Mennyit ér a hegymászó szava?

Mennyit ér a hegymászó szava?

Pintér László
Pintér László
2020/07/21
Kinek és meddig van joga nyilvánosan vitatni egy megdönthetetlen dokumentumokkal alátámasztott csúcsmászást?
Hirdetés
Nem tudnám megsaccolni sem, hogy hány órányi beszélgetést tett ki a téma az elmúlt egy évben a baráti társaságom tagjaival, egymás között és nyilvánosan, hegymászókkal és laikusokkal egyaránt. Többen úgy vélték, hogy el kéne már végre engedni ezt a témát és természetesen alapvetően igazuk van. Ki a francnak van még kedve foglalkozni ennyi vita után egy néhány ember által, ki tudja, milyen okokból generált műbalhéval?

Ugyanakkor elfogadhatatlannak tartom, hogy egy ilyen, a magyar hegymászás számára mérföldkőnek számító teljesítmény kapcsán fennmaradhasson a vitatás árnyéka, miközben a vitatás alapját képező elemzés összes pontját vagy már megcáfolták, vagy cáfolható. Mindeddig azonban nem készült egyetlen olyan összefoglaló anyag sem, amelyben a témában felmerült kételyek és azokra adott korrekt magyarázat egymás mellett, közérthető módon szerepelnének, anélkül, hogy több száz kommenten kelljen hozzá átszenvedni magunkat. Nagyon sokan követték a közösségi média felületein, leginkább Facebook posztokban és azok kommentjeiben zajló eseményeket, de sokan alighanem beleuntak a folyamatos kételyáradatba és a patthelyzetnek tűnő végkövetkeztetésbe.

Azzal is sokan érvelnek, hogy ugyan mit számít néhány kételkedő véleménye? Vagy egyáltalán egy hazai nyilvántartásba való bekerülés? Nos, önmagában véve keveset. De ha a véleményüket nyilvánosságra juttatva elérik azt, hogy „Csalt a magyar hegymászó a K2 csúcsán?” című cikk jelenjen meg a legolvasottabb magyar online hírportál címoldalán, akkor sajnos igenis foglalkozni kell vele, mert azzal egy ország előtt járatnak le egy embert, és egy sportágat, alaptalanul. Mi, a Mozgásvilág is tartozunk annyival a jelen és leendő olvasóinknak, hogy az expedíció médiapartnereként transzparensen és szakmai érvekkel támasztjuk alá, miért alaptalan és felháborító ez az egész sztori.

Ugyanis a legrészletesebb hazai nyilvántartást korábban részrehajlásmentesen vezető statisztikus ezúttal láthatóan nem az igazságot kereste, hanem mindenáron a kételyt akarta bizonyítani. Az elemzése feltételezésekre épül, csúsztatásokkal és tárgyi tévedésekkel teli, az időközben felmerült tényszerű információkat ignorálja, a bizonyítékokat pedig pusztán azért nem hajlandó elfogadni, mert azokat nem az általa elvárt módon hozták nyilvánosságra. Hiába hangoztatja, hogy a vita nem "nála" kezdődött, ahogyan az ügyet kezeli, azzal veszélyes precedenst teremt, mi pedig

a belenyugvással egy igazságtalan állapotot konzerválunk, és a jövő csúcsmászóit hozzuk potenciálisan kényelmetlen helyzetbe.

Mielőtt továbbmennék, fontosnak tartom leszögezni, hogy Suhajda Szilárd személyes jó barátom, ahogyan a teljesítményében kételkedő mászók közül is akad olyan, akivel jó kapcsolatot ápoltam (a többség nem nagyon akarja felfedni kilétét). Továbbá, a Mozgásvilág online szakmai partnere volt az Eseményhorizont K2 Expedíciónak, ahogyan más korábbi és későbbi himalájai expedícióknak is. Ez annyi előnnyel járt, hogy bizonyos információkhoz valamivel hamarabb jutottunk hozzá, illetve némely tartalmak csak nálunk jelentek meg.

A fentiek tükrében nem lep meg, hogy a kétkedők elfogultsággal vádoltak, de előrebocsátom: semmi érdekem nem fűződik ahhoz, hogy egy valótlan mászást megpróbáljak elfogadtatni, a szakmai hitelességemet, a Mozgásvilág jó hírnevét senki kedvéért nem teszem kockára. Suhajda Szilárd nem szorul védelemre, cikkünknek nem ez a célja.

Nem az a baj, hogy kit támadnak, hanem hogy milyen alapon, ráadásul ezt még szakmai köntösbe is próbálják burkolni.

A hangomat akkor is felemelném az eljárás ellen, ha más mászó lenne a szenvedő fél. Valakinek ki kell mondania, hogy az az eljárás, ahogyan Suhajda Szilárdot bizonyításra kötelezték, az emberileg és szakmailag is méltatlan a magyar mászóközösséghez. Rettenetes képet fest a kívülállók számára, és konkrétan mérhető károkat okoz közvetlenül az érintett mászónak, közvetve pedig az egész hazai mászóközösségnek. Mindezt egy olyan sportágban, amelyben a bajtársiasság egykoron a legnemesebb értéknek számított.

Ez részben véleménycikk, de csak úgy lehet hiteles, ha feltárjuk a kétkedők elemzésének hibáit, tévedéseit, és hitelt érdemlően bizonyítjuk, hogy a Suhajda Szilárd K2 mászásával kapcsolatban felmerült kételyek alaptalanok.

Cikkünk elkészítéséhez kerestük a vitatást megfogalmazó és az ezt alátámasztani hivatott elemzést készítő Komarnicki.hu oldal szerkesztőjét, Kunos Gábort. Tizenöt kérdést küldtünk neki, melyekre jelen cikk szerzőjének elfogultságára hivatkozva nem volt hajlandó válaszolni. Így többek között olyan alapvető kérdésekre nem kaptunk választ, hogy miért nem kereste meg Suhajda Szilárdot személyesen az elemzése elkészítéséhez, milyen nemzetközi szakmai irányelvek/precedensek szerint végezte az elemzést, továbbá a statisztikai oldalán szereplő több ezer mászás közül hány esetben kötelezte a mászókat a  csúcsmászásokat igazoló fotók/videók eredetijének személyes bemutatására az oldalra történő felkerüléshez, vagy fogadta el azokat a "távolból". Annyit azért közölt, hogy az elemzése végeredménye még mindig megállja a helyét. Cikkünkből kiderül, hogy ez miért nem igaz.

Az alábbiakban a vitatás minden egyes pontját tényekkel és példákkal fogjuk cáfolni. A Himalayan Database vezetőjével készített interjúnk alapján bemutatjuk, hogyan elemez vitatott mászások esetében a világ leghitelesebbnek tartott nyolcezres nyilvántartója.

Bemutatjuk, mi kell ahhoz, hogy egyáltalán komolyan vegyenek egy vitatást, az eljárás során hogyan védik a hegymászó jó hírnevét, és semmilyen mértékben nem keresik a nyilvánosságot. Példákkal bizonyítjuk, hogy a vitatók által "életszerűtlennek és nem szokványosnak" aposztrofált részletek igenis lehetségesek. Felfedjük továbbá, hogy az elemzésbe olyan elemi tartalmi tévedések kerültek be, mint a csúcselérés időpontjának helytelen időeltolódással kalkulált meghatározása, valamint a GPS-készülék és az oxigénpalackok felhasználási lehetőségeire vonatkozó alapvető ismeretek hiánya.

Mivel a teljességre való törekvés oltárán a cikk igencsak terjedelmesre sikerült, egyben nehezen emészthető. Akiknek pedig egyébként is könyökükön jön már ki a téma, azoknak aligha lesz türelmük végigolvasni, még akkor sem, ha esetleg egy-két részletre kíváncsiak lennének. Ezért a cikket fejezetekbe szedtem, az elérésükhöz elég az alábbi listán a fejezetcímre kattintani.

A sztori

Minden kétely forrása: a gyanús videó, amelyben valójában semmi sem gyanús

A vitatás

Ki és milyen alapon vitathat?

A Himalayan Database vitatási protokollja

Miért gondoljuk etikátlannak a magyar nyilvántartó eljárását?

A tanú(k)

A magasságmérős óra

De szép oxigén! Honnan van?

A csúcson töltött idő életszerűségének megkérdőjelezése

GPS nyomkövetés (track)

A csúcsra érés ideje: az elemző rosszul számolta ki az időeltolódást

Hazai vs nemzetközi statisztikus

Valóban váratlan ez a teljesítmény Szilárd szakmai előéletéből?

Valóban irreálisan nehéz feladat a K2 megmászása?

Szándékos manipuláció?

Jól reagált Szilárd a vádakra?

Konklúzió

Utózöngék

Miért veszélyes precedens?

Nem szakmai epilógus

A sztori

Suhajda Szilárd 2019. július 25-én ottani idő szerint 12:02 perckor első magyarként, pótlólagos oxigén használata nélkül feljutott a K2 csúcsára. Mászása a magyar magashegyi expedíciózás elmúlt évtizedének legnagyobb sikere. Szilárd azonban nem sokáig örülhetett: bár mászását a nemzetközileg legelismertebbnek tartott statisztikus a bemutatott csúcsfotók alapján feltétel nélkül elfogadta,  a hazai mászóközösség néhány tagja egy videó miatt kételkedni kezdett.

Minden kétely forrása: a gyanús videó, amelyben valójában semmi sem gyanús

Néhány nappal a mászás után Szilárdék publikálták a csúcsfotókat, amelyek önmagukban teljesen egyértelmű bizonyítékai voltak a sikeres csúcselérésnek, ezeket senki nem is kérdőjelezte meg. Két héttel később aztán naivan megjelentettünk egy üdvözlő videót hegymászó híroldalunkon, a Hóhatár csoportban. Ezt a videót csak mi kaptuk meg, Szilárdéktól, jófejségből, a médiapartnernek szóló exkluzív tartalomként. A videó néhány méterrel a csúcs alatt készült, és bár nem a mászást volt hivatott igazolni, többen kételkedni kezdtek.

A bejegyzés alatti első hozzászólás egyértelmű trollkodásnak tűnt, legnagyobb meglepetésemre azonban a hazai mászás prominens képviselői közül is akadt, aki erre válaszul kételyeinek adott hangot. A videóval kapcsolatban felmerült problémák (idézet a későbbi elemzésből):

- szelfi videó, teljesen azonosíthatatlan háttérrel

- a szemüvegben tükröződő kép egy havas hegyoldalt mutat

- nehezen képzelhető el egy 15 órás, rendkívül kimerítő mászás után ilyen élettani helyzet

- nem volt életszerű bejelentkezés egy ilyen nagyságrendű siker után.

A kommentekből az szűrődött le, hogy néhányan azt feltételezik, hogy a videó nem a csúcson készült, és a csúcsfotók sem elég "megnyugtatóak", azaz Suhajda Szilárd talán nem is érte el a csúcsot.

Ha figyelmesen megnézzük a fényviszonyokat, égbolt/felhőzet jellegét, a tükröződést a szemüvegben, akkor tökéletesen egybevágnak a csúcsfotókon látható fényekkel/színekkel/tükröződésekkel, szóval nyilvánvalóan nem a Venediger oldalában vették fel. Annyi történt, hogy Szilárd pár métert lejjebb ereszkedett szélárnyékba, hogy a metsző szél ellenére is el tudja készíteni a videókat. A csúcselérést már a korábban publikált fotók igazolták, így érthetetlen volt ez alapján megkérdőjelezni. A szemüvegben történő tükröződés a lencse különleges kialakítása miatt nem vízszintesen adja vissza a tükörképet, és a lencse jobb szélén jól látható függőlegesen 90 fokkal elfordulva az égbolt a hógerinc felett, ami szintén konzisztens a többi csúcsfotóval. Ez a fajta tükröződés a többi videófelvételen ugyanígy tetten érhető. Nem igaz tehát, hogy teljesen azonosíthatatlan a háttér.

A kétkedők belekötöttek abba is, hogy a videóban Szilárd azt mondja, hogy a csúcson van, majd később "elárulja", hogy 5-7 méterrel lejjebb készült a videó a csúcs szélárnyékában (tehát szerintük bevallottan nem a csúcson). Kérdezném, hogy ha valaki a Matterhorn csúcskeresztjének tövében készült szelfivideóban azt mondja, hogy itt állok a Matterhorn csúcsán, akkor ő is hazudik vagy csúsztat?

Kilian Jornet a Matterhorn csúcsán
Kilian Jornet a Matterhorn csúcsán
Forrás: Kilian Jornet Facebook

Szilárd valóban nyugodtan, összeszedetten beszél, nem kapkod levegő után (de hallhatóan liheg, és a hosszabb mondatokat nem mondja el egy levegővel). Aki ismeri, hogyan beszél általában, az érzi a hangján a fáradtságot és az érzelmeket is. Annyira semmiképpen sincs jó állapotban, hogy ne lehetne elhinni róla, hogy a K2 csúcsán van (ez nem vélemény, hamarosan jönnek hasonló példák).

A kimerítő mászás utáni élettani helyzet csak azok számára lehet nehezen elképzelhető, akik nem láttak még elég csúcsvideót. Való igaz, sokaknak a heroikus küzdelem után az oxigénhiánytól és erőkifejtéstől elcsukló, szaggatott beszédű, elgyötört hegymászó képe ugrik be nyolcezres csúcsvideókról. Ez szülhette az Index (következtetésében Szilárdot tisztázó) cikkében Földes András megfogalmazását is, mely szerint:

A felvétel gyanús volt mindenkinek, aki látott már felvételt 8000 méter felett beszélő hegymászóról. Az alpinista ezeken kapkodja a levegőt, kifullad a szavak közt, liheg, szóval a levegőhiány és elgyötörtség minden olyan jelét mutatja, amit Suhajda nem.

Nos, mindkét esetben pusztán ismerethiányról vagy szelektív emlékezetről lehet csak beszélni. Ha valaki tényleg az igazságot keresi, és esetleg a saját prekoncepcióján is hajlandó ezért túllépni, talál olyan referenciavideót, amely alapján Szilárd semmi emberfelettit nem produkál a videójában. Léteznek olyan nyolcezres csúcsvideók, ahol a hegymászó szenvedésnek, komoly erőlködésnek nyomát sem mutatja, tehát nem igaz, hogy lehetetlen így kinézni a K2 csúcsán, az életszerűségét vitatni pedig komolytalan.

Itt van egy rögtön Adrian Ballingertől, aki Szilárd előtt egy nappal, picivel talán még jobb időjárási viszonyok között mászta meg a K2-t palackozott oxigén nélkül. Érdemes megnézni a teljes filmet, de a lényeg 41 perc 45 másodperctől:

Wilco van Rooijen, 2008-ban, ugyanitt, természetesen szintén palack nélkül. Egy jóval macerásabb, halálesetekkel tarkított csúcsmenet után, közel naplementekor rádiózik az alaptábornak (7 perc 15 másodperctől):

Végül pedig az általam rendkívül tisztelt és nagyra tartott Erőss Zsolt a Lhoce csúcsán, röviden, de Szilárdnál semmivel sem kevésbé joviálisan (és sokkal kevesebb pihenő után, mivel összesen 15 percet töltött a csúcson):

Szilárdnak volt ideje kifújni magát a videó felvételéig, mivel sorozatban többet is felvett hasonló szöveggel egymás után, és összesen 75 percet töltött odafent. Nem tudom, hogy a vitatók milyen érzelemkitörést várnának el egy ilyen nagyságrendű siker után, de ha rendesen felhangosítják a videót, akkor simán hallatszik, ahogy Szilárd hangja sírásra csuklik. De aki még ezután sem hallja a hangjában az érzelmeket, vagy hiányolja a katarzist, az nézze meg az alábbi videónkat, 2 perc 23 másodperctől. Szilárd pontosan ugyanott érzékenyült el, mint 24 órával korábban Adrian Ballinger: a Palacknyak feletti tükörjeges szakaszról kiérve, ahol a technikai nehézségek alábbhagynak, és ahol emiatt kiengedhet picit a koncentráció. Itt tudatosul a mászókban, hogy meglesz a csúcs.

Végül pedig még valami: Suhajda Szilárd nem most járt először nyolcezer méteres magasságban. Nyilvánvalóan tudja, mi annak a realitása, hogyan nézhet ki valaki egy ekkora hegy csúcsán. Annyira aligha ostoba, hogy egy olyan videót publikál, amivel saját magát keveri gyanúba.

A fentiek minden kétséget el kell, hogy oszlassanak a videóval kapcsolatban. Márpedig minden további gyanú és agyalás ebből indult ki, ami egyben azt is jelenti, hogy innentől kezdve minden további vizsgálódás alaptalan és felesleges. De ne végezzünk félmunkát, a további felvetésekre is megadjuk a választ.

A vitatás

Az expedíció médiapartnereiként első kézből, és a sajtó előtt kaptunk fontos információkat a mászók haladásával kapcsolatban. Privát üzenetben megkaptam a rádióbeszélgetéseket a csúcstámadás közben, így szinte élőben tudtam követni Szilárd mászását. A publikált csúcsfotókba nem lehet belekötni, így nyilvánvalóan értetlenül álltam azelőtt, hogy egyesek kételkednek Szilárd szavában. Igyekeztem a felmerülő kérdésekre kommentekben legjobb tudásom szerint válaszolni, de az ellentábor egyre inkább belelovalta magát a gyanakvásba. A feldobott kételyekre adott válaszok után újabb és újabb, egyre abszurdabb érvekkel jöttek. Ahogy pedig az lenni szokott, a közösségi médiában az arra fogékonyak körében futótűzként terjedtek az összeesküvés-elméletek szintjét verő elképzelések. Egy-két kommentelő valóságos hadjáratot folytatott az elméletei bizonyítására, és minden logikus válasz lepattant róluk. A legszomorúbb, hogy ezeket a hangokat néhány hazai mászó csak erősítette.

A hazai mászásokat a Komarnicki.hu oldalon nyilvántartó, egyébként végletekig precíz és korábban általam is elismert munkát végző Kunos Gábor a kételkedést látva feladatának érezte, hogy vizsgálatba kezdjen. Ezzel önmagában az égvilágon semmi gond nem lett volna. Munkáját tíz éve önkéntesen végzi, korábbi statisztikái pontosak és komoly értéket képviselnek. Tárgyi adatok tekintetében nem ismer kompromisszumot, ha tévedést észlel, minden fórumon szóvá teszi. Ezt azonban többnyire olyan kommunikációs stílusban teszi, amely miatt a hazai expedíciós mászók közül sokan nem tudnak rá partnerként tekinteni. Ez az oka annak is, hogy Suhajda Szilárd sportolói oldalán néhány akadékoskodó hozzászólás után az oldalt Szilárd távollétében kezelő szerkesztője megvonta tőle a hozzászólás jogát.

A hegymászásban, ahol az elsőség vagy a mászás stílusa fundamentális kérdés a teljesítmények értékelésében, csak pontos statisztikai adatok alapján lehet eligazodni a teljesítmények útvesztőjében. A himalájai mászásokat a néhai Elizabeth Hawley asszony által alapított Himalayan Database, a karakorumi nyolcezreseket pedig a négy évtizede tevékenykedő német Eberhard Jurgalski tartja nyilván. Számos példa volt már rá a történelemben, hogy hegymászók valótlan teljesítmény dicsőségével próbáltak ékeskedni, ezért a statisztikusnak nincs könnyű dolga. Bár alapvetően a mászó szava a prioritás, a mászásokat az expedíciók képi dokumentációja és beszámolója alapján vezetik csak be a nyilvántartásba. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden egyes mászást a legapróbb részletekig kiveséznek, így nyilván van benne hibalehetőség. Ha azonban valakinek a teljesítményét kétségbe vonják, akkor legjobb tudásuk szerint kivizsgálják az esetet. Munkájukra szükség van. Mindannyian önszorgalomból, a hegymászás iránti szeretetből lesznek statisztikusok, erre nem létezik képzés, több évtizednyi ismeretanyagot kell összegyűjteni, hogy valaki hitelessé váljon. De mindenekelőtt függetlennek és objektívnek kell lenniük. A 2019-es K2 expedíció vizsgálata esetében sajnos Kunos Gábor minden volt, csak objektív nem.

A vizsgálatnak a lehető legetikátlanabb módját választotta, melynek során hamar kiderült, hogy nem az igazság kiderítése a célja, hanem a vitatás jogosságának minden eszközzel történő alátámasztása, és a kételyek fenntartása. Pontosabban annak a kikényszerítése, hogy a mászást kizárólag az ő általa javasolt módszerrel lehessen hitelesnek tekinteni, ő maga ne legyen megkerülhető. Mindezt a nyilvánosság erejét felhasználva próbálta kizsarolni.

Ki és milyen alapon vitathat?

Bárki, ha nem meggyőzőek a mászásról bemutatott bizonyítékok.

Többen hivatkoztak jelen eset kapcsán is arra, hogy volt már rá példa, hogy mászók lebuktak olyan bemondott teljesítményekkel, amik valójában nem voltak igazak. De azért álljunk már meg egy pillanatra: hogy lehet azzal indokolni a kétkedés jogosságát, hogy „volt már rá példa, hogy valaki valótlant állított”? Ez nagyjából annyira szakmai érv, mintha egy meteorológus azt mondaná, hogy Budapesten szilveszterkor 30 fok lesz, az értetlenkedő kérdésre meg azt válaszolná, hogy Kairóban volt már rá példa. Suhajda Szilárd mászó előéletét, személyiségét ismerve még a feltételezés is sértő, a bemutatott bizonyítékok ismeretében pedig érthetetlen és felháborító.

Egyetlen érv lehet korrekt: ha nincs bizonyíték vagy ha az nagyon gyanús és a gyanút nem tudják eloszlatni. Többnyire azonban olyan mászásokat szoktak vitatni, ahol nincs csúcsfotó (lásd Ueli Steck Annapurna déli fal szólóját), vagy egyáltalán elegendő képi bizonyíték (GPS track csak ezek hiányában szokott előkerülni), vagy ha a képi bizonyítékok mást sejtetnek (lásd Christian Stangl 2008-as K2-nem-megmászását vagy az 1987-es magyar Sisapangma-expedíciót). Suhajda Szilárd mászásával kapcsolatban azonban legkésőbb a TV2-n megjelent dokumentumfilm kép- és hanganyaga elegendő bizonyíték kellett volna, hogy legyen mindenki számára. Suhajda Szilárd is így gondolta, ezért nem reagált hamarabb a vádakra. Attól a ponttól kezdve viszont már csak azok kételkednek, akik valamiért mindenáron kételkedni akarnak. Hiszen a bizonyítékok nem attól lesznek hitelesek, hogy mikor teszik őket közzé. Attól senki nem lesz "gyanús", mert később, vagy más fórumon reagál annál, mint ahogyan és ahol azt páran elvárnák.

 A Himalayan Database vitatási protokollja

Újságíróként, és számomra magánemberként is alapvető felelősség, hogy nem vonjuk kétségbe valaki szavahihetőségét nyilvánosság előtt addig, amíg 1. meg nem kérdeztük őt magát 2. bizonyítani nem tudjuk, hogy nem mond igazat. Ezért az elejétől fogva súlyosan etikátlannak tartottam az eljárást. Bár Kunos Gábor nem újságíró, és a Komarnicki Facebook oldal nem sajtótermék, ismeretterjesztésnek és tájékoztatásnak szánt posztjai több ezer olvasóhoz jutnak el, így ez a felelősség bizony őt is terheli.

Az eljárás etikai és szakmai hiányosságaira vonatkozó érvelés bizonyára lepereg azokról, akik elfogultságomra hivatkoznak, ezért megkértük a világ legelismertebb nyilvántartó szervezetét, a Himalyan Database-t, hogy ők maguk meséljék el, hogyan zajlik a vitatások elbírálása.

A Himalayan Database a himalájai mászások leghitelesebb adatbázisa, melyet az amerikai származású Elizabeth Hawley asszony alapított. Az újságírónő 1960-ban érkezett Nepálba, és ott is ragadt. Először csak hegymászó témájú tudósításokat készített, később komoly adatbázist épített fel a himalájai mászásokról. Rövid időn belül a nemzetközi mászóvilág elismert himalájai krónikása lett, pontos statisztikát vezetve az összes mászásról. Minden expedíció felkereste, és beszámolt neki az eredményeiről. Hawley asszony 2018. január 26-án, 94 éves korában elhunyt. Utódja a német Billi Bierling hegymászónő, aki már 2004 óta dolgozott Hawley asszony asszisztenseként. Billi maga is járt a Mount Everesten, továbbá feljutott a Makalu, a Lhoce, a Cso Oju, a Manaszlu és a Broad Peak csúcsára.

Megkerestem Billi Bierlinget, akit személyesen is több éve ismerek. Hosszas levelezésünk egy önálló interjú cikket is megtöltene, de megpróbálom itt röviden összefoglalni az általa mondottakat.

Az expedíciókat minden esetben ők keresik fel, ami a gombamód szaporodó kereskedelmi expedíciók miatt egyre nehezebb feladat, ezért létrehoztak online bejelentkezési űrlapot is. Nagyon hálásak, ha az expedíciók proaktívak, és bejelentkeznek, de ez nem elvárás részükről. (Szlankó Zoltán mesélt egy kedves sztorit a 2010-es Cso Oju expedíciójuk kapcsán. Hawley asszony udvariasan felhívta őket telefonon, és megkérdezte, hogy meglátogathatja-e őket a szállodájukban, hogy elkészíthesse az interjút az adatbázis számára. Nem pedig Facebook hozzászólásokban reklamálta az expedíció naplóbejegyzéseit.)

A mászások utáni első interjúkor fotót sem kérnek az adatbázisba bekerüléshez, kivéve, ha első megmászásról vagy új útról van szó. Azt is többnyire csak azért, hogy pontosan megértsék, merre vezetett a mászók útja. A beszámoló alapján többnyire el tudják dönteni, hogy konzisztens-e a történet.

Bizalmi alapon dolgoznak, számukra a mászók szava a mérvadó.

Persze, vakon ők sem hisznek el mindent. Előfordul, hogy egy mászó hamisított képet ad le csúcsfotóként (mint az elhíresült indiai rendőr házaspár), vagy a serpája GPS nyomkövetőjének adatait adja le. Ha nekik maguknak gyanús a mászás, akkor természetesen további bizonyítékokat kérnek, és ha szükség van rá, esetlegesen kikérdeznek más mászókat is, akik ugyanakkor a hegyen jártak. Utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy "aki járt már ilyen magasságban, az tudja, hogy odafent a világ egy kicsit más, az ember nem emlékszik vissza pontosan dolgokra". A fotók és GPS-koordináták elemzésében Tobias Pantel és Rodolph Popier vannak segítségére.

Billi hangsúlyozta, hogy ők egy nyilvántartás és nem bíróság. Természetesen elsődleges céljuk a pontos adatbázis vezetése, ezért mindent megtesznek azért, hogy tisztázzák az esetleges vitatott helyzeteket. Ugyanakkor előfordul, hogy a vitatás olyan erős, hogy nincs más választásuk, mint odatenni a "vitatott" jelzést egy mászás mellé, még akkor is, ha nem értenek egyet a vitatókkal.

A tudomásukra jutott vitatást minden esetben kivizsgálják, amennyiben kellően megalapozottnak találják.

"Az okok különbözőek lehetnek, de a kételynek erősen megalapozottnak kell lennie - fogalmazott Billi.

-Ha valaki "csak úgy" azt mondja, hogy valaki a csúcsot nem érte el, vagy nem úgy, ahogy állítja, az nekünk nem elegendő ok a vizsgálatra.

"Persze, ha a képek mást mutatnak, vagy több ember is alapos okkal kételkedik, az már elegendő ok - akkor is, ha a megkérdőjelezett mászónak mi magunk hiszünk. Példa erre Ueli Steck szólója az Annapurna I déli falán: Miss Hawley és én közösen interjúztattuk, és egy pillanatig sem volt kétségünk, hogy Ueli teljesítette azt, amit nekünk elmondott. Sosem kételkedtünk benne, hogy elérte a csúcsot. De ahogy egyre többen és hangosabban kételkedtek, nem maradt más lehetőségünk, mint vitatottként megjelölni a mászását. A 'vitatott' jelző tehát legtöbbször nem a mi véleményünk, hanem mások beszámolói, akik elegendő és megalapozott okot adnak egy mászás megkérdőjelezésére" - folytatta Billi.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy Ueli Steck semmivel sem tudta bizonyítani a mászását, mivel fényképezőgépét útközben elvesztette, ezért nem készült csúcsfotó. GPS-nyomkövetést nem használt. A csúcsot éjjel érte el, így lentről sem látta senki, a legmagasabb pont, ahol látták, 7100 méter volt. Csak a szava volt a kételkedőkkel szemben.

Hogy Suhajda Szilárd esetében van-e alapja a vitatásnak, azt mindenki eldöntheti jelen cikk elolvasása után.

Ha vitatás merül fel, a Himalayan Database csapata felveszi a kapcsolatot a mászóval, és újra kikérdezi. Meghallgatják a vitatók álláspontját is. Ha szükséges, meghallgatnak tanúkat, akik aznap a hegyen voltak. Mindezt azonban házon belül, nem a nyilvánosság előtt. A vizsgálat eredményét nem közlik külön, csak az évente kétszer frissített adatbázisból lehet megtudni. Azaz, a következő frissítésnél az adott mászáshoz vagy odakerül a "vitatott" jelző, vagy nem. Nincs róla kiemelt Facebook-poszt.

"Tisztességgel próbálunk eljárni, senkinek nem akarunk problémákat okozni. Sokszor nehéz helyzetek ezek, főleg nekem, mert senkit nem akarok megbántani vagy vádolni."

Miért gondoljuk etikátlannak a magyar nyilvántartó eljárását?

Kunos Gábor eljárása során a legalapvetőbb lépést nem tette meg: nem kereste meg a „gyanúba keveredett” mászót. Ő ugyan ennek az ellenkezőjét állítja, de egy Klein Dávid sportolói oldalán kommentben az expedíció naplóinak kiadására irányuló kérés aligha egyenértékű egy személyes/telefonos/e-mailes megkereséssel Suhajda Szilárd felé, amelyben elmondja, hogy milyen gyanúk merültek fel és szerinte milyen bizonyítékok lennének megnyugtatóak. Hiszen ismerik egymást személyesen, mennyiből tartana valóban megkeresni? Az egyetlen elfogadható módszer az lett volna, ha bejelenti, hogy a tudomására jutott kételyek miatt vizsgálatba kezdett, majd a vizsgálat végén közli annak eredményét. De ezt is csak úgy, hogy beszélt a mászóval, és lehetőséget biztosított számára, hogy személyesen mutathassa be a bizonyítékait.

Ezzel szemben kételyeit azonnal megosztotta  a Karakorum kapcsán nemzetközileg legelismertebbnek tartott nyolcezres statisztikussal, Eberhard Jurgalskival (kvázi feljelentette az expedíciót). A német statisztikus volt az, aki korábban szakvéleményével pontot tett a hazai nyolcezres mászótörténelem egyik legkényesebb ügyének végére, amelyhez éppen Kunos elemzése szolgáltatott alapot. A sokak által ismert 1987-es Sisapangma-vita lezárása jelen eljárás legitimizációjának egyik legfontosabb referenciája volt a kétkedők részéről. Az óriási különbség viszont a K2 ügyével szemben, hogy a Sisapangma esetében Kunos számtalanszor egyeztetett a résztvevőkkel, továbbá nem sejtésre vagy feltételezésre alapozva elemzett, hanem konkrétan tudta, hogy a 87-es expedíció nem érte el a főcsúcsot. Ráadásul, a fotók is őt igazolták.

Kunos ezúttal is azt remélhette, hogy a német kolléga segítségével egy újabb valótlan állításra derít fényt. Csakhogy ezúttal Jurgalski számára a bemutatott képanyag a mászó igazát bizonyította, ezért ő is értetlenül állt a vádak előtt. Pedig Jurgalski sem egy anyámasszony katonája, ha valótlan állítások leleplezéséről van szó: több, nagy nevű mászót kényszerített rá, hogy egy-egy teljesítményüket megismételjék, mert azok nem voltak megalapozottak (Hans Kammerlander tudna erről hosszasan mesélni). Jurgalski elmondása szerint Kunos eleinte a csúcselérést is vitatta (ebben egymásnak ellentmondanak), majd miután Jurgalski elmondta neki, hogy ez teljesen indokolatlan, akkor került elő a palack nélküliség kétségbe vonása. Amikor pedig Jurgalski ebben sem adott neki igazat - hangsúlyozva, hogy a tanúk visszaemlékezéseit nem lehet tényként kezelni és erre alapozni a kételyt -, jött a német kolléga szakmai hitelességének kétségbe vonása.

Kunos a Komarnicki.hu Facebook-oldalon mintegy a kétkedőket képviselve, egymást követő szisztematikus posztokban a nyilvánosság előtt kezdte csepegtetni a szerintük gyanús momentumokat, folyamatosan erősítve a gyanút Szilárd ellen az olvasókban. Érdekes módon az ugyanekkor zajló magyar Gasherbrum I-expedíció kapcsán csak méltató posztokat publikált, Varga Csaba csúcsfotói és csúcsvideói (melyeken egy teljesen beazonosíthatatlan havas hókupacon áll a ködben) semmilyen kérdést nem vetettek fel számára. (Félreértés ne essék, Csabi mászása véleményem szerint teljesen korrekt, és gratulációt érdemel. Csak a kettős mérce ordít, de nagyon.) A K2-vel kapcsolatos posztokból a gyanún kívül sokáig azt sem lehetett megállapítani, hogy valójában miben kételkednek: magában a csúcselérésben, vagy annak körülményeiben. Bizonyítékot pedig még csak véletlenül sem tudtak felmutatni a kételyeikre.

A sokadik posztból aztán végre kiderült, hogy a pótlólagos oxigén használatát vitatják, és az is, hogy igazából miről szól ez az egész:

„A fenti tényekből bizonyára érthető a vizsgálódás szándéka a világ második legmagasabb és talán technikailag legnehezebb nyolcezres csúcsának vonatkozásában egy olyan hegymászó honfitársunktól, akinek a szakmai előéletéből váratlan ez a teljesítmény.”
Magyarul: néhányan a közösségből Szilárdot nem tartják elég jónak ahhoz, hogy egy ilyen mászást teljesítsen. Ez tehát az egész vitatás igazi háttere.

Erre még visszatérünk.

Kunos Gábor virtuálisan felszólította Suhajda Szilárdot, (továbbra is kizárólag a Komarnicki.hu Facebook-oldalon, Szilárdot még mindig nem kereste meg), hogy mutassa be az eredeti képi anyagot, a mászás nyomkövető készülékének adatait eredetiben, és mindezt egy hazai „hozzáértő” mászókból álló bizottság előtt, ahol lehetőség van keresztkérdéseket feltenni, és figyelni a mászó által adott reakciókat. Véleményük szerint csak egy ilyen, szigorúan hazai mászókból/szakértőkből álló bizottság előtt lefolytatott meghallgatás lehet „megnyugtató”, azaz hiteles és elfogadható.

Szilárd ezzel kapcsolatban elmondta nekünk, hogy ha bárki megkereste volna egy ilyen bizottság részéről, bár rendkívül méltatlannak tartja, de készséggel a rendelkezésükre állt volna. Hiszen minden megkeresésre válaszol, bárki is kérdezi.

Mivel semmilyen direkt megkeresést a kétkedők részéről nem kapott, az egyre erősödő felhangok, valamint a médiába is begyűrűző vitatás hatására több hétnyi munkával összeállította válaszait a vádakra. Felkért egy szakértőt a videói hitelesítésére. Utólagosan kikérte a nyomkövetője által rögzített koordinátákat, melyeket közjegyzővel hitelesíttetett. Részletesen leírta a mászás körülményeit, további fotókat és videókat osztott meg. Kikérte Eberhard Jurgalski elemzésének állásfoglalását (amit a német statisztikus Kunos Gábor kezdeményezésére végzett el, és amelyet Kunos elutasít. Jurgalski elemzése során nepáli segítőit bevonva a munkába heteken át telefonon, e-mailben, chatben és videochatben vizsgálta az expedíciót.) Mindezeket a dokumentumokat Szilárd egy dropbox linken MINDENKI számára elérhetővé tette, azt Bősárkánytól Timbuktuig bárki letöltheti a mai napig.

Ezt megelőzően Suhajda Szilárd és Klein Dávid a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség (MHSSZ) vezetőségénél is meghallgatáson vett részt, ahol szintén részletesen elmesélték a csúcsmászást, valamint a vezetőség jelen lévő tagjainak a saját telefonjukról bemutatták az eredeti felvételeket. Az MHSSZ ezután, és a Szilárd által publikált bizonyítékok ismeretében állásfoglalásban állt ki a hegymászó mellett, és elfogadta a K2 palack nélküli megmászását. Az állásfoglalásban komoly súllyal szerepelt Jurgalski szakvéleménye, amiért az MHSSZ NEM kereste külön Jurgalskit, ellentétben az Indexen Földes András cikkében megjelentekkel. Jurgalskit kizárólag Kunos Gábor kereste meg. Suhajda Szilárd pusztán annyit kért Jurgalskitól, hogy az elemzése eredményét írásban bocsássa a rendelkezésére, amit ő készséggel meg is tett, remélve az ügy lezárását.

A kétkedőknek ez sem volt elég. Kunos az MHSSZ-t igencsak véleményes stílusban megfogalmazott részrehajlással, a vezetőségét inkompetenciával vádolja. Jurgalski állásfoglalását elintézik annyival, hogy „azt nem az eredeti, azaz nem a hiteles dokumentumok átadása alapján tette meg.” Továbbra is kitartanak amellett, hogy csak a hazai bizottsági meghallgatás vezethet megnyugtató eredményre.

Ezzel közvetetten azt feltételezik, hogy az eddig bemutatott bizonyítékok hamisak vagy manipuláltak, Suhajda Szilárd pedig hazudik.

A tanú(k)

Mivel Kunos Gábor valójában nem kereste meg információkért Suhajda Szilárdot, és az expedíció csúcsmászásra vonatkozó naplóbejegyzései utólag nem készültek el, a számára akkor rendelkezésre álló információk alapján felállított egy hipotézist. (Véleményem szerint ez önmagában szakmai hiba. Ha nem áll a rendelkezésemre elég adat, akkor nem kezdek elemzésbe, hiszen szükségszerűen nem lehet korrekt az eredménye.) Önkényesen a Mozgásvilágon megjelent nagyinterjúnkat kiáltotta ki az expedíció hivatalos beszámolójának, amelytől a későbbiekben akkor sem volt hajlandó eltérni, amikor frissebb adatok kerültek napvilágra.

Sőt, amikor ezeket az adatokat igyekeztem az oldalán hozzászólásban az érdeklődők tudomására hozni, felszólított, hogy hagyjam abba az információk csepegtetését. Ez bizonyossá tette számomra, hogy az eljárás célja nem az igazság feltárása.

Miután Jurgalski a gyanús körülmények egyikét sem találta kielégítőnek a vitatás megalapozottságához, Kunos Gábor elkezdte felkeresni azokat a mászókat, akik Suhajda Szilárddal egy napon mászták meg a K2-t. Néhányukat kikérdezte, hol és mikor találkoztak Suhajda Szilárddal, és mit láttak. Négy mászót kérdezett meg, akik közül hárman nem használtak pótlólagos oxigént.

Egyik mászó sem számolt be olyasmiről, hogy Szilárdnál pótlólagos oxigén használatára utaló bármilyen eszközt látott volna. A tanúknak egyedüli szerepe abban van, hogy a kétkedők a Szilárddal történt találkozásaik helyét és időpontját összevetve próbálták meghatározni Szilárd mozgási sebességét a hegyen.

Miközben Suhajda Szilárd állításait mind a kétkedő mászók, mind Kunos Gábor megkérdőjelezi, a bemutatott képi és egyéb adatok eredetiségével együtt, addig  a hegyen lévő mászók által tizenórás csúcsmászás után, 8500 méteres magasságban emlékezetből tippelt adatokat tényként kezelik, és az egész vitatást erre alapozzák.

A négy tanú által elmondottak alapján arra a következtetésre jutottak ugyanis, hogy Suhajda Szilárd kb. 8500 méteres magasságban mintegy három órán keresztül állt, illetve szinte semmit nem haladt (elhangzott a "felfelé történő mozgást színlelt" kifejezés is), majd hirtelen megtáltosodva két óra alatt ledarálta a csúcsig hátralévő 110 méternyi szintet, amit szerintük csak pótlólagos oxigén használatával tehetett meg. De mi van akkor, ha a tanúk nem pontosan emlékeztek a találkozások magasságára vagy idejére?

Végül pedig egy igencsak öngólnak tűnő részlet a vitatást összegző posztból:

„Az elemzésem elkészítése után még két csúcsmászóval sikerült felvennem a kapcsolatot. Ők is a lejövetelükkor 8500 méter körül találkoztak vele kb. 8 és 9 óra között.”

Értelmezzük ezt. Egyrészt ezek szerint hat mászó látta Szilárdot 8400 és 8500 méter között, reggel 7 és 10 óra között. Továbbá, ezek szerint van a tanúk között olyan is, aki szerint Szilárd 9 órakor (vagy akár már 8-kor!)  8500 méteren lehetett. Mit jelent az, hogy 8500 méter körül? 8460 m? 8540 m? Mekkora a "körül" tűréshatára? Továbbá, "kb. 8 és 9 óra között". Körülbelül? Hogy lehet egy egész órás intervallumban megadott információt adatnak tekinteni sebességmeghatározáshoz? Az e két mászó által mondott találkozási adatokat utólag miért nem vették figyelembe? Nem tűnt fel az elemzőnek, hogy ez a két plusz információ alapjaiban dönti meg az egész elméletet Szilárd egy helyben toporgásáról? Szilárd három óra alatt ne tudott volna megtenni 110 méter szintet pótlólagos oxigén nélkül? Illetve mennyire mond ez ellent a Szilárd által kalkulált óránkénti 34 méternek? Semennyire.

A tanúk által elmondottak nem azt támasztják alá, hogy Szilárd szinte egy helyben állt 7 és 10 óra között, hanem azt, hogy ahány tanú, annyiféleképpen emlékszik vissza a vele történt találkozásra, és egyikük sem tud a megalapozott kételyhez pontos adatokat mondani.
Mennyire lehetnek ezek az adatok megbízhatóak?

Semennyire. Suhajda Szilárd hazaérkezésekor, az emlékeire hagyatkozva nyilatkozta, hogy a csúcsot kb. negyed egykor érte el, kb. fél órát tölthetett a csúcson, és kb. 5 óra alatt ért vissza a sátrába. Ezek az adatok több hazai médiumban később is visszaköszöntek, a hazaérkezés utáni egy hétben adott interjúk alapján. (Az utolsó, ötórás adatnak különös a jelentősége, ugyanis a mai napig részben ezt tartják a legnagyobb bizonyítéknak a kétkedők, hogy Szilárd milyen lassú volt aznap.) Ezzel szemben, hetekkel később, mire végignézte az összes képanyagának időbélyegzőit, kiderült (és ez őt is meglepte), hogy 12:02-kor már a csúcson volt, az utolsó csúcsfotót 13:14-kor készítette (kb. 75 percet töltött a csúcson!), és a 4-es táborból küldött SPOT-jele 16:24-kor érkezett (tehát az öt órával szemben 3 óra 10 perc alatt leért a 4-es táborba!). Azaz emlékezetből tévedett 13 percet a csúcselérés időpontjával kapcsolatban, 40 percet a fent eltöltött idővel kapcsolatban és majdnem két órát az ereszkedés idejével kapcsolatban. Nem szándékosan ferdítette el az adatokat, hanem egyszerűen rosszul emlékezett.

Nem nehéz belátni, hogy ha a tanúként kikérdezett mászók fél órát, vagy akár csak 30-40 méter szintet tévednek az egyik vagy a másik irányba, teljesen más végkövetkeztetés jön ki, és hirtelen semmivé foszlik a Szilárd csodaszámba menő felgyorsulására vonatkozó elmélet.

Két adat biztos: hogy Szilárd 7:00 órakor 8440 méteren volt, 12:02-kor pedig a csúcson. A 170 méteres szintkülönbséget öt óra alatt tette meg, és ugyanezt a lassú, de konzisztens mozgást támasztják alá az általa később megadott (bár nem pontos) GPS-koordináták is (erről még később lesz szó). A felgyorsulásról született elmélet kizárólag a tanúk semmiképpen sem bizonyító erejű visszaemlékezésén alapul. Erre Eberhard Jurgalski is többször felhívta a figyelmet.

Az pedig már csak hab a tortán, hogy az egyik tanú arra emlékszik, hogy amikor találkoztak, Szilárd pakolászott a hátizsákjában. A bibi csak az, hogy Szilárd nem vitt hátizsákot a csúcsmászásra, csak egy átalakított hálós futómellény volt rajta a pehelyoverálja alatt, amibe a kétliteres Camelbak ivótömlőjét tette. Sehova nem fért volna be egy nyolcezreseken használt méretes oxigénpalack. Ugyanakkor Szilárd a telefonján mutatott nekem egy fotósorozatot, melyet róla készítettek 8500 m felett. Ezeken a háttérben többször látszik egy hóban különböző pozitúrákban (ülve, fekve) pihenő, nem túl jó állapotban lévő mászó. Ő valóban a hátizsákjában pakolászott, és elég sokáig egy helyben volt.

A magasságmérős óra

A gyanakvás egyik alapját képezte az olvasók felfedezése Szilárd magasságmérős Casiójával kapcsolatban a TV2 filmjében. Tudniillik, hogy a 15 órás csúcsmászás után is 100%-os töltöttséget mutat, és ez bizony gyanús, továbbá ezen az órán tengerszinten is be lehet állítani bármilyen magasságot (persze a posztban kihangsúlyozták, hogy nem állítják, hogy ez történt, csak hogy egy ilyen fénykép nem bizonyítja a csúcsra érést). Nos, egyrészt a kép pusztán a szponzor számára készült reklámfotónak, nem pedig csúcsmászás bizonyítéknak, másrészt kommentelők hamar felhívták a figyelmet rá, hogy ez az óra beépített solar panellel rendelkezik, ezért hat hónapig is üzemképes, és nagyon hosszú ideig mutat teljes töltöttséget. Nincs tehát abban semmi különös, hogy a K2 csúcsán is 100% töltöttséget mutatott. A további technikai részleteket Suhajda Szilárd Dropboxra feltöltött bizonyítékai között elolvashatjátok.

Oxigén – honnan?

Amikor felmerült a felgyorsulás kérdése, a következő elmélkedés tárgya az volt, hogyan juthatott Szilárd pótlólagos oxigénhez.

Szögezzük le a tényeket: Suhajda Szilárd állítja, hogy soha nem használt pótlólagos oxigént nyolcezres expedíciói során. Alapvető mászóetikájának része, hogy nem nyúl hozzá.

Vészhelyzeti oxigén sem volt náluk. A K2-n minden csapat tisztában volt vele, hogy Szilárdék palack és magashegyi serpa kísérők nélkül másznak. Tisztelték őket teljesítményükért, amikor a kötélrögzítő serpák előtt mentek fel az 1-es táborba, és lefelé jövet ők köteleztek be a serpáknak egy 150 méteres szakaszt (később az összes expedíció ezt használta). Nem szorultak senki segítségére. Szilárd a csúcsmászás során minden mászóval találkozott, és senki nem látott nála oxigén használatára utaló semmilyen felszerelést. A csúcsmászásra nem vitt magával hátizsákot sem. Kb. 8500 métertől maradt egyedül a hegyen. Honnan termett az utolsó 100 méternyi szintre oxigén?

Erre több elméletet is próbáltak vázolni a kétkedők. Volt, aki szerint egészen pici palackok is léteznek, amelyek egy nagyobb zsebben is elférnek. Kérdezem: akkor miért nem mindenki ilyen pici palackokkal mászik nyolcezresen, ahol minden gramm számít? Szilárd arcán egyetlen felvételen sincs semmi nyoma az oxigénmaszknak. Volt, aki erre hozott példát a K2-n orrszondával mászókra (a korábban linkelt Wilco van Rooijen videóban látszanak). Oké, de akkor hol volt a palack, ahová a szonda vezetett?

Végső érvként Kunos Gábor az általa megkérdezett mászóktól kapott fotót hozta fel. Ezen a képen egy oxigénpalack látszik a hóban, a csúcs alatt 10 méterrel. Ezzel kapcsolatban az alábbit feltételezi:

„Szilárd elmondása szerint 75 percet tartózkodott a csúcson, mert kipihente magát. A videó felvételeit néhány méterrel a csúcs alatt, a szélárnyékban készítette. Valószínűleg ott, ahol a rögzített kötél véget ér, és ahol az oxigénpalack a fentiek szerint lett elhelyezve. Vélhetőleg ennyi ideig csak úgy tudott a csúcson maradni, sok videót készíteni és kivételesen összeszedetten beszélni, ha ehhez oxigént használt. A lehetőség ehhez adódhatott. Az ott lévő palack feltételezhetően nem üres, hiszen akkor azt annak a serpának, aki felvitte a csúcsra, le kellett volna vinnie onnan. Ugyanis a felvétel készítésekor az utolsó serpa már lefelé tartott.”

Először is, a kereskedelmi expedíciók által látogatott nyolcezresek normál útjai, táborai tele vannak otthagyott oxigénpalackokkal ebben sajnos nincsen semmi különleges. Lehet, hogy a serpáknak feladata lenne levinni a felvitt palackokat, de a gyakorlatban ez nagyon sokszor nem történik meg.

Másodszor, lássuk ennek a realitását. Van egy hóban ott hagyott csupasz palack, 8600 méteren. Tételezzük fel, hogy csurig van töltve oxigénnel. Az egyik leggyakrabban használt gyártó palackjában 260 bar nyomás uralkodik. Hogyan juthat ehhez hozzá az egyszeri mászó nyomásszabályozó és maszk nélkül? Sehogy.
De tegyük fel, hogy tudatosan készül erre a lehetőségre, és van nála regulátor és maszk is. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ha valaki feljutott a K2 csúcsára palack nélkül (bocsánat, 10 méterrel alá, mert ott a palack), az majd ott fog oxigénhez nyúlni, csak azért, hogy több ideje legyen filmezni? Illetve, hogyan magyarázza a kétkedők által 8500 métertől feltételezett felgyorsulást, ha a palackhoz csak 8600 méteren jutott hozzá?

A csúcson töltött idő életszerűségének megkérdőjelezése

A 75 percnyi […] csúcson tartózkodás általában nem életszerű és indokolatlan” – szól az állítás a kétkedők részéről. Hozzáteszik, hogy a csúcson 20-30 percnél többet "nem szokás" eltölteni.

Legnagyobb megdöbbenésemre ezt az egyik legelismertebb hazai hegymászónk mondja, aki egyébként a vitatók kvázi szószólója.

Tény: Jelenleg három olyan ember él hazánkban, aki tudja, milyen érzés 8600 méter felett állni pótlólagos oxigén nélkül: Ács Zoltán, Klein Dávid és Suhajda Szilárd. Mindenki más (beleértve magamat is) csak a témában megszerzett tárgyi vagy elméleti ismeretei alapján tud véleményt alkotni arról, hogy mi reális és mi nem a K2 csúcsán. Ha kételkedem valaminek a realitásában, akkor kutatok. Ha találok rá precedenst, akkor a kételyem alaptalanná válik. Szakmai érvként azzal jönni, hogy egy nyolcezres csúcsán „nem szokványos és nem életszerű” egy órát eltölteni, az súlyos ismerethiányról vagy súlyos prekoncepcióról árulkodik, és bármiféle gyanú megalapozásához teljes mértékben elégtelen.

Ha valami nem szokványos, akkor az nem is lehetséges? Ki hallott már ekkora badarságot?

Miért ne telhetne el 75 perc videózással, tökéletesen tiszta, bár kissé fagyos időjárási körülmények között a K2 csúcsán délben? Semmi nem kényszerítette Szilárdot, hogy rohanjon lefelé. Az idő stabil volt, ő jól érezte magát, nem volt késő. A kezei fáztak a metsző szélben, ezért újra és újra vissza kellett venni a kesztyűjét. Aki videózgatott már hegycsúcson jó körülmények között, az tudja, hogy egy óra úgy elröppen, hogy észre sem vesszük.

Élettanilag kellett volna aggódnia? Miért? Az Everest palack nélküli megmászására készül, az a hegy még 240 méterrel magasabb. Órákat kell majd eltöltenie ennél magasabban.

Ahogyan ezt közel kétszázan az Everesten már meg is tették. Sőt, Babu Chiri Sherpa 21 órát töltött az Everest csúcsán pótlólagos oxigén használata nélkül, hogy bebizonyítsa, túl lehet élni egy éjszakát károsodás nélkül odafent. Persze, ő serpa, jöhet rögtön a válasz.

Hans Wenzl 2017-ben az Everesten egy órát ült 8500 méteren a szél csillapodására várva, aznap, amikor a bivalyerős Elisabeth Revol és Yannick Graziani visszafordult, míg Ferran Latorre pedig palackhoz nyúlt, hogy teljesítse az utolsó nyolcezresét a Himalája koronájához. 8500 méteren pótlólagos oxigén nélküli Everest mászásnál, felfelé menetben mennyire szokványos egy órát ücsörögni hatvanas szélben, várni, hogy csillapodjon? Mégis, Hans Wenzl ezután továbbment, elérte palack nélkül a csúcsot, és azt mondta, hogy szerinte tudott volna még feljebb mászni, és szerinte valahol 9000 méternél lehet a fizikai teljesítőképesség határa. Ha ez Hans Wenzlnek korántsem optimális körülmények között bármiféle következmények nélkül sikerült, akkor Suhajda Szilárd miért ne tölthetett volna tökéletes időjárásnál, délben (nem este hatkor, hogy sietnie kellett volna!) 75 percet a K2 csúcsán fotózva, videózva?

A dél-tiroli Tamara Lunger 2014-ben mászta meg a K2-t pótlólagos oxigén nélkül. Egy későbbi interjúban elmondta, hogy teljesen jól érezte magát és

egy teljes órát töltött a csúcson.
De talán nem is kellett volna ilyen messzire menni, hiszen mindezeken túl van egy igazán kézzel fogható magyar példa is. A 8516 méteres Lhoce első magyar megmászója, Gál László 2011-ben több mint egy órát várt a csúcson mászótársára, Mécs Lászlóra, akitől a négyes táborban úgy vált el, hogy egy óra múlva követi őt. Azt azonban nem tudta, hogy Mécs később 7900 méteren visszafordult. Gál Laci, miután a csúcsra utána érkezők között Mécs csak nem bukkant fel, az egy órát valószínűleg bőven meghaladó idő után indult el lefelé. A még mindig felfelé tartó Erőss Zsolttal (aki Gál Laci után két órával indult el a 4-es táborból) már ereszkedés közben, de még a csúcs közelében találkozott. Laci első és utolsó csúcsfotóinak időbélyegzői között 48 perc a különbség, de mivel nem azonnal kezdett fotózni, és nem is azonnal indult el az utolsó kép készülte után, biztos, hogy egy óránál hosszabb időt töltött a csúcson. (A Himalayan Database-ben szereplő, emlékezetből lejelentett adatok a csúcsra érés időpontjáról biztosan nem pontosak. A csúcsmászóknál nem volt rádió, így az alaptábor nem tudta valós időben rögzíteni a csúcsra érés időpontját, a csúcssikerről is csak egy nappal később értesültek.)
Gál László a Lhoce csúcsán, 011. május 21. 13:27
Gál László első magyarként a Lhoce csúcsán
Gál László a Lhoce csúcsán, 011. május 21. 13:27
Forrás: Gál László

GPS nyomkövetés (track)

A vitatás egyik sarkalatos pontja volt, hogy Szilárd miért nem hajlandó közzétenni a nyomkövetője adatait. Amikor megtette, akkor persze azzal jöttek, hogy "ez csak egy Excel adatsor, ilyet bárki bepötyöghet, a készülékből kinyert eredeti adatokat hisszük csak el". Ezzel csak egyetlen nagy baj van:

A Szilárd által használt SPOT Gen3 készüléknek nincsen beépített memóriája, így SEMMILYEN ADATOT SEM TÁROL.
A vizsgálatot lezáró gyanúfelsorolásban Kunos részletesen elemzi, hogy a SPOT Gen3 nyomkövető hogyan működik. Láthatóan azonban  nem ismeri a készüléket. Azt állítja, hogy a nyomkövető TRACK üzemmódban a készülékben is eltárolja a koordinátákat. A valóságban viszont a készülék erre nem képes.

Spot Gen3 jeladó

A SPOT Gen3 egy rém egyszerű, elsősorban segélyhívásra kifejlesztett eszköz. Nincs rajta kijelző, nincs rajta klaviatúra, nincs okostelefon interfész, nincs memóriakártya (ha valaki esetleg kételkedne ebben, itt a részletes használati útmutató). A készülék önmagában semmire sem használható, kell hozzá egy felhasználói előfizetés, melyhez egy online fiókot kapunk a SPOT szerverén. Ezt egy telefonra letölthető applikáción keresztül is el tudjuk érni. Az adatok a fiókszerveren tárolódnak, és 30 nap után automatikusan törlődnek. Üzenetet is csak úgy lehet a készülékkel küldeni, hogy annak rövid szövegét ELŐRE megírjuk a webes felületen. Magán a készüléken kommunikációra öt gomb alkalmas, ezek közül kettő vészjelzés, ezeket nyitható fülek rejtik. A másik három gomb közül egyel a nyomkövetést tudjuk aktiválni, az előfizetői fiókunkban beállított gyakorisággal (a készüléken ez nem állítható). Két gombbal küldhetünk szöveges üzenetet, de ezek mindig az online felületen előre beállított szöveget küldik el (egyszerű "Jól vagyok" bejelentkezés opcionális szöveges kiegészítéssel, valamint előre fogalmazott üzenet). A készüléken a küldött szövegen már nem tudunk módosítani. A készülék üzenet fogadására sem alkalmas. Kizárólag arra képes, hogy jelet küldjön egy műholdra.

Tehát, amikor a kétkedők azt kérik, hogy Szilárd egy bizottság előtt adja oda a készüléket, ahol kinyerhetik a „hiteles” koordinátákat, akkor lehetetlent kérnek.

Mivel az adatok az online fiókból 30 nap után automatikusan törlődnek, ezekhez csak úgy lehet hozzájutni, ha az előfizető utólag a cégtől direktben kikéri őket. Ezt egy Excel táblázatban, lista formájában kapja meg. Mivel a polémia a 30 nap lejárta után kezdődött, Szilárdnak nem volt más módja ezeket nyilvánosságra hozni, mint ahogyan azt a Dropboxban megtette. Mivel a kétkedők az adatok ily módon történő közlését nem tartották hitelesnek, Szilárd és Dávid egy közjegyzővel hitelesítették, hogy az általuk publikált adatsort valóban a gyártó cég e-mailjéből vették. Az alábbi posztban a közjegyzői okiratról készült fotók megtalálhatók, a Suhajda Szilárd által hozzáfűzött kommentár pedig mindent elmond erről az egészről.

A másik komoly probléma a GPS koordinátákhoz történő ragaszkodással, hogy a SPOT dedikáltan nem pontos 6500 m felett, ily módon semmiféle bizonyításra nem használható. A kétkedők ezt az érvet terelésnek érzik, konkrétan az elemzésben az alábbi költői kérdés szerepel:  „Ha ez a készülék szerintük (és a velük szimpatizálók szerint) nem pontos 6500 méter felett, akkor vajon miért használják ezt hosszú évek óta?”

Nos, a készülék nem „szerintük és a velük szimpatizálók szerint” nem pontos, hanem a gyártója szerint, tehát ez nem egy vélemény, hanem egy tény. Lásd itt, „operating altitude” címszó alatt.

Hogy miért használják akkor mégis, ha ennyire pontatlan? Megkérdeztem Szilárd feleségét, Legindi Tímeát, aki az alábbi választ adta:

„Igazából azért használjuk, mert ha Szilárd reggel és este megnyomja a gombot (ez a deal kettőnk között, ez a minimum, amit küld egy nap - az már kérdés hogy mennyi jön át belőle), akkor tudom, hogy képes arra, hogy megnyomjon egy gombot, szóval valószínűleg “rendben van”. Nekem ez tökéletesen elég. Ha pl. tudom, hogy napközben felmennek a kettesbe, akkor induláskor küld egy jelet, és amikor felérnek, vagy este küld még egyet. Ha másnap reggel is jön jel, akkor tudom, hogy éjjel nem vitte el a sátrat a lavina.

A csúcsmászáskor most először kapcsolta be az óránkénti pozícióküldést, de szerintem ezután fogja majd használni, mert jó volt, hogy láttam, hogy mozog; illetve azért folyamatosan tudtam kalkulálni a körülbelüli sebességét. (Megjegyzés: a csúcsmászás során éjjel, a Palacknyakon történő áthaladás idején órákon át nem jött jel, volt is miatta aggodalom – PL.) Mivel a Broad Peak után ismerkedtünk össze, így ez volt az első közös csúcsmászó helyzetünk is. A SPOT már megvan 2015 óta, de ezt a funkciót idén tudtuk először használni.”

Magyarul, a GPS nyomkövetőre csak azért van szükségük, hogy tudják, a mászó biztonságban van-e. Meg sem fordult a fejükben, hogy valamikor is bizonyításra használják az eszközt, mivel erre a csúcsfotók/videók eddig tökéletesen elegendők voltak. Ahogyan minden más eddigi magyar nyolcezres siker esetén.

A nyomkövető jelét Szilárdék szándékosan nem teszik nyilvánossá. A hazai nyilvántartó ezt titkolózásnak aposztrofálja, miközben ez nem alapelvárás egyetlen mászóval szemben sem. Nézzük, hogy milyen indokolt okai lehetnek annak, ha egy mászó nem teszi élőben követhetővé a GPS jeladója adatait:

- a mai villámgyors kommunikációs technológia és a közösségi médiában a hírek terjedési sebességének tükrében nem meglepő, ha egy vállalkozás nem akarja kiadni a kezéből az elsődleges információforrást. Az expedíciók mögött szponzorok, médiapartnerek vannak, akik adott esetben elvárhatják a csúcssiker közlési jogának elsőségét. Ez nyilvánvalóan csak akkor biztosítható, ha a GPS jel nem publikus. Éppen ezért, sem a csúcsmászásokat nyilvántartó statisztikus, sem más nem várhatja el, hogy a mászó minden esetben élőben követhető legyen. A nyilvántartónak továbbá el kell döntenie, hogy nyilvántartó szerepben akarja magát feltüntetni, vagy hírforrásként. De ha esetlegesen a hírversenyben információhiány miatt lemarad, az nem mehet a nyilvántartói munkája objektivitásának rovására. Nem emlékszem olyanra, hogy a Himalayan Database bármikor, bármilyen folyamatban lévő expedíciónál szóvá tette volna, hogy miért nem publikálják időben a naplóikat. Ahogyan nem próbáltak meg információkat beszerezni az alaptábori szakácstól sem, megkerülve az expedíció vezetését.

- A fenti okon túl, fontos az is, hogy a mászók nem kívánnak táptalajt biztosítani az esetleges téves találgatásoknak sem. Hiszen ha bárki követheti a GPS nyomvonalat, és az esetleg rossz pozíciót közöl, pillanatok alatt elterjedhet egy téves info: megállt a mászó? Visszafordult? Lezuhant? Baj van? Ezt a Twitter korában egy órán belül a világ túloldalán is olvasni lehet. Szilárd nyomkövetője is mutatott egy igencsak ijesztő pozíciót mászás közben, amiről arra lehetett következtetni, hogy zuhant 80-100 métert. Csak a következő órában történő frissítéskor derült ki, hogy jeladási hiba volt az oka.

Lassú, késve történő kommunikáció

Kunos Gábor számára a kezdetektől fogva gyanús volt, hogy az expedíció késve kommunikál. A naplókat csak 1-2 nappal később posztolták keresztpromóciós jelleggel a két hegymászó közösségi oldalán. A csúcstámadásról pedig már nem készült napló (mivel készült róla egy félórás film).

Elvárható egy expedíciótól, hogy mindent naprakészen kommunikáljanak? Én úgy vélem, hogy ha így tesznek, annak örülünk, de számon kérni senkinek nincs joga. Suhajda Szilárd véleménye pedig a következő: "A naplóírás kifejezetten ránk jellemző, van hozzá affinitásunk és szívesen megosztjuk a "nagyvilággal", hogy mi történik velünk, de ez nem egy kötelező vagy elvárt expedíciós tevékenység! A többség nem oszt meg ilyen, napi rendszerességű naplókat (akár szponzorált mászó, akár nem, tök mindegy!)

Ismét hoznék két külföldi példát erre vonatkozólag, két olyan mászótól, akik Szilárdal egy napon érték el a K2 csúcsát pótlólagos oxigén használata nélkül. Az egyikük a német Anja Blacha, a másikuk az osztrák Hans Wenzl.

Hans Wenzl 2019. július 25-én, néhány órával Suhajda Szilárd előtt érte el a K2 csúcsát, pótlólagos oxigén használata nélkül, de kereskedelmi expedíció keretében, serpa segítséggel. Hans augusztus 5-én közölt először fotókat az expedícióról, melyek közül összesen három készült a csúcson. Máig ez a három fotó az összes képi dokumentáció, amit publikált. Igaz, szponzori nyomás sem volt rajta, mivel egyetlen szponzora a munkaadója. Ugyanakkor a kétkedők közül volt, aki azzal érvelt, hogy a hegymászó első dolga világgá kürtölni a sikert és csúcsfotót posztolni, legkésőbb az alaptáborba érkezéskor. Nos, úgy tűnik, ez sem tekinthető ökölszabálynak.

Anja Blacha viszont már keményen szponzorált sportoló, a csúcsfotóját mégis csak hat nappal később, július 31-én, egy rövid csúcsvideót pedig augusztus 3-án töltötte fel a közösségi oldalára. Csak Instagramon, sportolói FB oldala nincs is, ahogy hivatalos weboldala sincs. Legutóbbi szóló Déli-sark expedícióján az Intersport volt a fő partnere, ahol heti videóbejelentkezésekben lehetett követni az útját. Egészen a 88. szélességi körig, tehát 220 km-re a Déli-sarktól. Onnantól kezdve nem jelent meg több videónapló, és még a hír sem az ő oldalukon szerepel, hogy Anja elérte a sarkot. Pedig elérte. Gyanús? Ugyan kinek és miért lenne az?

A csúcsra érés ideje: az elemző rosszul számolta ki az időeltolódást

Idézet az elemzéséből:

„Fontos, hogy az utolsó [GPS] jel, ami nem automatikusan, hanem manuálisan került elküldésre, ez egy kis szórást figyelembe véve már a csúcson van. Vélhetően ott nyomta meg a jeladó gombját, mert a grafikonra odaírta, "Summit". Ennek ideje 7:20:07 (UTC, a helyi idő szerint 11:20:07).
Ez az idő meglehetősen egyezik azzal az információval, amit én július 25-én közöltem. A hírforrásom egyike a magyar csapat egyik szakácsa volt, aki szerint Szilárd 11:30-kor ért fel a csúcsra. Az ő első híradásuk szerint Szilárd csúcsra érése dél után nem sokkal történt, amit másnap a Spíler TV-ben publikált videó üzenetben Klein Dávid helyi idő szerint 12 óra 10 percre adott meg.”

Nos, a pakisztáni időzóna, amelyben a K2 is található, az UTC+5, náluk nincs téli-nyári időszámítás, így a fenti következtetés helytelen. Az UTC (egyezményes koordinált világidő) és a helyi idő szerinti 5 órás eltérés alapján a csúcsról küldött jel időpontja helyi idő szerint 12:20, nem pedig 11:20, ahogyan az elemzésben szerepel.

A pár perces késés (a Szilárd által a fotók időbélyegzői alapján korrigált 12:02-höz képest) oka lehet, hogy nem az első dolga volt Szilárdnak elküldeni a jelet, illetve a készülék által küldött jelek Szilárd felesége elmondása szerint rendszeresen több perc késéssel jöttek csak meg. Ami pedig a szakácsot illeti, mint hiteles hírforrást: ő valószínűleg már akkor „kihirdette” a csúcselérést, amikor Szilárd elérte az utolsó, csúcsra vezető fix kötél kezdő végpontját (ezt a mozzanatot ugyanis rádión tudatta az alaptáborral). Akkor már tudták, hogy meglesz a csúcs.

Hazai vs nemzetközi statisztikus

Eberhard Jurgalski a véget érni nem akaró polémia hatására, bár lezártnak tekintette az ügyet, további részleteket kért Suhajda Szilárdtól, hiszen negyven éves nemzetközi szakmai hitelességét tette kockára az állásfoglalásával. Kunos ezt az eljárást érthetetlen módon etikátlannak tartotta:

„Az pedig végképp nem elfogadható, hogy egy olyan, függetlennek mondott szakértőt szeretnének bevonni a vizsgálatba, aki az én elemzésemben is részt vett. Én az elemzésben résztvevők mindegyikével megállapodtam abban, hogy a nevek, és a tőlük kapott információk nem kerülnek kiadásra további személyek részére. Jelen állapot szerint viszont úgy tűnik, hogy ez a szakértő ezt a megállapodásunkat nem tartotta be.”

Túl azon, hogy Jurgalski itt már saját hitelessége védelmében folytatta a vizsgálatot, és erre senki nem kérte fel, nem tudom, hogy látott-e már valaki olyan bírósági tárgyalást, ahol a tanút csak a vád kérdezheti ki. Kunos kiemelte továbbá, hogy Jurgalski több korábbi tévedésére ő hívta fel a figyelmét, ami kétségtelenül így volt. Mindannyian tévedünk néha. Jurgalski esetleges pontatlanságainak lehetséges okaként Kunos az alábbi érvet hozza fel: „Ő viszont Németországban él, nem találkozik a mászókkal, így nem tudja személyesen értékelni a bejelentett sikereket.” Ez kissé öngólnak tűnik, hiszen Kunos Gábor sem találkozik a mászókkal, akiket felvezet a listájára. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, akkor sem keresi fel őket, ha megtehetné, vagy meg kellene tennie. Továbbá, ha Kunos véleménye szerint Jurgalski ennyire nem kompetens, akkor miért hozzá fordult elsőként a kétségeivel?

Ekkor már magyar fotelszakértők angol nyelven trollkodták szét a német statisztikus Facebook bejegyzését, nem kevés álmatlan éjszakát okozva ezzel Jurgalskinak. Ő többször hosszasan faggatta Szilárdot telefonon, majd minden mászót kikérdezett, aki aznap megmászta a K2 csúcsát. Köztük több németajkú is volt, így nyelvi problémák és félreértések biztosan nem merülhettek fel. Neki a megkérdezett mászók nem ugyanazokat az adatokat mondták, mint Kunosnak.

Jurgalski vizsgálódását egészen november végéig folytatta, hogy egyetlen tisztázatlan részlet se maradjon. A legrészletesebben azt az osztrák Hans Wenzlt kérdezte, akire a Komarnicki.hu oldal jelenleg kitűzött, vitatást alátámasztó posztja „koronatanúként” hivatkozik.

Végül egy videokonferenciát kezdeményezett, melyben Suhajda Szilárdot gyakorlatilag szembesítette Hans Wenzllel. Jurgalski élőben tett fel kérdéseket mindkettejüknek. A beszélgetés egyértelműen igazolta, hogy a találkozásukkor nem történt semmi gyanús. Wenzl leírása a találkozóról 100%-ban megnyugtató volt, és igazolta, hogy Szilárd tisztán mászott. Megállapították azt is, hogy a mászók nyilván nem fognak méterre és percre pontosan emlékezni a találkozási magasságokra és időpontokra, és ezeket a tévedési határokat is figyelembe véve Szilárd pótlólagos oxigén nélküli mászása nem megkérdőjelezhető.

Jurgalski többször hangsúlyozta, hogy 40 éves pályafutása során egyetlen mászás sem okozott neki ennyi felesleges munkát.

Valóban váratlan ez a teljesítmény Szilárd szakmai előéletéből?

Azok számára, akik már a terv bejelentésekor is megmosolyogták, hogy ugyan mi keresnivalójuk lenne a K2-n, azokat valóban váratlanul érhette, hogy mégiscsak sikerült nekik. Amellett azonban, hogy egy ilyen indoklás Szilárd korábbi teljesítményeinek tükrében elsősorban a vitató mászókat minősíti, vizsgáljuk meg objektíven, mennyire szakmai érv az, hogy "szerintünk nem képes rá".

Szilárd első nyolcezres expedíciója a 2012-es Gasherbrum I (Hidden Peak) expedíció volt, melyet barátjával, Kiss Jánossal szerveztek, és melyhez később csatlakozott Babcsán Gábor és Tóth Csaba. Szilárdék eredeti terve a Gasherbrum II lett volna, de a csapat bővülésekor a Hidden Peak lett az első számú célpont. Az expedíció nem járt sikerrel, és hárman (Babcsán, Kiss és Tóth) hazautaztak. Szilárd még maradt, és tett egy szóló kísérletet a GII-n, de csak 6800 méterig jutott a mély hó és lavinaveszély miatt.

Ezután következett Szilárd első sikeres nyolcezrese, a 8051 m magas Broad Peak, amelyet a könnyebb nyolcezresek közé sorolnak. A könnyebbet persze minden nyolcezres esetében érdemes relatíve érteni. Ezt a csúcsot első próbálkozásra érte el, Varga Csaba társaságában. Ugyan ez a hegy 560 méterrel alacsonyabb a K2-nél, azért ajánlom mindenki figyelmébe a két mászó bejelentkezését a csúcsról, nincsenek éppen halálukon:

A sikeres Broad Peak után 2014-ben "álmai hegyére", a K2-re indult. Varga Csabával közös expedíciójuk nem járt sikerrel. A 7300 méteres magasságot érték el, ugyanakkor fontos tapasztalatot gyűjtöttek a hegyről.

2016-ban ismét a K2 volt a cél, immáron Klein Dávid társaságában, aki egy hónappal korábban első magyarként érte el a legveszélyesebbnek tartott nyolcezres, az Annapurna csúcsát (alig fél évvel a Manaszlu sikeres megmászása után). A K2 azonban ebben az évben senkit nem engedett a csúcsára.

Szilárd 2017-ben az Everest palack nélküli megmászására tett kísérletet, ismét Klein Dávid társaságában. Az akklimatizáció során minden csapat közül ők aludtak először a Déli-nyeregben, közel nyolcezer méteren. Egyértelmű volt, hogy Szilárd remekül alkalmazkodik a magassághoz. A csúcsmászás alkalmával azonban egy taktikai hiba (vélhetően egy másik expedíciótól elfogadott tea) okozta súlyos egészségügyi tünetei miatt a 2-es táborból kénytelen volt visszafordulni. Az egészséges állapotában tapasztaltak alapján azonban egyértelműen látta, hogy van keresnivalója a legmagasabb nyolcezreseken pótlólagos oxigén használata nélkül.

A 2019-es volt a harmadik próbálkozása a K2-n. A hegyet a 3-as táborig ismerte, saját képességeit pedig 8050 méterig. A kereskedelmi expedíciók előtt, "szűz", azaz fix kötél nélküli terepen mentek fel az 1-es táborba. 150 méternyi kötelet ők rögzítettek a serpáknak, amit később minden expedíció használt. Ezzel kivívták a teljes alaptábor tiszteletét. Az Everesten, valamint korábban a Broad Peaken  tapasztalt akklimatizációs képessége után egyértelmű lehetett számára (és a hozzáértőknek is), hogy ha megfelelőek a körülmények, akkor képes elérni a csúcsot palackozott oxigén nélkül.

Hogy külföldi mászók hogyan vélekednek Szilárd képességeiről, arról elég megkérdezni a világ egyik legjobb magashegyi alpinistájának tartott Adam Bieleckit, akire Szilárd és Dávid a 2018-as Gasherbrum-expedíció alkalmával mutatott teljesítményük alapján igencsak komoly pozitív benyomást tett.

Ha pedig már a K2 palack nélküli megmászásához szükséges tudást, tapasztalatot feszegetjük, akkor vizsgáljunk meg egy olyan példát, aki vélhetően az elemzés egyik tanúja volt, és Szilárd előtt néhány órával érte el a K2 csúcsát, szintén pótlólagos oxigén nélkül.

Anja Blacha 30 éves német extrém ultrasportoló. Rövid idő alatt nulla hegymászó tapasztalattal komoly rekordokat ért el. 2017-ben ő lett a legfiatalabb német nő, aki teljesítette a Seven Summits sorozatot, úgy, hogy két évvel korábban mászott először hegyet életében. Ebben az évben mászta meg az Everestet pótlólagos oxigén használatával, 26 évesen a legfiatalabb német nőként. Minden csúcsot kereskedelmi expedíció tagjaként teljesített, mindet első próbálkozásra. 2019-ben az antarktiszi expedícióra felkészülésként keresztezte Grönlandot (ahogyan Rakonczay Gábor), majd két nappal a hazaérkezése után elutazott Pakisztánba, hogy palack nélkül megmássza a Broad Peaket és a K2-t. Úgy, hogy előtte nem volt palack nélkül és önállóan egyetlen nyolcezresen, de még hétezresen sem. Mindkét csúcsot megmászta, a K2-t néhány órával Suhajda Szilárd előtt, ezúttal is a megszokott Furtenbach Adventures kereskedelmi expedíció tagjaként, serpával. Neki sikerülhetett, úgy, hogy négy évvel azelőtt a Mont Blanc volt az első hegye, a nála jóval tapasztaltabb Suhajda Szilárdnak pedig nem, akinek ez volt a hetedik nyolcezres expedíciója, és mindegyiken önállóan mozgott? Persze, Anja is kapott előzetes lekicsinylő kritikát, nem véletlenül lett a későbbi antarktiszi expedíciójának mottója #NotBadForAGirl ("nem rossz egy csajtól"). Eme expedíció során mindenféle külső segítség nélkül egyedül gyalogolt 1400 km-t az Antarktika jégpereméről a Déli-sarkig, első nőként teljesítve ebben a stílusban ezt a távot.

Valóban irreálisan nehéz feladat a K2 megmászása?

Ez mindig a körülményektől függ, és 2019-ben a legkevésbé sem volt az. Miután első körben hatalmas mennyiségű hóval az expedíciók felének elvette a kedvét a további próbálkozástól is, a második csúcstámadó hullám idején olyan kevés ellenállást tanúsított, amilyen keveset a hírhedt hegyről elképzelni is nehéz. A korábban nyakig érő havat szélvihar borotválta le a csúcsrégióból, kőkemény, tökéletes haladást biztosító firnfelszínt kínálva a türelmesebb mászóknak. Mindezt olyan gyenge, csak időnként feltámadó szél mellett, amilyenről nyolcezresen csak álmodni lehet. A rögzített kötelek (melyek egy szakaszát a hegy alsó részén Dávid és Szilárd az ezzel megbízott serpák előtt helyezte ki) az előző napon csúcsot támadó Nirmal Purja és serpa csapata révén a csúcsig vezettek. Ilyen körülmények között azért nem a holdraszállással egyenértékű teljesítmény feljutni a K2 csúcsára. De bizonyosan nem olyan feladat, amelyre Suhajda Szilárd ne lenne képes.

A kétkedők részéről elhangzott az is, hogy Szilárd egy olyan teljesítményt mond magáénak, amelybe még Erőss Zsoltnak is beletört a bicskája. Nem hiszem, hogy szerencsések az ilyen alapon történő összehasonlítások, mert Zsolt nyilvánvalóan nem a képességei, hanem a körülmények miatt nem tudott akkor feljutni. Zsolt a mély hó miatt anno az Annapurnán is kénytelen volt visszafordulni, azt a hegyet pedig mindmáig egyedül Klein Dávid mászta meg a magyarok közül.

Szándékos manipuláció?

A kétkedők érvelésében elhangzott, hogy bár a Szilárd által bemutatott több tucat fotó és videó „valódinak tűnik”, egyrészt ezeket a közvélemény és az elemzők sem láthatták az eredeti tárolóeszközön, nem ismerhetők meg számukra azok metaadatai, másrészt nem adták át az összes fotót és videót a külföldi képelemzőknek sem, tehát szerintük nem lehet őket hitelesnek tekinteni. Ugyanez a feltételezés vonatkozik a GPS-koordinátákra is.

Namármost. Ha a külföldi elemző kapott 40 fotót és videót a 80-ból, és azokat meggyőzőnek találta, akkor mi szükség a további 40 átadására? Hátha akad köztük egy, amin véletlenül mégiscsak felbukkan egy oxigéncsutora Szilárd szája szegletében? Ha azt feltételezik, hogy szándékosan csak a bizonyító erejű felvételeket adta át, nem lett volna egyszerűbb a többit kitörölni és eleve azt mondani, hogy csak 40 felvétel készült?

Egyáltalán, ha bármi simlisséget feltételezünk, nem az lett volna Szilárd érdeke, hogy ez minél kevesebb dokumentummal legyen bizonyítható? Ha valaki csalni akar, nincs annyi esze, hogy hihető számokat mondjon, amiket nem kell bizonyítani? Ehelyett olyan számokat mond, amiket sem elhitetni, sem bizonyítani nem tud?

Az elemzőknek átadott, valamint a nagyközönség számára publikált több tucat videó és fotó minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy Szilárd azokat a K2 csúcsán készítette. Ezt állapították meg a külföldi elemzők és a Magyarországon felkért filmes szakértő is. Szilárdék a telefonjukon mutatták be a fotókat, videókat az MHSSZ vezetőségének. Egy másik alkalommal én is saját szememmel láttam a fotókat és a videókat Szilárd telefonján.

Ha ennek ellenére ragaszkodnak a dokumentumok bizottság előtti bemutatásához, azzal közvetetten azt feltételezik, hogy a bizonyítékok szándékosan manipuláltak, a fotók, a videók, a GPS-koordináták, a nyilatkozatok, szakértői vélemények, minden; és azok eltussolásában benne vannak a médiapartnerek, a szakértők és még a hazai szövetség is (vagy mindannyian mesteri módon át lettünk verve).

Mindkettő finoman szólva meredek feltételezés. Ha viszont nem feltételezik ezt, akkor az égvilágon semmi akadálya, hogy mindenféle bizottságosdi bohóckodás nélkül elfogadják, hogy Suhajda Szilárd pótlólagos oxigén használata nélkül érte el a K2 csúcsát.

Jól reagált Szilárd a vádakra?

Valószínűleg mindenki ismeri azt az érzést, hogy „bárki véleményére nem adunk”. Egy profi sportoló ezzel különösen így van. Szilárdot nyilván váratlanul érte, és értetlenül állt az egész vitatás előtt, hiszen ki számítana ilyesmire? Először azt gondolta, hogy a TV2 filmje minden kételyt eloszlat, de sokunk megdöbbenésére nem így történt. A további filmes bizonyítékokat és frissebb adatokat is tartalmazó interjúnk sem nyugtatta meg a kétkedőket, akik addigra már egymást erősítve annyira belelovallták magukat a csalás gondolatába, hogy csak ezt a prekoncepciót próbálták bizonyítani újabb és újabb felvetésekkel, azok realitását nem vizsgálva és a kapott válaszokat félresöpörve. Szomorú módon ebben a hazai statisztikus nemcsak partner, hanem szócső volt. Ezen aligha segített volna, ha Szilárd hamarabb megszólal bármit, mivel a vitatás láthatóan nem szakmai alapokon nyugszik. A szürrealitásnak olyan szintjére jutott a téma, amellyel az ember már nem tud komolyan foglalkozni. A kétkedők azonban addig szajkózták a gyanújukat, míg azt a mainstream média is felkapta. Ekkor döntött úgy Szilárd, hogy összeállítja a Dropbox linken található anyagot, hiszen ekkor már a jó hírén esett folt. Hogy miért nem vetette magát alá a kétkedők által követelt bizottságnak? Egyrészt minden bizonyítékot a nyilvánosság elé tárt, nincs mit többet elmondani. Másrészt annyi tiszteletet minimum megérdemelt volna, hogy személyesen megkeresik az ügyben, de ez a mai napig nem történt meg. Harmadrészt egy ilyen boszorkányüldözésnek én sem vetettem volna alá magam, mert ez minden szinten méltatlan. Az ilyen eljárás nem érdemli meg, hogy a benne való részvétellel legitimáljuk.

 

Konklúzió

Egyik oldalon van egy K2 pótlólagos oxigén használata nélküli csúcsmászás követelés, amely a rendelkezésre bocsátott film- és képanyag, GPS koordináták alapján reális és konzisztens, a hegymászó szavahihetősége és tapasztalata pedig megkérdőjelezhetetlen.
Ezzel szemben áll egy vitatásról szóló vizsgálati elemzés, melynek kiindulópontja az a vélekedés, hogy néhány mászó szerint Szilárd nem elég jó ehhez a teljesítményhez, maga az elemzés pedig a szemtanúk által emlékezetből mondott időpont és magasságadatokból levont téves következtetéseken, a Szilárd által pontosított adatok ignorálásán és konkrét tárgyi tévedéseken alapul, a nemzetközileg elismert statisztikus szakvéleményét semmibe veszi.
Félreértés ne essék: nincs azzal semmi baj, hogy némelyekben felmerülnek kételyek. Azzal viszont nagyon is van, ha a magát leghitelesebbnek tartó elemző felül néhány mászó egyértelműen személyes indíttatású kétkedésének, majd egyszerű dacból nem hajlandó elfogadni a bemutatott bizonyítékokat, és a saját maga által elvárt pontossággal és objektivitással vizsgálni egy ilyen esetet. Ezzel nem magának tartozna, hanem a mászóközösségnek, amelynek teljesítményeit feljegyzi. Így viszont közvetetten csak egy mászótársunk nevének besározásához járul hosszá.

Utózöngék

A fent említett hazai adatbázisban a K2 megmászásánál az oxigénhasználat mellőzése vitatottként van feltüntetve. Az ezt téves adatokkal alátámasztó poszt a Komarnicki Facebook-oldalon kiemelt pozícióban van. A szerkesztőnek valamiért egy évvel a mászás után is fontos, hogy az oldalára érkező minden olvasó ezzel találja magát szembe elsőként.

Tudható, hogy továbbra is vannak páran, akik nem hisznek Suhajda Szilárdnak. Őszintén remélem, hogy olvassák ezt a cikket, és így, egyben látva az érveket, megértik, hogy tévúton járnak.

Egy tavaly ősszel rendezett publikus budapesti vetítéssel egybekötött ingyenes előadáson Kunos Gábor nem jelent meg, és a kételyekkel kapcsolatban a közel 500 jelenlévő egyike sem mert feltenni kérdést, pedig a lehetőség adott volt. Facebook hozzászólásban korábban egy, a véleményét nyíltan vállaló mászó úgy fogalmazott, hogy „rengetegen gondolják úgy, ahogyan ő”, de nem akarnak konfrontálódni senkivel. „Nem írják le a véleményüket, mert nem akarnak egy fal alatt, egy teremben, vagy előadáson veszekedni senkivel.” Érthető. Nyilván egyszerűbb a háttérből, csendben kétségbe vonni valakinek a szavát.

Munkám elválaszthatatlan része, hogy elég sok időt töltök internetes felületeken. Egyre inkább azt tapasztalom, hogy az internet térnyerésével egyrészt nagyon sok információhoz juthatunk, másrészt ez lett az első számú véleménynyilvánítási felület is. És sajnos utóbbiban túlnyomórészt felületes információk és előítéletek alapján alkotnak gyakran sarkos véleményt. Ez pedig a legtöbb esetben sokkal többet árt, mint amennyit használ.

A reflektorfénybe kerülő mászók mindig is ki voltak téve az éles hangú kritikáknak. Tudna erről mesélni a néhai Erőss Zsolt is. Mondhatjuk, hogy ez ezzel jár, tűrniük kell. De talán lehetne annyi összetartás a mászóközösségben, hogy elismerjük egymás teljesítményét, és ne mi gyártsuk azt, amit tűrniük kell. Ne a mi alaptalan gyanúsítgatásaink ellen kelljen védekezniük a hozzá nem értő nyilvánosság előtt. A leírt gondolatokat, a megjelent cikkeket már nem lehet visszavonni. De el lehet, el kell gondolkodni a szavaink felelősségén, és egy pillanatra talán beleképzelhetnénk magunkat a másik helyzetébe is, mielőtt azokat kimondjuk.

Kunos Gábor ezt az egészet megspórolhatta volna azzal, hogy direktben megkeresi Suhajda Szilárdot, és egy az egyben felteszi neki a számára/számukra kétséges részletekre vonatkozó kérdéseit. De még a rendelkezésre álló információk birtokában is juthatott volna helyes következtetésre, ha valóban objektíven és pontosan végzi a munkáját.

Veszélyes precedens

Hogy miért tartottam olyan fontosnak, hogy ennyi idővel az eset után is megírjam ezt a cikket? Mert ha a Suhajda Szilárd által bemutatott dokumentáció nem elégséges egy mászás bizonyításához, akkor innentől kezdve minden mászó számíthat rá, hogy közjegyzőt kell magával cipelni a csúcsmászásra. Arról nem is beszélve, hogy ilyen alapon jó néhány múltbeli mászást meg lehetne kérdőjelezni. De gondoljunk csak bele, ha a K2 kapcsán ez volt, akkor mire számíthatunk, ha Suhajda Szilárd netán elsőként mássza meg palack nélkül az Everestet? Vagy bárki más, akit a hazai nyilvántartó az első megfogalmazott kétely alapján nagy nyilvánosság előtt állít majd pellengérre? Milyen bizonyítékokra lesznek majd kíváncsiak azok, akik a mostaniakat sem fogadják el?

Legkésőbb a következő magyar K2 expedíció kapcsán biztosan újra felmerül majd a téma. Ha mondjuk az is oxigén nélküli mászás lesz, mit fog kommunikálni az az expedíció? Első vagy második palack nélküli mászás? Vagy első egyértelműen bizonyított palack nélküli mászást? Ha igen, akkor mi lesz az állítás alapja?

Biztos vagyok benne, hogy ez az állapot nem maradhat ennyiben. Ennek egyetlen korrekt feloldása pedig a vitatók kezében van. Ismerjék be végre, hogy a kételyek alaptalanok, és fogadják el a mászást, ahogyan azt Szilárd végtelen számú bizonyítékkal alátámasztva teljesítette. Kerekedjen végre felül a józan belátás.

Nem szakmai epilógus

A K2 megmászása nem egy lottó főnyeremény, nem jár érte semmi a lemondáson és áldozatokon kívül. Suhajda Szilárd nem mások kedvéért mászta meg a K2-t, hanem saját magáért. Csak ő tudhatja, mennyi munkába, lemondásba, erőfeszítésbe és kockázatvállalásba került neki és családjának, hogy a saját maga által etikusnak tartott módon, pótlólagos oxigén használata nélkül feljusson a K2 csúcsára. Ahogy ma Magyarországon ő az egyetlen hegymászó, aki tudja, hogy milyen, amikor úgy vonják kétségbe a csúcssikerét, hogy azt ennél jobban nem lehet dokumentálni. A siker feletti örömét valószínűleg örökre beárnyékolja, hogy kétségbe vonták a szavát. Ami rosszabbul esik, mint bármilyen vihar a K2-n.
Mert a vihar legalább elmúlik.

 

Ezúton szeretnék köszönetet mondani a cikk elkészültéhez nyújtott segítségért Legindi Tímeának, Suhajda Szilárdnak, Billi Bierlingnek (Himalayan Database), Eberhard Jurgalskinak, Gál László expedíciós hegymászónak, valamint a szakmai lektorálásban nyújtott közreműködéséért Szlankó Zoltánnak, a Magyar Expedíciós Társaság (METE) alapítójának, a Magyar Hegymászó Oktatók Egyesületének (MAHOE) alpesi oktatójának, expedíciós hegymászónak.

Hirdetés
Hirdetés