X. Sintesi Bike Bükk Maraton Buruczki és Dósa a bükki jubileumon megvédte tavalyi elsőségét 80922-rajt_bukk2010.jpg A 2009-es bükki versenyen felnőttek közt bajnokságot nyerő Buruczki Szilárd és Dósa Eszter idei győzelmével ért véget vasárnap délután a felsőtárkányi, jubileumi Sintesi Bike Bükk Maraton . A T-Mobile TOP Maraton sorozat 3. állomására 8 ország 1450 kerekese nevezett, a rajtvonalon végül a 93, 57 vagy 37 kilométeres távot választva 1200-an haladtak át; a szervezők 27 kategóriát díjaztak. Az augusztus elsején debütáló rajt-cél terület, az Egeres-völgy , csodálatos helyszínnek bizonyult, az előző napi égszakadás azonban alaposan eláztatta a versenypályát. A gyermekek szombaton a Titán-kupán állhattak rajthoz, a túrázni vágyók vasárnap a T-Mobile Természetjáró Túra alkalmával a Vöröskő-forrásig tekerhettek. 80922-RX6P9646.jpg A díjakat Juhász Attila, Felsőtárkány polgármestere adta át. A mellett, hogy üdvözölte a tíz évre szóló megállapodást, mint mondta, mindent megtesznek, hogy a községben mind nagyobb teret adjanak a kerékpársportnak. - Az előző napi esőzések kicsit átírták a forgatókönyvet, de sikeres jubileumot zártunk. Bízom benne, hogy az Egeres-völgyben megtaláltuk a verseny új otthonát! – tette hozzá a főszervező, Nagy Ádám. Személyes tapasztalatok Az előző napi esőzésre, majd a verseny napján tapasztalt hőségről a szervezők nem tehetnek, ezt be kell nyelni. A pálya viszont nagyon szuper volt, pont, ahogy kollégák mesélték pár héttel ezelőtt , amikor előtesztelték a rövidtáv útvonalát (amúgy én hosszú távot akartam volna menni, de nem volt már hely, ezért tekertem csak rövidet... nem azért, mert puha vagyok :) ). 80922-RX6P9614.jpg Két hiányosságot azért kiemelnék, a parkolást és a bringamosókat. Mielőtt azonban csak a szubjektív véleményemmel bombáználak Téged, beszéltem Nagy Ádámmal, a főszervezővel. Parkolás ra elvileg 500 férőhely állt rendelkezésre a réten, ami önmagában jó lenne, de a gyakorlatban sokkal kevesebb kocsinak maradt hely - ami részben a felázott, dagonyás terepnek köszönhető. A többiek a falu utcáiban parkoltak le, ami további bonyodalmakat szült. Az elképzelés ugyanis az, hogy a versenyt nézőbaráttá kell tenni, ergo, minél nagyobb szakaszon a faluban kell elvezetni az útvonalakat. Ám mivel az útvonalakon az autók parkoltak, a gyalogosok az út közepén sétáltak, a bringásoknak sűrűn kellett "utat, utat" felkiáltással helyet szerezniük. Ez mindenképp fejlesztésre szorul, jövőre kijavítják a hibákat. 80922-RX6P9884.jpg A másik probléma a bringamosó knál - illetve azok helyén - keletkezett, ugyanis túl kevés volt belőlük. Mint megtudtuk, a helyi áramszolgáltató nem készült el időben a terep áramellátásával, ezért tudták csak szerényen megoldani a mosást. Önmagában még ez nem is lenne olyan gáz, csak sajnos azt generálja, hogy néhány kevésbé figyelmes versenyző környezetkárosító megoldásokkal szabadul meg az olajos alkatrészekre tapadt sártól. Jövőre legalább 8 nagynyomású mosót is hadrendbe állítanak, illetve tervbe van véve egy nagy medence is, amiben pancsolni lehet. Szóval jövőre c sajos medencés party a 2011-es Bükk Maratonon. :) 80922-RX6P9954.jpg E redmények (1450 nevező): Klikk ide!