Te mit gyűjtesz? Én maratonokat

Itthon nem kifejezetten ismert, nem véletlenül: kevés magyar futó él utcai maratonok megnyeréséből. Pedig van egy sorozat, ami a világ 6 legnagyobb vagy legismertebb 42 kilométerét foglalja magába. A sorozat a World Marathon Majors (WMM), a 6 verseny pedig, ahol pontokat lehet gyűjteni, a Boston Marathon, a Virgin Money London Marathon, a BMW Berlin Marathon, a Bank of America Chicago Marathon, a TCS New York City Marathon és a Tokyo Marathon, ezen kívül az olimpiai maraton versenyszám és az IAAF atlétikai vébé maratonja is beszámít a pontgyűjtésbe. Ebből is kitűnik, hogy nem kifejezetten európai fókuszú a sorozat, és ha bővítenék a közeljövőben, akkor is inkább Ázsia felé terjeszkednének, nem az Öreg Kontinens irányába.

World Marathon Majors

A sorozat 2006-ban indult útjára, és csak olyan versenyeket foglal magába, ahol a világ elit maratonistái is elindulnak, és ahol a szervezés teljesen profi. Az Abbott World Marathon Majors lényege, hogy évről-évre megmutassa, kik a világ legjobb hosszútávfutói. Profiknak azért érdekes a sorozat, mert minden ciklus végén a legtöbb pontot gyűjtők osztoznak az egymillió dolláros fődíjon: igaz, ahhoz, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerüljön, nem árt mondjuk olimpiai bajnok hosszútávfutónak lenni. A szervezők azonban az amatőrökre is gondoltak: mindenkit számon tartanak, aki lefutotta mind a hat versenyt, bármelyik évben. Persze különleges érem is jár a teljesítményért, de inkább

a jogos büszkeség és az út közben szerzett élmények miatt éri meg belevágni a sorozatba.

Amerikaiként még nem is akkora kihívás, hiszen a hatból 3 helyszín is az Újvilágban található, magyar futóként azonban nem csak edzés kérdése az indulás: nem kevés pénz kell az utazásokhoz, és nevezést gyakran csak közvetítő irodán keresztül lehet szerezni, ha nem voltunk olyan szerencsések, hogy kisorsoltak. Az irodák pedig nem magyar pénztárcára szabják az áraikat...

Minden kihívás ellenére két magyar futóra mégis büszkék lehetünk, akik végigcsinálták a sorozatot.

Vas Gábor ráadásul azzal a nehezítéssel, hogy már kész volt az 5 futammal, amikor kihirdették, hogy Tokió is felkerült a listára. Addigra azonban már nem volt rá nevezési lehetőség, meg egyébként is, megszervezni és finanszírozni egy japán utat a legtöbb amatőr sportolónak nem két perc... Igaz, Vas Gábornak, a Nyúlcipőbolt munkatársának ideje nem kimondottan hobbifutó-idő: egyéni csúcsa a WMM alatt 2:37:08 volt, de minden esetben 3 óra alatti futásokra törekedett. Gábor sikere óta már egy magyar hölgy, Fekete Zsuzsanna is begyűjtötte a hat nagy maratont. Ez alkalommal Gábort kérdeztük a WMM-en szerzett élményeiről, és arról, mi vitte oda, és hogyan tovább.

Miért szeretsz maratont futni?

Soha nem sportoltam, de már az általános iskolai tornaórákon is szerettem a futást. Ebben a sportban nem lehet másokra hivatkozni, itt rajtunk múlik minden. 1998-ban kezdtem el futni, de akkor még tervek nélkül, aztán 2000-ben lefutottam az első félmaratonomat. Tulajdonképpen ekkor már el is terveztem, hogy a maratont is meg fogom csinálni. Saját magam edzettem, semmilyen edzéstervet sem követve csak egy vagy két, nagy ritkán három szigetkör a szigeten úgy, ahogy csak bírtam. 2002-ben aztán lefutottam a maratont. Igazából, ami megfogott benne az az, hogy amíg egy félmaratont bármikor, akár álmomból felkeltve is lefutok aránylag jó tempóban, addig a maraton egy teljesen más műfaj. Sok mindennek kell jól összejönnie arra a napra, legyen szó időjárásról, étkezésről, alvásról stb. Ezért egyfajta kihívásnak tekintem, és persze ott van az idő is, amit le kell győzni, és megpróbálni új egyéni csúcsot elérni.

Mi volt a nehezebb a 6 állomásnál: felkészülni a futásra, vagy megszervezni a szállást, utazást, nevezést, szabadságot?

A szabadsággal nem volt nagy gondom, kertfenntartással foglalkoztam, így azt tudtam úgy ütemezni, hogy ne legyen probléma. Télen alig volt munka, így az edzéseket is rendesen el tudtam végezni, de elég kemény volt. 2006 decemberétől befogadtak egy nagyon jó csapatba, ahol olyan futók, mint Farkas Katalin, Tóth Tamás mellett elég jól fejlődtem. Az ötlet is ekkor jött, hogy szeretnék 3 órán belül célba érni a maratoni távon. Egyébként, amikor már a World Marathon Majors-re készültem, akkor az edzéstervet Farkas Katitól kaptam, ő készített fel, neki köszönhetem, amit elértem. És persze a szüleim és párom támogatásának.

Igazából a 6 versenyből 4 megszervezésével nem volt gond. A párom segítségével mindent el tudtam intézni: beneveztem, lefoglaltuk a szállást és a repjegyet. Londonnal és Tokióval azonban volt gond. Mivel a London Marathonra nehéz kijutni, itt egy írországi iroda segített a versenyre való bejutásban, ahogy a Tokyo Marathonra is velük sikerült beneveznem. Bár utóbbira nem lett volna nehéz kijutni, de mire meghozták a döntést, hogy az 5 nagy maraton helyett most már 6 lesz, addigra lezárták a nevezést. Mivel azonban nem akartam kihagyni egy évet, így megpróbáltam kijutni, és sikerült. Ráadásul pont a születésnapomra esett, ezért még egyéni csúcsot is akartam futni. Ami össze is jött!

A versenyek után/előtt hagytál időt a városnézésre/nyaralásra is?

Mindig igyekeztem úgy tervezni az utazásokat, hogy – leginkább utána – még legyen idő megnézni a várost, esetleg egy kicsit még utazgatni a közelben. Érdekelnek a kultúrák, az, hogy máshol hogyan élnek. Szeretem megnézni a nevezetességeket, múzeumokat. Nyaralásnak nem igazán lehet mondani, hiszen normál esetekben ezek a versenyek nem melegben vannak, persze sikerült két olyat is kifogni, amikor rendkívüli időjárás volt abban az évben. Nem is sikerült jól az egyik futás.

Hogy nézett ki a menetrended egy-egy versenynél?

A reptérről egyenesen a hotelbe, aztán ha lehetett, akkor még aznap felvettem a rajtszámot, ha nem, akkor meg irány a város. Sosem voltam az a pihengetős típus. Ha új helyen vagyok, akkor igyekszem minél többet látni belőle, és nem tömegközlekedésről, hanem gyalog. Ha már megvan a rajtszám, akkor folytatódik a városnézés, és esetleg egy kis átmozgatás a verseny előtti reggel. A verseny után kis pihenés, majd irány a város és a jól megérdemelt vacsora. És hazautazásig minél több minden megnézése az adott helyen.

Mit élvezel a legjobban egy külföldi maratonban, miért éri meg pl. Berlinben futni?

Amit a legjobban élveztem, az a hangulat. Fergeteges élmény annyi szurkoló buzdítása mellett futni! A legtöbb országban, ahol futottam, ott ez egy családi nap: kimennek a pálya mellé, és olyan energiát adnak a futóknak a szurkolásukkal, hogy szinte repül az ember. És a verseny után, ha az ember éremmel a nyakában megy vissza a szállására, a szembejövő gyalogosok bólintanak, gratulálnak, megkérdezik, hogy mennyi idő alatt sikerült teljesíteni a távot, elismerik a teljesítményt.

Honnan van a legkedvesebb emléked, és mi az?

Ez nehéz kérdés. Nagyon sok jó emlékem van, hiszen 25 országban futottam összesen 45 maratont, és mindegyik más volt. Nagy élmény volt először 3 órán belül beérni a célba, ami Milánóban sikerült 2007-ben. Aztán az első World Marathon Majors versenyem 2008-ban New York-ban, ahol az előzőekben említett hangulat, a szurkolók hihetetlen tömege és buzdítása, az önkéntesek elismerő tapsa a célban nagy hatást tett rám. Nem is értettem... Úgy kezeltek minket, mintha hősök lennénk! Azt mondtam magamban, hogy én nem csináltam semmit, csak futottam egy maratont... Aztán persze ott van Tokió, ahol a születésnapomon egyéni csúcsot, 2:37:08-at futottam, ezzel befejezve a World Marathon Majors sorozatot.

Visszavágysz a hat nagy maratonra? Szoktál duplázni ugyanazon a pályán?

Ha újra jó formában lennék, és anyagilag is lenne rá lehetőségem, biztos megismételném; természetesen visszavágyom. Egy emberről már tudom, hogy duplázik. Az még nincs kizárva, hogy egy jobb eredményért elmegyek például Berlinbe, de majd meglátjuk. Duplázni szoktam olyan helyeken, amik valamiért megfognak. Ilyenek Plitvice és a Garda gyönyörű útvonalával, környezetével.

Meglehetősen jó időket futsz. A teljesítmény is fontos?

Köszönöm. Szerintem kitartással azért ezek az idők elérhetőek sokak számára, bár idő az kell hozzá, hogy az edzéseket elvégezzék, ezért én nem tartom annyira jó időknek, de elégedett vagyok velük. A teljesítmény számomra fontos, de nem mások legyőzése, hanem saját határaim feszegetése inkább a fő cél. Sajnos mindenben, de a futásban nagyon, talán túlzottan is maximalista vagyok. Néha, ha bármi fáj, akkor is edzek, és gyötröm magam, ami most éppen úgy tűnik, megbosszulta magát. Nem szabad a szervezetet túlhajszolni, oda kell figyelni a jelekre, és időben leállni!

Azóta kinéztél új kihívásokat? Egzotikus helyszínekre nem vágysz?

Igen! Természetesen sok mindent kinéztem. Sajnos néhány megvalósításához annyi pénzre lenne szükség, amennyi sosem lesz, vagy szponzor kéne, de ez Magyarországon nem működő dolog. Az egyik ilyen a 7 maraton 7 nap alatt 7 kontinensen. Azt gondolom, hogy olyan szerencsém nem lesz, hogy ezt megvalósítsam, de legyünk pozitívak!

Aztán van egy régi vágyam, ami remélhetőleg folytatódni fog: minél több országban maratont futni. Ez azért érdekes, mert amikor ezt kitaláltam, akkor még az elején voltam az egész maratonfutásnak, és a WMM után egy lengyel fiú megemlített a blogjában, akkor láttam, hogy ő ugyanezt találta ki. Neki, ha jól tudom, van szponzora is, és már szinte az összes európai országban futott, és még több helyen is világszerte.

Egzotikus helyekre is vágyom, bár nekem Japán is az volt. Szeretnék Jamaikában a Reggae Marathon-on, Kínában a Great Wall Marathonon és a Dubai Marathonon is indulni. De szinte bárhová elmennék a Földön!

És szeretném megjegyezni, hogy most már van egy magyar nő is, aki teljesítette a World Marathon Majors sorozatot, akivel New York-ban, Berlinben, Chicagóban és Tokióban is együtt voltunk, és aki nem más, mint Fekete Zsuzsanna.

 Ha személyesen is szeretnél találkozni Gáborral és szakmai segítséget kérni akkor a budapesti, Szent István körúti Nyúlcipőboltban megtalálod!