Ebike-kal is nevezhetsz a Bükk Maratonra Hír

Simon Ádám
Simon Ádám
2017/11/29
2018-ban a közel 60 kilométeres középtávon elektromos rásegítéses kerékpárokkal is lehet indulni.
Hirdetés

Alig egy-két órája hirdették ki a Bükk Maraton facebook oldalán, hogy 2018-ban középtávon bevezetik a pedelec kategóriát.

Ahogy az várható volt, a kommentekből látszik a megosztottság és az újtól való félelem is, ezért megkerestük a Bükk Maraton szervezőjét, Nagy Ádámot, hogy a részletekről kifaggassuk.

 

Ez tuti, tényleg lesz pedelec kategória jövőre?

Igen, nagyon szeretnénk, reméljük, hogy lesz elég nevező is hozzá.

Meg lesz határozva, hogy valóban csak pedelec típusú ebike-kal lehet indulni?

Nem tervezzük, hogy a rajt előtt minden induló kerékpárját bevizsgáljuk, nem is teszünk tehát különbséget, hogy pedelec (maximum 25 km/h sebességig segít), vagy s-pedelec (45 km/h sebességig segít) típusú bringával indulnak-e. Jellemzően amúgy itthon pedelec kerékpárokat lehet találni, de mivel a 60 kilométer alatt gyorsan le lehet meríteni az akkumulátort, nem kell féktelen száguldozásra számítani.

Pótakkumulátort vihet majd magával a versenyző?

Nem hinném, hogy sokan rendelkeznének pótakkuval (aminek ára igencsak borsos) és nem is kifejezetten könnyű, hogy csak úgy magával cipelje az ember versenyen, de úgy tervezem, hogy a szabályzatban ki fogjuk kötni, hogy nem lehet pótakkut vinni.

Együtt indítjátok az ebike mezőnyt a többi kerékpárossal?

Néhány perccel a rásegítés nélküli mezőny előtt fogjuk indítani az ebike bringásokat, hogy ne legyen ebből fennakadás.

Fontos megjegyezni, hogy a pedelec, vagy akár az s-pedelec kerékpárok kizárólag rásegítenek, vagyis tekerés nélkül nem aktiválódik a motor. Ugyanakkor a 60 kilométeres távon nem is célszerű maxra járatni a rásegítést, mert féltáv előtt lemerülhet az akkumulátor. Sokkal valószínűbb az a forgatókönyv, hogy gazdaságos módban használva, a nehezebb emelkedőknél lesz szerepe a rásegítésnek, aminek így az a pozitív hatása is lehet, hogy a kevésbé elfáradt kerékpárosnak több ereje marad a technikás lefeléken, plusz a felfeléken is kevesebb lesz a bringáját toló versenyző.

Hajrá!

Hirdetés