Hat magyar hegymászó ért fel a Hidden Peak csúcsára Hír

nso.hu
2007/07/30
Mécs László után újabb hat magyar, Erőss Zsolt, Ugyan Anita, Csollány Katalin, Sterczer Hilda, Csizmadia Péter és Tarjányi István érte el a 8068 méteres Gasherbrum I (Hidden Peak) csúcsát magyar idő szerint vasárnap délelőtt 11 óra környékén, csakúgy, mint Mécs, oxigénpalack használata nélkül.
Hirdetés

A magyar sikert beárnyékolja, hogy a velük egy időben próbálkozó cseh expedíció egyik tagja balestet szenvedett, és elhunyt. A Gasherbrum I csúcsára újabb hat magyar ért fel, az expedíció pedig indulhat a K2 alaptáborába

”Helyi idő szerint a tervezetthez képest négy órával később, hajnali kettőkor indult a csúcstámadás, a késés oka a az erős szél volt, ami a 7200 méteren lévő 3-as tábor sátrait veszélyeztette. Az úton egyébként már ragyogó volt az időjárás, a haladást leginkább a nagy hó nehezítette.

A csúcsmászók közül Vörös László és Juhász Bálint visszafordult, a többiek, köztük a három lány pakisztáni idő szerint két órakor elérték a csúcsot, majd megkezdték a leereszkedést. Az utolsó rádiós bejelentkezésük szerint már majdnem elérték a 3-as tábort. Sajnos történt egy tragédia is.

A magyarok alatt kapaszkodó cseh csapat egyik tagja lecsúszott a hegyoldalon, és a zuhanás az életébe került” – zárta a sikerről szóló beszámolót a szomorú hírrel Mécs.

A magyarok számára most a gyors pakolás és költözködés napjai jönnek, le kell bontaniuk mind a négy tábort, hiszen szerdán már megérkeznek a teherhordók az alaptáborba, hogy csütörtökön az expedíció elinduljon a következő, izgalmas cél, a 8611 méteres K2, a kilencedik meghódítandó magyar nyolcezres felé.
- Mozgásvilág.hu -
Hirdetés