Klein Dávid: Itthon vagyunk

Pintér László
Pintér László
2016/06/30
Két hetes utazást követően a Johnnie Walker K2 expedíció két mászója, Klein Dávid és Suhajda Szilárd megérkezett a K2 alaptáborába.
Hirdetés

Június 28-án elérte a Baltoro-gleccseren fekvő K2 alaptábort Klein Dávid és Suhajda Szilárd, akik június 14-én indultak el a Johnnie Walker K2 Expedíció keretében a Föld második legmagasabb csúcsának megmászására, melyen még nem járt magyar hegymászó.

A berendezkedést követően még ezen a héten el is indulnak az első akklimatizációs körükre. Az Abruzzi-gerincen vezető normál úton haladnak majd. A két hegymászó oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül mászik, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen önállóak. A helyi expedíciószervező ügynökség intézi számukra a csúcsengedélyen túl az alaptábori infrastruktúrát (konyha- és ebédlősátor, felszerelés felszállítása az alaptáborba), továbbá a hegyen a kereskedelmi expedíciók által rögzített fix kötelek segítségével mozognak. Az alaptábor felett már maguk cipelik saját felszerelésüket, beleértve a táborozáshoz szükséges sátrat is, melyet maguk állítanak fel a felső táborokban.

A Johnnie Walker K2 Expedíció tagjai, Klein Dávid és Suhajda Szilárd június 21-én indultak el Skarduból (2226 m) a K2 5000 méteren fekvő alaptáborába, melyet elször busszal és autóval, majd 3000 métertől már gyalogosan közelítettek meg. Az elmúlt egy hét során többek között Askoléban (3055), Paiyuban (3400 m), Urdukasban (4034 m), majd Goro II-ben (4424 m) is táboroztak és a tegnapi napon érték el a „hegyek királyának” is nevezett K2 alaptáborát. Dávid és Szilárd is jól van, mind fizikálisan, mind mentálisan felkészültek az akklimatizációs körökre. A tegnapi napon berendezkedtek a sátrukban, kipakolták az eszközeiket és áramot telepítettek új átmeneti otthonukba. A berendezkedés így leírva persze egyszerűnek tűnik, valójában azonban fáradságos munkát jelent:

"Mivel gleccseren sátrazunk, így nehéz munka kifaragni a jégből egy-egy vízszintes sátorhelyet, amit sziklákkal, kőzúzalékkal rakunk ki. A sátrak felállítása után a rengeteg felszerelés szortírozása, bepakolása következik, majd villanyt szerelünk a központi sátorban, hisz az elektromos kütyüknek töltésre lesz szükségük...
Este fáradtan, de elégedetten térünk nyugovóra. Itthon vagyunk."

Dávid és Szilárd a K2 előtt Forrás: Johnnie Walker K2 expedíció
Dávid és Szilárd a K2 előtt
Kép forrása: Johnnie Walker K2 expedíció

Az alaptábor elérése előtt már mindketten nagyon izgatottak voltak, akkor Szilárd így fogalmazott:

„Dáviddal vállvetve ballagunk a gleccseren. Itt-ott sebes folyamokon ugrunk át, máshol méretes sziklatömbök élén szökdécselünk, szinte nesztelen. Jobbunkon már a Broad Peak súlyos tömbje, szemben pedig, sűrű felhőbe burkolódzva, a Karakorum hegyeinek leghatalmasabbika. Tekintetem izgatottan, már-már félve emelem a magasba, várva a pillanatot, amikor végre megmutatja magát.”

A K2-n idén meglehetősen nagy a tömeg, számos kereskedelmi expedíció igyekszik elérni a csúcsot. Ennek igazából a felső táborokban lehet majd komolyabb jelentősége, mert az útvonal nem bővelkedik sátorhelyekben. A körülmények az első jelentések szerint jobbak, mint tavaly, amikor senki sem érte el a csúcsot, miután az útvonal több lavina nyomán háborús övezetté alakult, és a 3-as tábor gyakorlatilag megsemmisült. Ez pecsételte meg Suhajda Szilárd kísérletét is, aki 2015-ben Varga Csaba erdélyi mászó társaságában próbálkozott a K2 megmászásával. Varga Csaba egyébként jelenleg a Nanga Parbaton van, az akklimatizációs körök során már járt a 2-es táborban.

Hirdetés