoládé, hiszen leesett vércukorszinttel nagy a valószínűsége annak, hogy a bukást sem kerüljük el.

 

 

Emineo
Emineo