Backpacking mountain bike túra vadregényes hazai tájakon Hír

Backpacking mountain bike túra vadregényes hazai tájakon Hír

Benecz Ferenc
Benecz Ferenc
2017/08/10
Nagy, 70 literes hátizsákkal a hátunkon, több napra terepkerékpározni indulni kell egy nagyfokú elszántság, de mindenképp megéri kipróbálni...
Hirdetés

Hazánk északi, észak-keleti része a mai napig őrzi vadregényes jellegét, amit csak erősít, hogy ezek a területek valamiért  kiesnek a turisták főbb desztinációi közül. Ebből eredően kitűnő célpontot jelentettek számunkra. A terv az volt, hogy két nap alatt átszeljük a Cserhátot délről északnak, majd visszafele a Karancs-Medvest, hogy szinte egy teljes kört tegyünk meg ezen a vidéken. Mindezt úgy teljesítve, hogy a lehető legkevesebbet guruljunk aszfalton…

Így Hollókő mesébe illő fehér házai közül, a kecses vár árnyékából indultunk el két napos utunkra.

 

Jól indult, de benéztük

A kerékpáros jelzést követve tekerünk ki a Világörökség részeként nyilvántartott településrészről, északnak tartva. A napi tervezett penzum cirka 60 km és kb. 1800 méter szint – nem mondható vészesnek már közepes kondíció mellett sem. A napi cél Somoskő, ahol átbivakoljuk az éjszakát.

Magunk mögött hagyva Hollókőt előbb macskakövön, majd aszfalton, végül rossz minőségű, mára már inkább kátyúkból és repedésekből álló betonon gurulunk, Palócföld szíve felé haladva. Magával ragadóan vadregényes ez a vidék. A dimbes-dombos, hullámzó tájban megbújó apró és érdekes nevű falvak, a tarka szántók és legelők közé elszórtan beékelődő zöldellő erdőszigetek látványába és a madárcsicsergéssel teli levegőbe azonnal beleszerelmesedünk.

Nagylócra már földúton érkezünk, de nem maradunk sokáig, mivel pár házzal arrébb hasonló úton távozunk is a településről. Bár jobban szeretjük a valódi terepet, ez a szakasz olyan hangulatos és tempós, amitől mindketten csak vigyorgunk végig. Balunkon a távolban Szécsény panorámája tárul elénk, jobbunkon búzatáblák és erdőszigetek egymást váltogató színfoltjait kerülgetjük.

 

Első nap - Érkezünk Benczúrfalvára Forrás: Paraferee - mozgasvilag.hu
Első nap - Érkezünk Benczúrfalvára
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

Ez az élvezetes, cirka 15 kilométeres rész Benczúrfalváig tart, ahonnan pár kilométernyi aszfaltozás vár ránk. Pilinyen csak átgurulunk, majd ahogy a házak elfogynak, ismét végre földúton tekerünk. Az út bevisz minket a dombok közé, ahol mélyen a völgy szívében hatalmas farm bújik meg, sok száz marhával, birkával.

Pár kilométerrel később víz szaga csapja meg az orrunkat. Ezek szerint elértük a Komravölgyi víztárolót, ahol előzetesen terveztünk ebédelni, így mivel már elmúlt dél, le is gurulunk a partjára, ahol elfogyasztjuk a madárlátta ünnepi sonkát és a kenyerünket.

Nehezen vesszük rá magunkat, hogy tovább induljunk, de messze van még a cél. Innen továbbgurulunk Mihálygergére, ahonnan rövid ideig kénytelenek vagyunk ismét országúton koptatni a kerékpárjainkat. Szerencsére megint csak pár kilométert kell így megtennünk. Még Karancskeszi előtt egy balossal búcsút intünk az aszfaltnak, és célba vesszük a határt, pontosabban a határ mentén húzódó ösvényt. Idővel jól állunk, a hátra levő kb. 30 kilométert már fél lábbal is… gondoltuk ekkor.

Hosszú kaptató végén érjük el a határköveket és az azokat Ipolytarnóctól Karancsig szorosan követő ösvényt. Jutalmul szusszanunk egyet, miközben az utolsó fél liter vizünket kezdjük kortyolgatni. Mivel az utolsó cirka 20 kilométeren nem volt vízvételi opció, és a térkép alapján a hátra levő részen nem is lesz már, ez még nagy gond lehet...

 

Első nap - csak a határköveket kell követni Forrás: Paraferee - mozgasvilag.hu
Első nap - csak a határköveket kell követni
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

Innen a zöld sávjelzést kell csak követni, ami a térkép szerint kicsit hullámvasútszerűen halad, a végén egy nagyobb mászással a Karancs tetejére. Talán nem lesz gond a kevés víz… Igen ám, csak egy dologgal nem számoltunk, még annak ellenére sem, hogy a térképen jól láthatóak a sűrű szintvonalak. Mivel a jelzést a határ vonalához igazították, aminél nem a terep adottsága számított, így az a meredek hegyoldalakat nem kerüli, hanem egyszerűen toronyiránt felmegy rá. A karancsberényi leágazásig egész tekerhetőnek nevezhető az út, ám innen komoly változás történik a terepen.

A legmagasabb pontig előttünk volt még nagyjából 300 méternyi szintkülönbség, ám ebből az utolsó 12 kilométeren 1100 méternyi mászás lett! Amit összeszedtünk felfele, a nem ritkán 30-40%-os emelkedőkön, azt a túloldalt rövid, de meredek lejtőkön szinte teljesen el is "dobtuk". Ráadásul a mászások olyan meredekek, hogy vállon kell cipelni a bringát, tyúklépésekben haladva, miközben minden második lépésünknél visszacsúszunk egy féllépésnyit…

Kegyetlen erőveszteséggel haladunk előre, felélve a másnapra szánt energiazseléket és szeleteket is, no meg az utolsó csepp folyadékunkat. Mindezek mellett a pszichénk is fárad a folytonos, hasztalannak tűnő fel-le haladás miatt. Minden kaptató végén várjuk a pillanatot, hogy felérünk végre a Karancsra, és véget ér a küzdelem… de mindig csak újabb lejtő, majd újabb mászás vár ránk.

Aztán, az utolsó pillanatban, mielőtt végleg megrogynánk, csak megpillantjuk a várva-várt csúcsot! Későre jár, se vizünk, se ennivalónk, csak pár szem szőlőcukor és földimogyoró. Egy kövön ücsörögve próbálunk ezekből letuszkolni a vattaérzetű szánkon keresztül, hogy valamennyi energiánk legyen még az utunk végére. Innen csak lefele kell gurulni, és hamar lent leszünk végre Somoskőn… Időközben felhívjuk kedvenc helyi szállásunkat, a Vargánya vendégházat, hogy ennyi szenvedés után legalább normális körülmények között tusolhassunk. A kertben pedig az eltervezett módon bivakolunk majd…

Pár perc alatt mind erőnlétileg, mind fejben összekaparjuk magunkat a folytatáshoz. A településre vezető ösvény élménybringázást tartogat. Kár, hogy a nagy hátizsák és a mögöttünk álló fárasztó nap miatt nem élvezzük teljesen. Persze azért az alján vigyorgunk.

Fél órával később a Vargánya vendégház előtt állunk. Megérkeztünk! El sem hiszem, hogy végre itt. Éhesek vagyunk, szomjasak és fáradtak… Nem érdekes, hogy nincs behűtve a sör, amit egész nap a hátizsákomban cipeltem. Hamar lekerül a szájáról a kupak… isteni!

 

Első nap - öt csillagos éjszakai szállásunk Forrás: Paraferee - mozgasvilag.hu
Első nap - öt csillagos éjszakai szállásunk
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

Bár a vendégháznál vagyunk, annak csak a tusolási lehetőségét használjuk ki, az éjszakát bivakolva töltjük majd a kert végében levő fedett teraszon. Házigazdánk némi étellel és házi málnaszörppel kínál minket, amit örömmel fogadunk, majd pár korty pálinkával fojtjuk le. Ezek után tuti, hogy nem kell ringatni egyikünket sem…

 

Új nap, régi kihívások

Kora reggel, ahogy kidugom a fejem a meleg hálózsákom mélyéből, fehéren csillogó fű látványa fogad. No meg egy nagy kupa ruhát pillantok meg magam mellett a priccsen. Woody nyári hálózsákja igen „hűvösnek” bizonyult, és az éjjel folyamán minden ruhát magára vett…

Habár csípős a levegő, a nap első érintésére a dér látványos párafelhővé változik. Betolunk pár falatot, majd összeszedjük magunkat menetkészre. Halk nyögéssel ülünk nyeregbe, miután az előző nap nyomai még élénk érzelmeket váltanak ki a hátsónkból…

A nap első felében az utóbbi években nagy kedvencünkké vált területen haladunk majd. Keresztültekerünk a volt kisvasút alagútján, végig a bányaúton a fennsíkra, amit aztán átszelünk, majd az élvezetes panorámaúton haladunk, egészen Rónabányáig. De nem állunk meg az egyre kihaltabb településen, mert a kerékpáros jelzést követve, pillanatok alatt magunk mögött hagyjuk a házakat, és kapaszkodunk felfele.

Utunk hol földúton, hol ösvényen halad, majd a jelzés egy ösvényen határozottan elindul lefele, Bárnának. A bobpályaszerűre kikopott, könnyedén kanyargó csapás természetes lépcső- és katlanképződményekkel tarkított, amik összességében olyan élménybringázást nyújtanak, amit még a nagy hátizsákok terhe és előző napi megpróbáltatásaink emléke sem tud elrontani! A házak közé, a temető mellé kivezető ösvény végén csak állunk lihegve és vigyorogva, miközben annyit tudunk ismételgetni, hogy „húb@zze”.

 

Második nap - egyre közelebb a célunk Forrás: Paraferee - mozgasvilag.hu
Második nap - egyre közelebb a célunk
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

A házak közül elhagyatottnak tűnő földúton bukkanunk ki. A vén fenyvesekkel és lombhullatókkal körbe vett úton egyedül érezzük magunkat a tájban. Hihetetlen és egyben ritka érzés ez napjainkban…

Egy hosszabb kaptatót követően gurulunk le Kazárba, ahol a tegnapiakból okulva az első közkútnál gyorsan utántöltjük a kulacsainkat. Innen a piros sávjelzésen haladnánk tovább, ám a települést követően nyomát vesztjük... túl jól mentünk idáig. Pedig a térkép szerint a jelzés valahol az utolsó háztól 1 kilométerre, balra letér és halad tovább délnek. Ott viszont nincs más, csak a tájjal hullámzó szántóföldek, ameddig a szem ellát.

Hosszas tanakodás után úgy döntök, hogy a két szántóföld határán kellene mennünk, s bár sem jelzés, sem rendesen kitaposott ösvény nincsen, neki eresztjük a lovakat. Miután a „csapás” nagy ívben megkerül egy nagyobb erdőszigetet, a túloldalán az addigi szegényes nyom is beleolvad a frissen szántott földbe. Sok tájékozódási pont nincs a környékünkön, mivel a dimbes-dombos szántók pont fölénk magasodnak annyira, hogy nem lehet semerre látni. Csak a magasfeszültségű vezetékek adnak némi támpontot a keresgélésben.

 

Második nap - valahol itt kellene lennie a jelzésnek Forrás: Paraferee - mozgasvilag.hu
Második nap - valahol itt kellene lennie a jelzésnek
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

Egy vén fán rálelek egy kopott, nagyjából Krisztus születése környékén felfestett piros jelzésre, majd pár méterrel ettől csapásféleség látszik. Ám nem sokáig haladunk, mert egy nádasban találjuk magunkat, jelzés és újfent csapás vagy ösvény nélkül… Végül félórás tanácstalan keresgélés után, utolsó segítségként telefonomon rálesek a Google Mapsre. Ha más nincs, toronyirányt kivánszorgunk valahogy a legközelebbi településre vagy útra. Ekkor jön a döbbenet: a Google szerint a KÖZTÁRSASÁG ÚTON állunk… a nádas közepén, két szántás között… És tényleg, ahogy a GPS jel alapján haladni kezdünk az „úton”, pár perccel később megjelenik egy erősen benőtt földút alattunk, majd romos, elhagyatott épületek közé érve megérkezünk Kisterenye településre.

Bár az előzetes tervem az volt, hogy a Mátra lábáig követjük a piros jelzést, a tapasztaltak miatt ezt módosítom hamar, és inkább aszfalton gurulunk Szorospatak fele.

Mivel előző nap a mai napra hozott energiaszeleteinket mind elfogyasztottuk, legalább ezen módosítás révén van esélyünk valami, az ünnepnap ellenére nyitva levő üzletet találni, ahol legalább ropit vagy csokit tudunk venni. A Maconkai-víztároló mellett sikerül is ez a művelet, felvásárolva a büfé teljes hotdog kínálatát – mind a kettő darabot.

A Szorospatak fele, majd az Ágasvár alá vezető régi bányaúton, leszámítva a hátsó felünkben egyre erősödő fájdalmat, könnyen megy a tekerés felfele. Forgalomnak nyoma sincs, viszont árnyék akad bőven, ami jól jön a tűző nap ellen. Ha reggel nem a saját szememmel látom a deres füvet, most el sem hinném, olyan meleg van.

A turistaházhoz ismét az előzetes terveket követve próbálunk feljutni, így a betonútról letérünk a piros keresztjelzésre, mely előbb felmegy Nyukodra, aztán Ágasvárra. Persze sikerült belenyúlnunk a tutiba, mert a jelzés követhetetlen a sűrű és magas csalános, valamint a rengeteg kidőlt fa miatt. „Szerencsére” előző napról már megvan a kellő jártasságunk a vállon bringacipelésben és dzsungelharcban…

 

Az utolsó kilométerek

Miután picit felfrissültünk, búcsút intünk Ágasvár üzemeltetőinek, és a Csörgő-patak völgyét célba véve nekivágunk az utolsó szakasznak, mely a mögöttünk álló számos küzdelem után igazi jutalom.

 

Második nap - Ágasvár te csodás Forrás: Paraferee - mozgasvilag.hu
Második nap - Ágasvár te csodás
Kép forrása: Paraferee - Mozgásvilág.hu

 

A patak vadregényes környezete, az ösvény éppen csak, játékosan sziklás jellege eufórikus hangulatot generál. Sajnos csak pár kilométerig tart a völgy, melynek végén Mátrakeresztesen találjuk magunkat… ahol már nagyon vár minket az autóm.

Végül a két nap alatt 138 kilométert bringáztunk (ennek csak 30%-át szilárdburkolaton), 3400 méternyi szintet mászva, amiből mindkét napon az utolsó 10-12 kilométerre jutott a napi mászások fele... Elfáradtunk, s bár sokszor bosszankodtunk utunk során, nagyon jó túra volt. A Cserhátot és Karancs-Medves vidékét pedig szívből tudjuk ajánlani a felfedezők számára!

Hirdetés