Hétvégén Zalakaros Maraton, ötödször Hír

Vasvári Press
2011/07/20
A 74 kilométeres, két körből álló táv mellet 39 kilométer vár a rövidebb szakasz teljesítőire.
Hirdetés
A Zalakaros város napjához csatlakozó országúti kerékpárverseny és túra immár ötödik alkalommal várja a Kis-Balaton környékére a bicikliseket július 23-án, szombaton.
A 74 kilométeres, két körből álló táv mellet 39 kilométer vár a rövidebb szakasz teljesítőire. Ebben az évben is lehetőség nyílik a Kis-Balatont megkerülő túrán indulni, amelynek távja 36 kilométer lesz.
 
81716-zalakaros_maraton2010.jpg
 
A Zalai-dombságban ismét több kategóriában és különböző távokon kerékpározhatnak a profik és a hobbi kerekesek. Idén a Zalakaros Maraton a Határon Túra 2011 elnevezésű program felkészítő túrája is egyben, melyen a Gyimesbükktől Budapestig tartó túra előnevezettei vesznek részt.
A hosszabbik táv abszolút győztese egy kétnapos, kétszemélyes hétvégét nyer a Hotel Karos-Spa jóvoltából. Az V. Zalakaros Maraton minden indulója ajándék pólót kap. A verseny rajtja 15 órakor lesz a zalakarosi Gyógyfürdő téren, ahol még a verseny napján is várják a nevezőket.
 
81716-zalakarosmaraton2010.jpg
 
A maratonon évről évre több mint háromszázan vesznek részt, ezúttal is hasonló részvételre számítanak a Vuelta Sportiroda szervezői. 
Az eseményre a tavalyi árakon nevezhetnek a kerékpárosok a www.kerekparinfo.hu weboldalon.
Hirdetés