Interjú Török Zsolttal

Pintér László

2014/11/26

Először tartott Magyarországon diavetítéses előadást Török Zsolt, mely után a Mozgásvilágnak adott exkluzív interjút. Az aradi hegymászó az iKaland túravezetőjeként kapott felkérést, hogy az „iKaland insight” előadássorozat első előadójaként meséljen a 2013-as román Nanga Parbat-expedícióról.

Hirdetés

A „Meztelen hegy” Rupal-fala az egyik legmagasabb szintkülönbségű szikla-és jégkatedrális a világon. Az alaptábortól 4500 méter szint a csúcs. Ezen az oldalon az 1970-es Messner-fivérek általi, tragédiába fulladt első megmászás óta mindössze 20-an jutottak fel, köztük a román expedíció négy mászója. Zsolték a klasszikus Schell-utat követték és 7 tábort építettek az ostrom során. Mivel nem volt más expedíció a hegy ezen oldalán, mindent maguknak kellett felcipelniük. A felső régióban alpesi stílusban másztak, gyakorlatilag biztosítás nélkül. Az expedíció közben a Diamir-oldal alaptáborában tálib terroristák 11 hegymászót és vezetőt mészároltak le. A román expedíciót nem parancsolták le a hegyről, de fegyveres őröket rendeltek ki az alaptábor védelmére. Egyikük az egyik hegymászó 1000 euróját is személyes védelmébe vette, de ahogy Zsolt fogalmazott, „az adott körülmények között ezt nem volt ildomos szóvá tenni”…

A Nanga Parbat Rupal-fala 2013 Forrás: Török Zsolt — A Nanga Parbat Rupal-fala 2013

A további fotókért kattints a képre!

A budapesti előadásra a vártnál is nagyobb volt az érdeklődés; a kétszáz fős teremben nem maradt üres szék. Ez talán Zsoltot lepte meg legjobban, de mondandóján ez cseppet sem érződött, hiszen gyakorlott előadó. Lelkesen és humorral fűszerezve mesélt. A fotók és a hozzájuk tartozó kommentárok segítségével hamar mindannyian odaképzelhettük magunkat a fagyos Rupal-falra, szinte érezhettük, ahogyan csikorog a jég a hágóvasak alatt és hallhattuk a közelben lezúduló lavinák moraját. Minderről úgy beszélt, mintha csak a sarki kisboltba ugrott volna le kenyérért. Ahol azért persze bármikor elütheti az embert az autó, ha már a hasonlatnál akarunk maradni. Magával ragadó előadás volt, szinte percek alatt elröppent két óra. Ha a közönségen múlik, reggelig bombázták volna kérdésekkel Zsoltot. Így viszont én is megkaptam a lehetőséget, hogy faggassam az aradi hegymászót.

Pintér László: Magyarországon egyelőre viszonylag kevesen ismernek téged, úgyhogy kezdjük az alapoknál. Ha jól tudom, ötévesen kezdtél el mászni.

Török Zsolt: Nem egészen. Ötévesen kezdtem el az alpinizmusról álmodozni, de igazából csak 16 éves koromban kezdtem hegyet mászni. Addig csak turistáskodtam a szüleimmel, hátizsákos-bakancsos kirándulásokat tettünk.

PL: Mi volt az első túrád, emlékszel?

TZS: Hétéves koromban a legnagyobb élmény a Retyezát volt, ahova a szüleimmel mentünk. Miután elkezdtem mászni, a legemlékezetesebb 20 éves koromban a Kék Repedés, ami egy nagyon híres mászóút Romániában.

PL: Azt jól tudom, hogy a nagymamád varrógépén magad varrtad az első beülődet?

TZS: Igen, a nagyi Singer varrógépén, és nagyon élveztem, mert egy mászókatalógusból néztem ki, hogy milyen színe legyen, és körülbelül hogyan kellene kinézzen.

PL: Viszonylag keveset lehet az eredményeidről magyarul olvasni. A tavalyi Rupal-fal Schell-út sikeres mászásán kívül többször is próbálkoztál nyolcezresekkel. Mesélnél ezekről?

Cho Oyu 2006 Forrás: Török Zsolt — Cho Oyu 2006

TZS: Az első volt a Cho Oyu, ahol 8150 méterig jutottam fel. Még hátra volt 50 méter a csúcsig. Ez egy szép kerek szám, ezt a magasságot lőttem be magamnak a mérőmön, hogy eddig eljussak. Ez már a csúcsplatón van, de onnan vissza kellett forduljak. Ezután sokáig nem volt pénzem, úgyhogy a következő expedícióra egy ideig várni kellett. Ez a K2-re vezetett, ami sikertelen volt. Majd jött a Nanga Parbat, amire két expedíciót vezettem. Az első nem sikerült, a második viszont igen. Összességében ez több próbálkozás és egy siker. Ez az arány sok híres mászónál is megvan, de azért az nem ugyanaz, hogy van tíz expedíciód, amiből hat sikeres és négy nem, vagy van négy, amiből csak egy sikeres. Ez abszolút csak pénz kérdése. Sokszor úgy vagyok vele, hogy már elegem van a szponzorkeresésből, belefáradok a pénzvadászatba, mert úgy érzem, ez már nem is a hegymászásról szól.

PL: Érdekes, amit mondasz. Nemrégiben volt itt Andy Kirkpatrick, aki azt mondta, hogy pont azért nem jár a Himalájába, mert az túl drága. Viszont a következő expedícióját télen szólóban a McKinley-re saját zsebből tudja finanszírozni.

TZS: Én azt sem tudnám. Nekem a korábbi munkámat fel kellett adnom, én fogtechnikus voltam. Ha jól működnek ezek a motivációs tréningek és egyéb felkérések, ebből akár meg is lehet élni, de hogy elegendő pénz jöjjön össze a saját finanszírozású expedíciókra, azt nem látom lehetségesnek. Függök a szponzoroktól.

PL: Megmásztad az Alpok nagy trilógiájának számító Eiger, Matterhorn és Grand Jorasses északi falait. Milyen más európai mászásaidra vagy még büszke?

TZS: A „Nagy Falak Maratonja” keretén belül voltak szép mászások. Én nem vagyok sportmászó, én hegymászó vagyok. Ahol a sportmászónak az edzése kezdődik, a hegymászónak nagyjából ott ér véget a tudománya. Hihetetlen, hogy mit tudnak a sportmászók produkálni, ugyanakkor ezt nem nagyon teszik meg nagy falakban. Ott mások a körülmények. Emlékszem pl. a Cima Ovesten a Cassin-út egy nagyon szép, VIII-as mászás volt, ahol hihetetlen körülményeket fogtunk ki. Öt napig havazott, utána másztunk bele a falba. Kezdett olvadni, át kellett mászni vízesésen, csuromvizesek voltunk. Nulla fokban bivakoltunk fent a csúcson minden nélkül, mert már nem tudtunk lemenni. Voltak ilyen kalandjaink.

Matterhorn északi fal Forrás: Török Zsolt — Matterhorn északi fal

PL: Erdélyben van kedvenc mászóhelyed?

TZS: Igen. A kedvenc túrázó helyem a Retyezát, mert ott gránit van, és ritkán talál az ember jó gránitot. De a Tordai-hasadékban vagy a Bucsecs-hegységben is nagyon szép mászásokat lehet produkálni. Attól függ, mi a cél. A Fogaras is gyönyörű.

PL: Tavaly készültetek Patagóniába. Az a túra hogy sikerült?

TZS: Készültem, de sajnos elmaradt, mert nem találtam társat, pedig csak ketten mentünk volna. Nem is lett volna annyira drága, 2-3ezer euróból kijött volna, meg is volt rá a keret, csak éppen a társ hiányzott.

PL: Így, hogy tavasszal az Everestre készülsz, idén télen akkor Patagónia kiesik?

TZS: Most kiesik, mert arra koncentrálunk, hogy összegyűjtsük a pénzt az Everestre. A szponzorkeresés teljes figyelmet kíván.

PL: Az Everest román expedíció lesz?

TZS: Igen.

PL: Csak azért kérdezem, mert nemrégiben nyilatkozta Kollár Lajos, a „Magyarok a világ nyolcezresein” projekt vezetője, hogy fokozatosan újraszervezné a csapatot, és a te neved is felmerült.

TZS: Igen, én is szóba kerültem. Egyelőre tárgyalunk, meglátjuk, mi lesz. Én állok elébe. Arról van szó, hogy a „Magyarok a világ nyolcezresein” projekt egy hétezres csúccsal fog indítani, mert újra kell egy csapatot szervezni. Óvatosságból nem fognak helyből a két hiányzó nyolcezresre, a K2-re vagy az Annapurnára expedíciót indítani. Bár nekem ez nagyon bejönne, mert én most voltam az Annapurnán. Hagytunk ott ennivalót, és nem hiszem, hogy bárki is felmenne addig oda, hogy leszedje.

PL: Egyébként jó a kapcsolatod a magyar mászókkal?

TZS: Lajossal nagyon jó a kapcsolatom. Ő egy ügyes szervező, olyan, mint Törpapa a Hupikék Törpikékben. Afféle „jóságos szervező”- típus. Amúgy tényleg jó a kapcsolatom a magyar mászókkal, de nem másztunk még együtt. Igazából ott is eldőlhetnek dolgok, mert más a szobában beszélgetni és más a hegyen mozogni. De a szimpátia az megvan.

Senki sem tehet arról, hogy hova születik, ettől senki sem több vagy kevesebb.

PL: Te magyar nemzetiségűként élsz Erdélyben. Sosem merült fel benned, mint Erőss Zsoltban, hogy átgyere Magyarországra?

TZS: Senki sem tehet arról, hogy hova születik, ettől senki sem több vagy kevesebb. Én csak akkor vennék fel más állampolgárságot, ha ott is akarnék élni. De nem akarok. Ragaszkodom a helyhez, ahol születtem, a városhoz, a tájakhoz. Arad-Budapest nem nagy távolság, 280 km, és a határátlépés sem olyan nehéz már, mint régen. Én még nem kívánkozok kivándorolni külföldre, legyen az akár Magyarország. Magáról az állampolgárságról pedig azt gondolom, hogy amíg nem élek az adott ország területén, addig a problémáival sem tudok azonosulni, következésképpen szavazni sem tudok úgy, hogy magaménak érezzem a választott vezetőt. Én értéket képviselek függetlenül az állampolgárságomtól.

PL: Nem lehet, hogy itt Magyarországon nagyobb támogatást kapnál magyarként, mint Romániában?

TZS: Ezt nem tudom, még nem próbáltam ki. Az utóbbi egy évben kerültem kapcsolatba magyar hegymászókkal, és sajnos pont azért, mert Erőss Zsolt és Kiss Péter meghalt. Én mindkettőjüket ismertem. Azelőtt nem igazán volt kapcsolat. Szóval erre a kérdésre nem tudok válaszolni, de elképzelhető.

PL: Érezted valaha annak a hátrányát Romániában szponzorkereséskor, hogy magyar vagy?

TZS: Nem, soha, pedig kezdetben én is tartottam tőle. De bebizonyosodott, hogy nem így van. Amit nagyon nagyra értékeltek, az a komolyság, a határozottság, a becsületesség és a tehetség. De főként azt, hogy magyarként Romániában próbálok értéket képviselni. Romániában általában román cégek vannak, magyar kevés. Sokszor nagyon rosszul esett az, hogy a romániai magyaroktól nagyon kevés támogatást kaptam. Román részről nagyon segítettek, és ez magyar részről is jól esett volna, mert vannak olyan üzletemberek, akik ezt megtehetnék. Persze vannak néhányan, akik megtették, de nem ez a jellemző.

PL: Nem lehet, hogy éppen az szúrta a szemüket, hogy román színekben mászol? Hogy nem hangoztatod büszkén, hogy te magyar vagy és a magyarokért is küzdesz? Hiszen azt nyilatkoztad, hogy erdélyi magyar nemzetiségű román állampolgárként román hegymászónak tartod magad, a kisebbségi hovatartozás mindenkinek magánügye. A honlapodon és a Facebook oldaladon is csak román nyelven írsz, mert azt mondod, hogy az ottani magyarok úgyis értenek románul, a románok viszont nem tudnak magyarul. Nem értékelhetik ezt negatívan az itteni magyarok, hogy velük meg nem foglalkozol? Nem lenne könnyebb úgy támogatókat szerezni, hogy magyarul is írsz?

A kisebbség nem hátrány, hanem előny, mert ez azt jelenti, hogy belőled van kevesebb, és érték vagy.

TZS: Én olyan neveltetésben részesültem, hogy a nem anyaországi magyaroknak van egy ilyen elképzelése, hogy mi kisebbségi sorsban élünk. Általában ehhez a kisebbségi sorshoz hozzátartozik az is, hogy ez egy hátrányos helyzet, hiszen ott a nagy többség, ami téged, mint kisebbséget elnyomhat, és ez valamilyen mértékben hátrányos. Ez nálam is így volt, az osztálytársaim is így gondolták, mivel magyar óvodába és iskolába jártam. Otthon is magyarul beszélünk. Kilencedik osztályban (akkor még a másik rendszer volt, ahol veszélyes volt bizonyos dolgokról beszélni) bejött a történelemtanár, és azt mondta: „Gyerekek, egy dolgot jegyezzetek meg: A kisebbség nem hátrány, hanem előny, mert ez azt jelenti, hogy belőled van kevesebb, és érték vagy. Gondoljatok rá pozitívan és ne tekintsétek hátránynak.” Én ezt megjegyeztem, és úgy gondoltam, hogy én akkor leszek értékes ember Romániában, ha értéket képviselek, és ha pozitívan állok hozzá a dolgokhoz. Úgy gondoltam, hogy a tehetségemmel, és mindazzal, ami vagyok, hozzájárulok, hogy abban az országban értéket képviseljek. Ezt acsarkodással, a másik leszólásával vagy másként szólva magyarkodással nem lehet elérni. Ugyanakkor persze a magyarkodás mellett ott van a románkodás is, tehát ezt mindegyik nemzet kijátssza. Ez egy ilyen dolog. Valóban jó kérdés, hogy hogyan tudnám megoldani, hogy az írásaimat úgy tegyem közzé az interneten, hogy azt a magyarországi magyarok is megértsék, akik nem beszélnek románul. Vannak olyan román hegymászók, akik eleve angolul írnak, hogy azt a világon mindenki megértse. Főként persze az őket potenciálisan támogató multinacionális cégek értsék meg. Én eddig román nyelven írtam, mert azt mindenki megérti Romániában, de valóban a magyarországiak nem. El kell gondolkodjak rajta, hogy ezt hogyan tudom megoldani, mert mindent két nyelvre lefordítani elég nehéz lenne. Azt pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy magyar nyelven írok és románul meg nem, mert én onnan származom és rengeteg román barátom van. Ezek az emberek támogatnak és hisznek bennem, és a viszonyunk olyan, hogy ez nem lenne szép dolog velük szemben.

PL: A romániai magyar közösség mennyire fogadja el azt, hogy csak román nyelven írsz?

TZS: Értek támadások és megjegyzések ezzel kapcsolatban. Ez egy kényes kérdés, de nem ódzkodok attól, hogy megválaszoljam. Léteznek történelmi tények, ilyen a világ körülöttünk. Egy olyan társadalomban, ahol anyagi jólétben élnek az emberek és mindenük megvan, ott már nem kérdés, hogy én magyar vagyok te meg román, vagy olasz, vagy bármi más. Egy olyan országban viszont, mint például Románia, ahol nehezen mennek a dolgok, ott a magyar kérdést mindig kijátszották. Nem tudom, Magyarország gazdasága mennyire működik jól, de ez a két ország a rendszerváltozás óta vergődik és hatalmas negatív energiák vannak a múlt miatt, ebben élünk mindannyian. Emiatt van az, hogy még a mai napon 2014-ben is arról beszélünk, hogy mi a helyzet a magyarokkal, a románokkal, a magyarsággal, románsággal. Én afelé hajlok, és annak vagyok egy ilyen békés harcosa, hogy ez végre ne legyen kérdés. Tekintsünk egymásra úgy, hogy emberek vagyunk és mindent tegyünk meg annak érdekében, hogy az ország jól működjön. Hozzuk a saját értékünket és kultúránkat, legyünk színfolt, ne pedig egy nemzetisége miatt megbélyegzett tagja a társadalomnak.

A kalandor Forrás: Török Zsolt/Vincze Minerva — A kalandor

PL: A támadások mellett kapsz ebben a törekvésedben támogatást is az ottani magyar közösségtől?

TZS: Igen, kapok támogatást is azoktól, akik megértik. Elég sokat nézek román tévét és nagyon sok román barátom van, hihetetlenül érdekes és értékes emberek. Az a baj, hogy a mindkét részről folytatott propaganda miatt a kívülálló nem kap tiszta és érthető képet a helyzetről. Az emberek nem úgy élnek, ahogyan ezt sokan gondolják. De hadd meséljek el egy történetet annak érzékeltetésére, hogy én miben látom az együttélés lényegét. Románia három nagy történelmi tartománya, Erdély, Moldva és Havasalföld nem igazán szívleli egymást, hiába mindannyian Románia részei. Egységes ország részeiként kellene gondolkodniuk, mégsem ezt teszik. Ehhez képest nekem van egy moldvai tanítványom, Stefan. Sokgyerekes család, nehezen élnek, de a fiú eldöntötte, hogy ő hegymászó szeretne lenni. Viszont annyi pénze sem volt, hogy egy szélkabátot vegyen magának. Egyszer meghívtak Bukarestbe a román közszolgálati televízión futó Magyar Adás tévéműsorába. Miután az interneten előtte megszellőztettem, hogy nekem van egy ilyen tanítványom és szüksége lenne felszerelésre, a bukaresti Magyar Adás riportere a szerkesztőség nevében átadott nekem egy pár nagyon jó minőségű bakancsot, hogy adjam oda Stefannak. Ez az az üzenet, amiről beszélek, így kellene az emberek együtt élni. Ne azt nézzük, hogy én a magyaroknak szóló tévé vagyok, te meg egy moldvai gyerek vagy, nem. Azt nézzük, hogy ember vagy, és ha szükséged van rá, akkor segítsek, és ha nekem lesz szükségem a segítségedre, akkor vissza is fogom kapni. Ez így működik az univerzumban.

PL: Ez egy szép hitvallás. Utolsó kérdésként a hegymászáshoz visszatérve: Van nagy álmod, egy konkrét hegy vagy út?

TZS: Eljutottam egy szintre. Bár nem másztam 14 nyolcezrest, de feljutottam a Nanga Parbatra egy nehéz útvonalon, és más nehéz és szép mászásokat hajtottam végre. Úgy érzem, hogy itt most akár abba is lehetne hagyni. De hát 41 éves vagyok. Eljutottam arra a szintre, ahova akartam, és pont most hagyjam abba? Legyen az, hogy felértem a csúcsra és onnan nem megyek tovább, vagy nem jövök le? Elértem a csúcsot és ennyi? Úgy gondolom, hogy ez az útnak csak egy része, úgyhogy tovább kell menni. Világos, hogy a belső konfliktus úgy alakult ki nálam, hogy negyvenéves fejjel már nem úgy gondolkodom, mint forrófejű tizenéves koromban. Ez bizonyos szempontból jó is, mérsékeltebb lettem. Nagy álom? Mindig van egy nagy álom. Most az Everest az. De ha arról lenne szó, hogy nagyon-nagyon szeretnék feljutni még egy nyolcezresre az Everesten kívül, akkor az az Annapurna lenne.

PL: Tehát az álmot akkor a nyolcezresek világában képzeled el, nem az Antarktiszon vagy Patagóniában?

TZS: Nem, az Antarktiszra egyáltalán nem vágyom. Patagóniába el szeretnék menni, meg akarom mászni a Fitz Royt és a Cerro Torrét. Ezek klasszikusak, de akkor is meg akarom őket mászni. És az Alpokban is vannak még olyan mászások, amik kimaradtak a „Nagy Falak Maratonja” projektünkből. Oda vissza akarok menni.

Az előadásból megtudhattuk azt is, hogy Zsolt legközelebb a Mount Everestre készül, ahol az előzetes tervek szerint kiegészítő oxigént fog használni. Egyelőre nem döntötte el, melyik útvonalon próbálkozik, de a legesélyesebb a nepáli normál út.

Névjegy:

Név: Török Zsolt
Született: 1973. 09. 29. Arad
Család: Felesége Vincze Minerva, kisfiuk Dávid

Fontosabb mászások:

Alpok-trilógia: Eiger, Matterhorn és Grandes Jorasses északi falak

Nagy Falak Maratonja 2011: 5 ország legendás útjai egy túra keretében. 16450 m szintnyi mászás olyan utakon, mint a Cima Grande Comici-útja, a Cima Ovest Cassin-útja, a Messner-direkt a Marmoladán, a Piz Badile Cassin-útja, a Pierre Alain-út a Petit Dru-n, a Grandes Jorasses északi fala és a Peuterey Integral.

Himalája: Sikertelen próbálkozás a Cho Oyun, a K2-n és a Nanga Parbaton, majd 2013-ban egy szenzációs mászás a Nanga Parbat Rupal-falán a Schell-úton. Idén az Annapurnával próbálkozott, de társai sérülései miatt végül visszafordult.