- Futás
- Hegymászás
- Kerékpár
- Túra
- Sí
Tavaly összesen 2162 budapesti bringás, 293 csapat és 1033 egyéni kerekező regisztrált az akcióra, akik 21.235 kg széndioxid kibocsátást spóroltak meg a városi közlekedőknek.
Idén, az országosra bővített kampányban hat héten keresztül lehet a kerékpáros kilométereket gyűjteni.
Hogy miért jó, ha az ember kerékpárral indul munkába? A Kerékpáros Magyarország Program és a „Bringázz a munkába!” kampány megalkotóinak több érve is van erre. Először is, mert a kerékpáros – szemben autós társával – mindenképpen mozog. Azaz már tett valami az egészségéért, így kiegyensúlyozottabb, pihentebb és aktívabb lehet a munkahelyén is.
Másodszor, mert a kerékpár nem környezetszennyező közlekedési eszköz, kerékpárral rövidebb távolságba könnyebben és gyorsabban lehet eljutni. Harmadszor, mert biciklizni jó, a biciklizéssel mindenki csak nyerhet, s minél többen kerekeznek annál nagyobb az esély, hogy a kerékpározás társadalmi elfogadottsága, közlekedésben betöltött szerepének megítélése is javuljon.
A tavalyi budapesti akció (amelynek szponzorálásába a magántőke is beszállt) sikeres zárása arra ösztönözte a szervezőket, hogy idén tavasszal már országosan is meghirdessék a „Bringázz a munkába!” kampányt.
A GKM idén április 22. - május 31. között, hat héten keresztül várja azoknak az elszánt egyéni, vagy 2-5 fős biciklis csapatok jelentkezését, akik az akció ideje alatt naponta, de legalább 10 alkalommal, kerékpárral mennek be a munkahelyükre. Azok a csapatok, akik legalább 10 alkalommal ülnek biciklire, a kampány végén sorsoláson vesznek részt, ahol értékes és hasznos nyereményekben részesülnek, az első 5000 résztvevő, aki regisztrál és ugyancsak legalább 10 alkalommal kerékpározik munkahelyére – garantált ajándékot kap. Regisztrálni, április 15-től a www.bringazzmunkaba.hu honlapon lehet.
Az idei „Bringázz a munkába!” akciót sok önkormányzat támogatja és ösztönzi, ugyanis ez a hozzáállás sokat számít a Kerékpárosbarát Település cím elnyerésében. A cím pedig extra pontot jelent a GKM kerékpárút pályázataiban.
A tavalyi kampány sikerének is köszönhető, hogy egyre több munkáltató és munkavállaló érzi saját ügyének a kerékpárosbarát szemlélet terjesztését, egyre többen gondolják úgy, hogy a kerékpározás nemcsak egyszerű közlekedési forma. Jóval több ennél. Egy élhetőbb világ képét vetíti előre, amelyben a kerékpárosok egyenrangú résztvevői. Nem elzártan egy autóban ülnek, hanem szabadon és gyorsan haladnak előre, miközben aktív résztvevői a lakókörnyezetükben folyó közösségi életnek is. Napjainkban a motorizált közlekedés aránya nagyobb, mint bármikor korábban. Ugyanakkor a mozgáshiány, a környezeti károk, az elidegenítő autós életmód az európai lakosság életminőségét és pénztárcáját is egyre inkább veszélyezteti. A kerékpározás ezzel szemben ideálisan óvja testi és lelki egészségünket, környezetünket, és a modern életstílus elválaszthatatlan része. A GKM és a Kerékpáros Magyarország Szövetség legújabb kampánya, a Bringázz a munkába! is ezt a célt szolgálja.